Ezt olvasta már?

0

Küszöbön a digitális oktatási forradalom - és partner benne a PTE

Hivatalosan is elindult az Európai Egyetemek Szövetsége program

Gyökeresen fogják átalakítani Európa felsőoktatását azok az egyetemi szövetségek, melyek kezdeti formálódása 2019 nyarán kezdődött.

Az Európai Bizottság november 7-én Brüsszelben hivatalosan is elindította az "Európai Egyetemek Szövetsége" elnevezésű új programját, melynek célkitűzése, hogy egy átjárhatóbb, globális értelemben is versenyképesebb felsőoktatási tér jöjjön létre Európa-szerte. Magyarországról a Pécsi Tudományegyetem az EDUC (European Digital UniverCity) konzorcium tagjaként a hattagú szövetség nemzetköziesítési és regionális kapcsolatfejlesztési munkaprogramját koordinálja.

Versenyképesebb európai felsőoktatást

A cél arra ösztönözni az Európai Unió egyetemeit, hogy közös képzési programokkal, oktatási és kutatási együttműködésekkel fokozzák az egyetemi hallgatók, oktatók és az adminisztrációban dolgozó munkatársak mobilitását. Az elképzelés ugyan nem újkeletű, azonban az új program segítségével lehetőség kínálkozik arra, hogy külön EU-s támogatásból az egyes szövetségi konzorciumokban működő partneregyetemek új oktatási módszertanokat fejlesszenek ki, virtuális campusokat hozzanak létre, online képzési formákba is bevonják az intézményeikben tanulókat, mindezekkel pedig fokozzák hazai és nemzetközi láthatóságukat, ismertségüket.

Más, mint az eddigiek

Nagyívű, kimondottan ambíciózus a program, és gyökeresen átalakítja majd az európai felsőoktatást: e tekintetben erőteljesebben formálja majd a világ és a kontinens jövőjét, mint a jelenleg futó programok. Az Európai Bizottság az első 3 éves pilot-jellegű időszaktól előremutató munkaprogramokat vár. A brüsszeli eseményen jelentették be, hogy az első pályázati fordulón nyertes eddigi 17 egyetemi szövetség számát – a november elején megjelent új pályázattal – további 24-gyel tervezik emelni 2020-tól.

Magyar szál, és a Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetem egyike annak az 5 magyar egyetemnek, amelyek rögtön az első pályázati felhívást követően egy "Európai Egyetemi Szövetség" tagjává válhattak. A november 7-i brüsszeli programindító konferenciát megelőzően, november 6-án késő estébe nyúló konzorciumi ülésen vett részt a Pécsi Tudományegyetem képviseletében Dr. Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes és Dr. Tarrósy István, a pécsi pályázat szakmai megvalósításáért felelős Kapcsolati és Nemzetköziesítési Igazgatóság vezetője. Az EDUC szövetség tagjaként a Pécsi Tudományegyetem a nemzetköziesítési és regionális kapcsolat-fejlesztési munkaprogramot koordinálja, és a hattagú szövetség számára egy Nemzetköziesítési Stratégiai Keretet fog megalkotni a program végére.

Hallgatók a jövőért

A 17 szövetségben az EU 24 országának egyetemi vesznek részt, 114 egyetemet reprezentálva. A jelenlegi hagyományos  megközelítésű, főleg fizikai jelenléttel megvalósuló  hallgató cserék nagyjából a felsőoktatási hallgatók 11%-át teszik ki, amit a projekt keretében a mobilitás  széles alapú értelmezésével 50%-ra szeretne az EC felemelni. A változások irányításában a jelenlegi szövetségeknek lesz úttörő szerepe.

A pilot-jellegű pályázat az európai tudás ökoszisztéma kialakítását is szolgálja, erősítve az európai kohéziót és a kulturális diverzitásban rejlő lehetőségeket. 25 hallgató is részt vett a konferencián,  kialakítva a fiatalokz álláspontját a fenti kérdésekben. Közöttük volt a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, Lechner Zoltán is, a PTE BTK IDI Politikatudományi Programjának hallgatója.!

Ugyanakkor számos kérdést is felvet a most kialakult európai egyetemi szövetség rendszer, ami elsősorban az egyetemek oktatásban, kutatásban, innovációban és a társadalom szolgálatában elfoglalt helyének hatékonyságáról szól. E négyes az egyre többet hangoztatott "tudás négyszöge" (knowledge square), amely áthatja az egész programot is.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

15 éves BMW-s fiú gázolt halálra egy kerékpárost – Szlovákiából jött át Magyarországra

Súlyos, cserbenhagyásos halálos gázolás történt a Pozsony melletti Dunacsúnnál, amikor egy BMW-t vezető, mindössze 15 éves ír...

Orbán Viktor tusványosi beszéde: "Nem önkritika helye van most, nem hibáztunk" – A Dr. Strangelove haditermében is a térkép volt az úr

Orbán Viktor 16 év után ellenzéki politikusként beszélt Tusnádfürdőn, és módszerváltást jelentett be. A korábbi világmagyarázat...

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli...

Tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés Pest vármegyében

Részletekről számolt be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.

Kiderült, hogy Juhász Hajnalka miért mondta egy tiszás képviselőnek, hogy szégyellje magát

Hatala-Orosz Csaba a KDNP-s képviselő külsejére tett megjegyzést.

Toroczkai szerint Orbán Viktor legalább önkritikát gyakorolt, amikor elnézést kért Magyar Péter miatt

A Mi Hazánk elnöke szerint a nemzeti oldalnak nem olyan ficsúrok kellenek, akikre eddig épített a Fidesz, és akik közül Magyarország új...

A hőség előtt egy hidegfront még zivatarokat hoz

Vasárnap egy hidegfront hoz elszórt zivatarokat az országba, de ez csak átmeneti változást jelent. Szerdától ugyanis egy újabb, hosszan...

15 milliónyi büntetést kapott egy balatoni horgász, semmibe veszi a szabályokat

Számtalan eltiltás és büntetés, mégsem rettentette el a további szabályszegéstől a orvhalászt.

Újra belecsap az RTL-en Majka. Ez következik, de nyomban

Most derült fény rá, hogy mit változtatott az RTL csatorna.

Orbán Tusványoson már egy dél-amerikai típusú balos rezsimet vizionált Magyarországon

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány önkényuralmat épít, Magyarország pedig „az új Venezuela, csak olaj nélkül”, ahol a cél a Fidesz...

Újabb állami cégeknél indul vizsgálat: teljes átvilágítást rendelt el Kapitány István

Értekezletet tartottak a Gazdasági és Energetikai Minisztériumban.

A Forma–1-es Magyar Nagydíjon mutatja be motorsport- és járműipari tevékenységét a Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként tavaly először saját standdal képviseltette magát a...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző

Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0






0