LMP: Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét
Az LMP szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhely polgármestereként "közpénzből tőzsdézett" a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.
Szilágyi Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amik után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a "spekulatív tőkemozgások" ellen. Az LMP politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője a kétharmados parlamenti többség tudatában "zsarolja" azt a bankot, amelytől korábban hitelt vett fel az általa vezetett város. Szilágyi Péter arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, vizsgálja ki frakcióvezetője és a hódmezővásárhelyi közgyűlés elmúlt években tett gazdasági lépéseit.
mti

- Miket vesznek a lottónyertesek?
- Templomsátorbontási rendelet
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- A fogyasztóvédők kínaiul is tájékoztatnak
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





