LMP: Pécsett a baloldal tette lehetetlenné a teljes ellenzéki együttműködést
"Az érintettek vállalják ezért a teljes politikai felelősséget!"
"Az LMP 2018 ősze óta részt vett azokon az ellenzéki egyeztetéseken, melyeket Mellár Tamás országgyűlési képviselő kezdeményezett. A párt minden megegyezéshez tartotta is magát, annak érdekében, hogy a várost tíz éve romboló pécsi Fidesz letakarítható legyen Pécs éléről."
"A megállapodás lényege az volt, hogy az ellenzéki szervezetek – a valódi változás érdekében meghatározott elvi kereteken belül – kialakítják azt a helyzetet, hogy valamennyi pécsi választókerületben egyetlen ellenzéki jelölt induljon, majd a polgármester-jelöltek között is csak egyetlen ellenzéki maradjon állva. Ezt a megállapodást a baloldali pártok kétszer rúgták fel: először saját jelöljük egyeztetés nélküli bejelentésével, majd az EP-választás után a korábban megállapított politikai keretek semmibevételével.
Az LMP világossá tette: Pécs számára alkalmatlan jelöltnek tartja Péterffy Attilát, és ezért nem támogatja jelöltségét. A pécsiek számára a környezet és a természeti értékek védelme fontos kérdés. Az LMP zöld pártként soha nem fog támogatni olyan polgármester-jelöltet, aki – a hőerőmű egykori vezetőjeként – személyében összefüggésbe hozható a mecseki erdőrészek tarvágásáért, fairtásért. Péterffy rendkívül arrogáns stílusban világossá tette, hogy szakmai alapon bármikor újra támogatná ezt a projektet. Ilyen jelöltnek nem hisszük el, hogy polgármesterként komolyan támogatna egy városunk számára megfelelő környezetpolitikát.
Az úgynevezett „Változás 2019”-ben tömörülő pártok a korábbi megállapodásokat semmibe véve, egyoldalúan kinyilvánították, hogy amennyiben az LMP nem támogatja formálisan Péterffy Attila jelölését, elutasítják az együttműködést pártunkkal. Az LMP érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja ezt a pálfordulást, és visszautasítja az elvtelen ultimátumot. Ugyanakkor kénytelen vagyunk tudomásul venni, hogy ezzel a baloldal felrúgta az ellenzéki megállapodást. Mivel az MSZP-DK-Momentum trió ebben a kérdésben hajthatatlannak bizonyult, az együttműködésből kizárt LMP önállóan indul valamennyi pécsi választókerületben. Ezért az elvtelen lépésért, az elfogadhatatlan zsarolásért pedig vállalja a teljes politikai felelősséget az MSZP-DK-Momentum-Jobbik "szövetség".
Az LMP szomorúan látja, hogy a hatalmi pozíciókon marakodó, kizárólag a választókerületek osztogatásával foglalkozó pártok nem tudták meghaladni önmagukat. Mi ugyanakkor ezen túl is – szigorúan az eredeti feltételek mellett – nyitottak vagyunk az együttműködésre, mert mindenki számára világos, hogy ez szolgálná Pécs érdekét. Az együttműködés nem szólhat pusztán hatalmi pozíciók osztogatásáról. Ha nem sikerül világos garanciákat adni a pécsieknek arra, hogy 2019-ben nem csak az elmúlt tíz év, de az ez előtti időszak szocialista mutyivilágát is meg kívánjuk haladni, akkor az ellenzék nem lesz, és nem is lehet eredményes. Az LMP bármiféle együttműködésre csak abban az esetben hajlandó, ha az garanciát jelent az átláthatóság, a korrupciómentesség biztosítására, a felelős vagyongazdálkodás megvalósítására, és a fenntartható városfejlesztési elvek érvényesítésére."
LMP Baranya Megyei Elnöksége
hírek innen, onnan
„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere
A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.
Lóbab, szőlőmag és mesterséges intelligencia: új alapanyagok a csokoládégyártásban
Nem biztos, hogy ennek mindenki örülni fog.
A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció
Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.
Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat
Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...
Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint
Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...
Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére
Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.
„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta
Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...
Szövetséget köt a Ford és a Geely
A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.
Macska okozhatta a lakástüzet a tatabányai társasházban
Cirmos cica haj!
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...
Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát
Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?
Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni
Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






