Ezt olvasta már?

0

Labdarúgó NB I - A Honvéddal vív rangadót a Vidi

A már biztos európai kupafőtáblás MOL Vidi FC a százszázalékos Budapest Honvéd vendége lesz a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában.

A székesfehérváriak a keddi, Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján elért 0-0-s döntetlennel biztosították legalább Európa-liga-főtáblás helyezésüket. Marko Nikolic csapatára az AEK Athénnal szembeni első, szerdai találkozó előtt kemény próbatétel vár: a négy forduló után hibátlan Budapest Honvédhoz látogat.

A pályaválasztó fővárosiak dolgát nehezíti, hogy a Bozsik Stadion hamarosan kezdődő bontása miatt ők is albérletbe kényszerülnek, és az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadják mostantól ellenfeleiket, így a címvédőt is. Supka Attila együttese mellett szól ugyanakkor, hogy jóval pihentebben várhatja a mérkőzést, és nem kell előre sem tekintenie, hiszen a hét közben nem lép majd pályára.

A mezőny másik hibátlan csapata, a Ferencváros jó eséllyel megőrzi makulátlan mérlegét, ugyanis szombaton hazai pályán fogadja a még nyeretlen Paksot. Thomas Doll együttese négy forduló alatt 13 gólt szerzett, s annak ellenére is favoritnak tekinthető, hogy legutóbbi hat egymás elleni összecsapásuk közül mindössze egyszer tudta legyőzni mostani riválisát.

A forduló pénteken, Debrecenben kezdődik, ahol a DVSC fogadja az újonc MTK-t. Mindkét csapat jó formában kezdte a szezont: a hazaiak a negyedik, fővárosi ellenfelük a harmadik helyről várja a rangadónak tekinthető összecsapást.

A négy kör után nyeretlen együttesek közül a Puskás Akadémia a rúgott gól és pont nélkül utolsó helyezett Kisvárda ellen szerezheti meg idénybeli első győzelmét, míg az utolsó előtti Diósgyőr a Haladást fogadja.

OTP Bank Liga, 5. forduló:

--------------------------

augusztus 17., péntek:

Debreceni VSC-MTK Budapest 20.00 (M4 Sport)

augusztus 18., szombat:

Ferencvárosi TC-Paksi FC 17.00 (M4 Sport)

Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 19.30

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 19.30

Budapest Honvéd-MOL Vidi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 19.30 (M4 Sport)

Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 19.30

 

A tabella:

1. Ferencváros 4 4 - - 13-3 12 pont

2. Budapest Honvéd 4 4 - - 9-2 12

3. MTK Budapest 4 3 - 1 6-5 9

4. Debreceni VSC 4 2 2 - 5-2 8

5. MOL Vidi FC 3 1 2 - 6-2 5

6. Újpest FC 4 1 2 1 4-5 5

7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4-3 4

8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7-9 4

9. Paksi FC 4 - 2 2 3-6 2

10. Puskás Akadémia 4 - 1 3 4-7 1

11. Diósgyőri VTK 4 - 1 3 3-9 1

12. Kisvárda Master Good 4 - - 4 0-11 0

 

A 3. fordulóból a MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést a székesfehérváriak Bajnokok Ligája-szereplése miatt későbbre halasztották.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nagy Márton korábban: „nem lehet össze-vissza ígérgetni.” Most: „a következő években elérhető az 1000 eurós minimálbér.”

És az 1 millió forintos átlagkereset is. Mi történt? „A következő években elérhető az 1.000 eurós minimálbér és az 1 millió...

Ez a 6 legdivatosabb kabát idén télen, ami garantáltan a szetted középpontja lesz

És a legjobb, hogy ezek a darabok jövőre sem fognak kimenni a divatból

A pohár, ami már számít: a tudósok szerint itt kezdődik a baj

Sokáig hittük, hogy egy-egy pohár bor vacsora közben vagy hétvégi koktél a barátokkal nem árt. Sőt, évtizedeken át azt sugallták a...

Élete egyik legnagyobb elismerését kapta a magyar legenda

Kovács István a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett.

Halálos hírnév: évekkel rövidítheti meg a világsztárok életét az ismertség

Egy kutatás szerint hamarabb halnak meg azok az énekesek, akik világsztárrá nőtték ki magukat – szemben azokkal, akik kevésbé ismertek.

Még a bölcsődei kismotor-osztogatás szálai is Balásy Gyulához kötődnek

A Balásy Gyula cégeivel kötött szerződés keretösszegéből 350 ezer kismotor jönne ki, ezt nyilván nem mind erre költik. A kormány...

Megölték egy Hamász-ellenes palesztin milícia vezetőjét a Gázai övezetben

Jasszer Abu Sabab a Népi Erők nevű, mintegy 300 fegyverest számláló csoportot vezette, amely bírja Izrael támogatását, ugyanis a...

Lutter Liza, a Lakásvadászok versenyzője elárulta titkát: cuki kiskutyáját is magával viszi a szerződéskötésekre

Lerántotta a leplet sikerei titkáról a TV2 Lakásvadászok című műsorának versenyzője, Lutter Liza. A fiatal fővárosi ingatlanszakértő...

Megalakult a Gamer DPK, Nacsa Olivér is alapítótag

Újabb Digitális Polgári Kör alakult, ezúttal a videojátékok iránt érdeklődőket és az e-sport-versenyzőket hivatott összefogni. A...

Megnézték, Varga Barnabás milyen messze van a Real sztárcsatárától

Szépen termeli a gólokat a Fradi válogatott játékosa.

Borzasztó vonatbaleset Gárdonyban: embert gázolt a szerelvény

A hatóságok azonnal a helyszínre rohantak.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó

Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.

Bulvár

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Török Gábor: Nem vagyok biztos abban, hogy a Fidesz jelenlegi helyzetében ez a legjobb stratégia

A Fidesz ugyanis nem a Tisza által vállalt tervekkel vitatkozik.

Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat

A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.

0






0