Labdarúgó NB I - Bódog Tamás a Kisvárda új vezetőedzője
Bódog Tamás lett a labdarúgó NB I tizedik helyén álló Kisvárda vezetőedzője.
A klub honlapjának csütörtöki közlése szerint szombaton, a sereghajtó Kaposvár elleni hazai mérkőzésen már a 49 éves szakember irányítja az együttest. Elődje, Dajka László más beosztásban marad Kisvárdán.
A kisvárdai együttes 19 mérkőzésen 21 pontot szerzett az OTP Bank Ligában, ahol öt forduló óta nyeretlen, négy vereség után szerdán 1-1-es döntetlent játszott az újoncként kieső helyen álló Zalaegerszeggel, amelyet három ponttal előz meg.
A Kisvárda vesszőfutása a bajnokságban azóta tart, amióta december elején a Magyar Kupában a harmadosztályú Péccsel szemben búcsúzott a Magyar Kupa nyolcadik fordulójában. Az együttes ebben a szezonban már másodszor váltott edzőt, ugyanis októberben Miriuta László helyét Dajka László foglalta el.
Bódog 2006 óta edzősködik, dolgozott Németországban a Mainznál és az RB Leipzignél, Magyarországon a Videotonnál volt másodedző, majd a 2017 tavaszától egy éven át a DVTK-t irányította.
hírek innen, onnan
Nem fizetett a gumicseréért, a motorháztetőn vonszolta az autószerelőt egy szélhámos sofőr Mosonmagyaróvárnál – videó
Vádat emelet az ügyészség azzal a férfivel szemben, aki 2025 tavaszán megjavíttatta autóját egy szerelővel, majd elhajtott a...
Nagy bejelentést tett Irán, amire mindenki felkapta a fejét
Irán azonnal viszonozza az amerikai lépéseket, ha Washington betartja a júniusban aláírt ideiglenes megállapodás kötelezettségeit.
Magyar Péter a tanév első napján üzent a diákoknak
A miniszterelnök egy fontos dolgot kért.
Epres Panni a gyászról: „Nem úgy van kitalálva az élet, hogy egyedül legyünk”
Epres Panni hat évvel férje, Benedek Tibor halála után beszélt a gyászról és az egyedüllétről. A modell szerint egy férfi biztonságot...
A koraszülöttség növeli az asztma kockázatát
A 37. hét előtt született gyermekeknél nagyobb az asztma későbbi életkorban történő kialakulásának kockázata. A jelentős...
Kijöttek a friss adatok, ez tolta meg a magyar gazdaságot
A szolgáltatások és a fogyasztás növekedésének köszönhetően Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 második...
Közölték, miért pusztult el a negyedik hatvanpusztai zebra
Az állat még tavaly pusztult el, tetemét egy dögkútba dobták és elásták.
A vidéken dolgozó pedagógusok munkáját méltatta az államfő a tanévnyitón
„Minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le” – fogalmazott a köztársasági elnök a pedagógusok...
Újpest: Az NB II dobogósához igazol a magyar játékos
Baranyai Nimródot 2024 nyarán igazolta le az Újpest a DVSC-től.
Százezer forintból csinált 57 milliót egy magyar fogadó: a Juventus meccse tette fel a pontot az i-re
A nyertes szelvények különlegessége, hogy a jelentős kifizetés viszonylag mérsékelt tétek mellett született.
Lakáshitel: ennyi évig kell dolgoznod 22 millió önerőért, ha átlagbért keresel
Egy friss számítás szerint egy 60 millió forintos ingatlan megvásárlásához 12 év alatt lehet összegyűjteni a 22 millió forintos...
Befékezett a feldolgozóipar – így értékelték augusztust a menedzserek
Megérkeztek az értékek a múlt hónap kapcsán.
Sport
Szoboszlai Dominik lehet a világ legdrágább focistája: 222 millió eurónál is többet érhet a liverpooli kedvenc
A magyar válogatott sztárja számára a határ a csillagos ég, aligha a Liverpoolból fog nyugdíjba menni.
A Manchester Citynél végleg lemondtak a magyar válogatott tehetségéről, idegen országból próbálhat üzenni Marco Rossinak
Korábban az egyik legtehetségesebb magyar támadónak látszott, egyre nagyobb bajban van.
Így reagált Haaland titkos gyermekének anyja a sztárfocista új hajára
Szoboszlai Dominik barátja a fél világot sokkolta az új frizurájával.
Az utolsó pillanatban otthagyta a Liverpoolt a szurkolók kedvence
Másik országban folytatja.
Mit csinál a Liverpool? Barcola után mindenkit megvesznek az utolsó napon!
Andoni Iraola erős kerettel dolgozhat. Soroljuk a neveket.
„Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
A szabályok értelmében a görcs miatt nem jár orvosi időkérés, de ő fájdalmakra panaszkodott. Aztán kiesett a US Openen.
A földön fekvő társa miatt nem állt meg a játék, így inkább rúgott egy bődületesen nagy győztes gólt a 96. percben
Nemes bosszút állt a társáért.
El a kezekkel Kele Jánostól!
Kollégánkat az egyik FTC-s szurkolói csoport fenyegeti.
Tovább gyűrűzik a botrány Héder Barna körül: kényszertörlés alatt áll az egyik cége
A korábbi népszerű televíziós műsorvezető súlyos pénzügyi problémák középpontjába került.
Rekordösszegért adhatja el a Ferencváros az egyik legjobb játékosát
Sajtóhírek szerint világhírű klub érdeklődik.
Laczkó: "A bíró belenyúlt a mérkőzésbe, sajnos nem ez az első eset" - edzői értékelések
Laczkó Zsolt szerint ma sem feléjük billent a bíráskodás.
Bulvár
Belülről hullik szét a Tisza, de Magyar Péter menti, ami menthető: „Világos, hogy Lőrincz megbukott”
Súlyos vezetői válság és belső pozícióharcok bénítják a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumot. Panyi Miklós szerint Lőrincz Viktória megbukott, utóda Stumpf Péter lehet.
„Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
Az államtitkár posztja alapján a korábban Szijjártó Péter vezette tárca a „jó” kategóriába sorolta a „használatra alkalmatlannak” minősített lélegeztetőgépeket is.
Nem a rizs és nem is a bulgur: ezt a különleges köretet edd, ha fogyni akarsz
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Egy repülőút után jelentkezett az első furcsa jel, kilenc hónap múlva kapott diagnózist a 22 éves anya
Kilenc hónap telt el az első furcsa tünet és a diagnózis között: az orvosok egy ritka daganatos betegséget állapítottak meg nála.
Halálos Legionella-járvány tört ki Ausztriában: A magyar hűtőtornyok és vízrendszerek is veszélyben lehetnek
Harminckét megbetegedésnél és három halálos áldozatnál tart a Linzben kirobbant Legionella-járvány. Szakértők figyelmeztetnek: a magyarországi rendszerekre is veszélyt jelent az aeroszol és a kánikula.
19 évesen lett a saját testvérei anyja a fiatal nő, aztán érkezett az újabb meglepetés
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
10 centis, tenyérnyi jégdarabok estek az égből, hatalmas volt a pusztítás: a kocsik szélvédője is rommá tört - videó és fotók
Nem hiszed el, ha nem látod.
Kiderült, hogy átlagosan hány évet töltenek nyugdíjban a magyarok
A Magyar Államkincstár kiadta a vonatkozó adatokat.
Brutális jégeső tarolhatja le az országot: 6 vármegyére adtak ki riasztást
Zivatarok veszélye miatt tíz vármegyére adtak ki figyelmeztető riasztást. Helyenként erős széllökések és intenzívebb jégeső is előfordulhat.
Most ülsz le: Kiderült, mennyi nyugdíjat kap Nagy Feró
80 évesen sem vonul vissza Nagy Feró. Elárulta, mennyi a nyugdíja.
Csukd be éjszakára az ablakot, ha itt laksz: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Négy megye huszonhét települése érintett.
Tegnap késő este fontos nyilatkozatott tett a Tisza, amely évekre meghatározhatja a magyar média helyzetét
Megnevezte hat jelöltjét a Tisza a közmédia és a Médiatanács testületeibe Állítsa be a Médiapiacot elsődleges forrásként a Google-ben!› A Tisza Párt nyilvánosságra hozta jelöltjeit a Független Közmédia Test

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






