Lakberendezési hibák, amiktől túlzsúfoltnak tűnik az otthonod
Az álomotthon kifejezés mindenkinek mást jelent, ám nem sokan lehetnek, akik egy túlzsúfolt, levegőtlen, kissé fullasztó atmoszférában kellemesen érzik magukat. Ennek ellenére ez a hatás igen könnyen kialakulhat – akár egy kis gyűjtögetési hajlam, akár néhány lakberendezési hiba miatt.
Az előbbin nem olyan könnyű változtatni, ám a probléma mélyére ásva nem lehetetlen. Az utóbbi ugyanakkor könnyen orvosolható: ismerd fel, hol tévedtél, és változtass rajta!
Kezdjük az elején!
Amikor már sok éve élsz ugyanabban az élettérben, előfordulhat, hogy felhalmozol egy sor olyan tárgyat, amire egyébként nincs szükséged – még akkor is, ha nem vagy tipikusan gyűjtögető alkat. Ezeket megszokod, elkezdesz velük együtt élni, aztán pedig nehezen szabadulsz meg tőlük. Pedig ez az első lépés egy kellemes, szellős, otthonos élettér felé. Így mielőtt bármit is tennél a lakberendezéssel vagy a dekorációval, a legelső, hogy szelektálj!
Nézd meg, hogy mi az, amit rendszeresen használsz, mi az, aminek valódi értéke van számodra – és mi az, ami csak port fog a szobákban. Itt határozottságra és néhány nehéz döntés meghozatalára lesz szükség, de meglátod majd: ez csak az elején nehéz, utána megy, mint a karikacsapás! És ki tudja? Lehet, hogy a folyamat során rálelsz pár régi kedvenc dekorációs tárgyadra, elveszettnek hitt kincsedre vagy felfedezed, mennyire szeretted azt a bézs szőnyeget, ami most összetekerve állt a tároló egyik sarkában!
Hibák, amelyektől zsúfoltnak tűnik az otthonod
Ha már túl vagy a fenti mizérián, és még mindig zsúfoltnak érzed a teret, kezdődhet a helyiségek átvizsgálása. Lehet, hogy épp az alábbi hibákat követed el te is!
Bútor-kérdés
Az egyik leggyakoribb hiba, hogy az emberek túl nagy bútorokat választanak egy kisebb helyiségbe. Ha azt látod, hogy nálad is a kanapé foglalja el a nappali nagy részét, vagy alig tudsz megmozdulni a hálóban egy hatalmas komód miatt, akkor érdemes meggondolni, hogy kisebbre válts néhány bútort. Ugyanakkor az sem feltétlenül jó irány, ha kifejezetten kicsi bútorokat választasz – és azokból minél többet. A lakás stílusától függetlenül koncentrálj a praktikumra és a kevesebb több-elvre!
Dekorhibák
Nagyon sok elcsúszhat a nem megfelelő dekoráción is. Az egyik hiba, hogy túl sokat használsz a különböző díszítőelemekből és azt sem tudatosan teszed. Ilyen lehet például, ha rengeteg képet helyezel el egy-egy falfelületen – vagy akár az összes falfelületen –, illetve ha a könyvespolcokat csordultig pakolod könyvekkel és dekorációs tárgyakkal. Ezektől bármelyik helyiség „túl soknak” érződik majd, ami a zsúfoltság érzetét kelti az emberben.
Tárolóhiány
Teljesen természetes, hogy van egy sor olyan használati tárgyad, amit szeretsz a kezed ügyében tartani, mert rendszeresen kellenek a mindennapokban. Ezektől persze nem kell megszabadulnod, viszont tárolhatod azokat stílusosan! Ha a jegyzetfüzeteidet, a tollaidat, a post-iteket és társaikat nem csak úgy, széthagyva tárolod az asztalon, hanem egy dizájnos dobozkába gyűjtöd őket, máris sokat teszel azért, hogy ne tűnjön zsúfoltnak a dolgozósarok.
Kábelrengeteg
A laptopoknak, a telefonoknak, a tableteknek és a tévének is szüksége van kábelekre, de azokat nem kell, hogy mindig lásd is! Ma már számos mutatós megoldás létezik ezek rendszerezésére és diszkrét tárolására. Nézz körül az interneten és meríts ihletet!
Színek
Ha túl sok színt építesz be az otthonod dekorációjába, az könnyen fojtogatóvá válhat, így érdemes betartani a 60-30-10 arányt. Ez arra vonatkozik, hogy az otthondekorációban lennie kell egy fő színnek (60%), egy azt remekül kiegészítő árnyalatnak, ami szintén gyakran megjelenik (30%), illetve egy, mindössze a dekor 10%-ában felbukkanó harmadik nüansznak. Ezt követve elkerülheted, hogy „túl sok” legyen egy-egy helyiség.
Ha bizonytalannak érzed magad a választásban – vagy kicsi otthonban élsz –, akkor célszerűbb világos natúr színekkel játszani. Ezek egyrészt sokkal megengedőbbek, könnyebben kombinálhatóak, ráadásul alapvetően szellősebbnek láttatják a teret és optikailag nagyítják is azt. Így például bátran választhatsz egy bézs szőnyeget a homokszín kanapé mellé – még fehér fal mellett is remekül mutatnak majd!
A hűtőajtó
A hűtőszekrény sok otthonban szem előtt van a nap 24 órájában, éppen ezért sokat hozzátesz a helyiség – legyen az konyha, étkező vagy amerikai konyhás nappali – hangulatához. Ha az ajtaja tele van hűtőmágnesekkel, levelekkel, szórólapokkal vagy akár a gyerekek rajzaival, az semmiképp sem kelthet rendezett érzetet. Hagyd meg inkább üresen!
Kényelmi funkció
Egy otthon lényege persze az, hogy kényelmes legyen. Emiatt te is biztos gyakran teszel a kanapéra végtelenül sok párnát és plédet, ami tényleg szuper egy bekuckózós estéhez. De ha szeretnél egy kellemes, szellős, tágas teret létrehozni a nappaliban, akkor ne használj ezekből túl sokat, csak amennyi tényleg szükséges! A többit tárold egy fiókban, hogy elővehesd őket, ha épp szükség van rájuk.
Most, hogy a lista végére értünk, elkezdődhet a számvetés: nézd végig az otthonodat, és hozd meg – az olykor nehéz – döntéseket! Meglátod, hamar megszokod majd az új, megnyíló tereket!
hírek innen, onnan
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét
Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.
Putyinék bajban: már 7 százalék fölé ugrott az infláció Oroszországban
Már most túlnőtt az éves inflációs célon a friss mutató.
Most jobb, ha vigyáz a pénzére ez a 2 csillagjegy: könnyen megcsappanhat a pénztárcájuk
Most két csillagjegynek is érdemes visszafognia a költekezést, mert a következő időszak könnyen próbára teheti a pénztárcájukat. Egy...
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
EL: Hosszas VAR-ozás előzte meg a Fradi második gólját, a Plzen csak a hajrában tudott szépíteni - videó
Kristoffer Zachariassen duplájával hazai pályán is sikerrel indított a Fradi a főtáblán.
Második meccsét is megnyerte a Fradi az EL-ben
Az Üllői úton 2-1-re verték a cseh Plzent, a 36 csapatos tabella 7. helyén állnak.
Tovább írja sohasem látott tündérmeséjét a Ferencváros a nemzetközi porondon
„Szokás szerint” az ezúttal duplázó Kristoffer Zachariassen volt az El-hős.
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
Hősies küzdelem a pálya szélén: madarakat nézett az edző, csak a sajtós dekoltázsát ne kelljen.
A videó már bejárta az egész világot.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






