Lapszemle: Nincs Pécsen önálló koronavírus-központ, Trianon tragédiája Baranyában
Naponta végigszemlézzük a pécsi internetes újságok legérdekesebb írásait, hogy Önnek már ne kelljen külön keresgélnie. Nem kedvezett a fürdők nyitásának az időjárás, nem volt álhírterjesztő a mohácsi polgármester, két börtön a Lánc utcai gázolásért.
Az időjárás nem támogatta meg a pénteki fürdőnyitást
- adja hírül a bama.hu. Egyelőre azt lehet mondani, a sajtóérdeklődés szinte nagyobb volt, mint amennyi vendég tegnap strandolt, de valljuk be, az időjárás nem támogatta meg a pénteki nyitást a Harkányi Gyógyfürdőben.
Itt olvashatja.
Mégsem volt bűncselekmény Mohács polgármesterének koronavírusos kijelentése
- a pecsistop.hu cikke. Megszüntette az eljárást a rendőrség Csorbai Ferenc, mohács szocialista polgármestere ellen, akit azért jelentett fel valaki álhírterjesztés gyanúja miatt, mert egy márciusi Facebook-videóban arról beszélt, a városban megjelent a koronavírus, és hamarosan gócponttá válhat Mohács.
Itt találja.
Trianon tragédiája Baranyát sem kerülhette el egy évszázada, idegen kézre került a Drávaköz
- idézi fel a pecsiujsag.hu. Nemzeti históriánk egyik, ha nem a legsötétebb napjának éppen évszázados fordulója van: a trianoni békediktátumot 1920. június 4-én írták alá a felek, közöttük a magyar küldöttség képviselői is. Utóbbiak persze nem önszántukból tették ezt. Ahogyan Apponyi Albert, tárgyalódelegációnk vezetője korábban megfogalmazta, Magyarországnak a szerződés elfogadásával öngyilkosságot kellett elkövetnie ahhoz, hogy tovább élhessen. A területi elcsatolások Baranyát is érintették, bár a végeredményt tekintve az akkori vármegyének csupán mérsékelt veszteségeket kellett elszenvednie. De akadtak a dolognak súlyos előzményei is.
Továbbiak itt.
Lánc utcai halálos gázolás: 2 év börtönt kaphat a sofőr
- a pecsma.hu írása. A Pécsi Járásbíróság a május 27-én megtartott előkészítő ülésen a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság őt 2 év szabadságvesztésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Részletek itt.
Már nincs szükség Pécsett az önálló koronavírus központra, a sürgősségire kell menni COVID-gyanúval
- írja a szabadpecs.hu. A Pécsi Tudományegyetem adott ki közleményt minderről pénteken délután. Keddtől a volt 400 ágyas klinikán működő sürgősségi osztály fogadja majd a volt Megyei Kórház helyett az új típusú koronavírus tüneteivel orovoshoz fordulókat.
Itt olvasható.
hírek innen, onnan
Ez a macska drágább, mint egy ház Magyarországon, fotójától leesik az állad
Csaknem 40 millió forintot is elkérhetnek az első helyen álló macskáért.
Miért költözik a közösségi élet a teraszokra?
Az elmúlt évtizedekben a magyar házak egyik legfontosabb terévé vált a terasz: itt zajlanak a beszélgetések, ünnepek, baráti...
Lakóháznak rohant egy autós – 2 ember meghalt
Súlyos baleset történt a New Jersey‑i Harrison Township közösségében szombat este, amikor egy fekete színű SUV nagy sebességgel egy...
Hiába ajándékozta Trumpnak a békedíját a venezuelai politikus, a Nobel-bizottság megtiltotta a továbbadást
A venezuelai ellenzéki vezető hálából adta át az aranyérmet a Fehér Házban. A norvégok azonban gyorsan lehűtötték a kedélyeket, a...
Már nem kell pótlóbuszozni azoknak, akik vonattal utaznának Szolnok és Szajol között
Véget ért a korlátozás Szolnok és Szajol között, ismét mindkét vágányon közlekednek a vonatok - közölte a Mávinform vasárnap...
Utálod, hogy benn ragadnak a kereszteződésben? Nézd meg, hogy nyomják Vietnámban!
Mindig van, akinek rosszabb.
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat
Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást...
Borzalmas felfedezést tettek egy budapesti lakásban, megtörtént a legrosszabb
Már nem volt kit megmenteni.
Karacsiban tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban, többen meghaltak
A tűz oka egyelőre nem ismert.
Bronzérmes lett a magyar vegyes váltó a rövidpályás gyorskorcsolya Eb-n
A délelőtti reményfutamokban agyrázkódást szenvedett Tiborcz Dániel.
Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez
A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a...
Orbán Viktor elfogadta Trump meghívását, borsosan megkérik majd az árát
A magyar miniszterelnök igent mondott az amerikai elnöknek, meg is mutatta a meghívólevelet, mely nyomán vele tart majd a gázai testület...
Sport
Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el
Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Súlyos büntetést kapott a magyar kézist leütő lengyel játékos
Wiktor Jankowski az első meccs 34. percében kapott piros lapot, és könnyen lehet, hogy ennyi volt számára az Eb.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott
A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott
A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.
Szoboszlai nagy lehetőségtől fosztotta meg a Liverpoolt, helyette Wirtz a hős
A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.
Bulvár
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének
Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.
Schiffer András nem hagyta szó nélkül Kapitány István megjelenését a Tiszánál
Rövid, velős üzenetet tett közzé.
Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba
A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza
Rajtakaptam a csajomat egy másik pasival, erre olyat mondott, hogy lehidaltam
Készülj, mert ez durva menet lesz!
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Kiakadtak a franciák, hogy terjed a muszlim szigor a gyorséttermekben
A szélsőjobb kicsit hisztis lett.
Mutatjuk, így ismerheted fel az irigy embereket 10 másodperc alatt – ezek az apróságok árulják el őket azonnal
Az irigység csak ritkán jelenik meg nyílt formában.
Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat
Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.
Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá
Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






