Lapszemle: Visszamenőleg kapják a béremelést a pécsi buszsofőrök, Viharkárok Baranyában
Naponta végigszemlézzük a pécsi internetes újságok legérdekesebb írásait, hogy Önnek már ne kelljen külön keresgélnie. Miért is kell a komolyzene, hétvégi buliajánló.
Feltámad a beat is, de elmondjuk, mi vár még ránk a hétvégén
- harangozza be a hétvégét a bama.hu. Komlóra érkeznek a punk veteránjai, Pécsett két koncerten is a pszichedelikus zene tör utat. Ezek mellett jön a tengernyi táncos buli is természetesen. A javából csemegézünk.
Itt válogathat.
„Senkinek sem kell tartania egy szimfóniától”
- a pecsma.hu interjúja. Harmadik évadába lépett a Pannon Filharmonikusok nagysikerű, humoros ismeretterjesztő zenei estje, az Utózönge, melyet főképp a komolyzenét ritkábban fogyasztó „kezdők” számára indított a pécsi zenekar. Az Utózönge céljáról, a program felépítéséről és természetesen a komolyzene-hallgatásról beszélgettünk Horváth Zsolttal, a Pannon Filharmonikusok igazgatójával.
Itt olvashatja.
Visszamenőleg megjelenik a béremelés első lépcsője a pécsi buszsofőrök fizetésénél
- írja a pecsistop.hu. Lapunk megkereste Ruzsa Csaba pécsi alpolgármestert a pécsi önkormányzat szerdán a Tüke Busz Zrt-nél zajló bértárgyalásokról kiadott közleménye kapcsán. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a bértárgyalások első részeredménye, a garantált bérminimum, azaz a 8 százalékos emelés mikor jelenhet meg a dolgozók fizetésében.
Részletek itt.
Szerdán sem kímélte a vihar a megyét, folyamatosan dolgoztak a tűzoltók
- olvasható a pecsiujsag.hu-n. Szerdán is a viharos erejű szél miatt káresetekhez vonultak a megye tűzoltói. Összesen huszonhat műszaki mentés igénylő beavatkozása volt az egységeknek, legtöbbször a pécsi és siklósi hivatásos tűzoltóknak. Tizenkét esetben a kidőlt, kicsavarodott fa, letört faágak a gyalogos és közúti közlekedést akadályozták, veszélyeztették, két esetben gépjárműben keletkezett kár. Hat alkalommal garázsra, házra, kerítésre dőlt a fa, míg hat helyszínen a tetőt bontotta meg, vezetéket tépett le az erős szél.
Itt találja.
hírek innen, onnan
A rendeletet elfogadták. 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek.
A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a...
Fontos határidőre figyelmeztet a Belügyminisztérium: rengeteg magyar érint, akinek ilyen okmánya van
Nem érkezik külön értesítés, ezért is érdemes odafigyelni.
Itt a nagy bejelentés, már a McDonald’s is elkezdte a mesterséges intelligencia használatát
Mutatjuk, pontosan hogyan használják majd
Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség
Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...
Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió
Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






