Lauer parádés gólja végzett Kozármislenyben a Barccsal

Felemás szombatot zártak a baranyai csapatok a labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában, hiszen az első három fordulóban gólt sem szerző Kozármisleny most begyűjtötte a három pontot, míg a PMFC Felcsúton szenvedte el második vereségét, ismét 2-1-re.

Talán csak a felszín alatt volt feszültség Kozármislenyben, hiszen az első három fordulóban nemhogy gólt, pontot sem szerzett a csapat, így nem csoda, hogy a tabella végén szerénykedett. Ráadásul azt a Barcsot fogadták, amely remekül rajtolt, veretlenül állt a második helyen, egy hete éppen a feljutásra is egyik esélyesnek tartott Tatabányát győzték le. A sérülések eléggé behatárolták Márton Gábor lehetőségeit, hiszen egy fél csapatra való tapasztalt játékosa támasztotta civilben a korlátot. A barcsiak taktikája viszonylag egyszerű alapokon nyugodott, a két magas, gyors, erőszakos délszláv támadójukra próbálták előrejátszani a labdát, míg a hazaiak a földön igyekeztek játszani, kár, hogy a passzaikba hamar beleléptek a vendégek. Aztán az első félóra végén a jobb oldalon jutott szabadrúgáshoz a Kozármisleny, Tóth Zoltán azonban a 16-os sarkánál nem a lövést választotta, hanem átemelte a bal oldalon felfutó hátvédnek, és Éles András az ötösről megszerezte a szezon első kozármislenyi gólját. A Barcs igyekezett továbbra is a saját játékát játszani, a mislenyiek leginkább a kontrákra építettek, de jól zárt a vendégretesz. Aztán a második félidőben érkezett Lauer, aki alig tíz percnyi játék után olyat mutatott, amilyet csak a legnagyobbak tudnak. Koplárovics fejelte le neki egy hazai akció végén a labdát, a cserecsatár pedig három védő gyűrűjében a 16-os vonaláról cipőorral éppen elérte azt, de ezzel rögtön át is emelte a kapujából kissé kint álló Halasi felett.

A Pécs Felcsútra látogatott, és ugyan végigtámadta a második félidőt, nem tudott fordítani.

 

Kozármisleny SE – Barcsi SC 2-0 (1-0)

Kozármisleny, 500 néző. V.: Farkas T. Kozármisleny: Gőcze – Kiss M., Finta, Éles, Tasselmájer – Kollega K. (Nagy E., 63. p.), Kovács T., Andruskó (Laki, 79. p.), Tóth Z. – I. Pavlovics (Lauer, 60. p.), Koplárovics. Vezetőedző: Márton Gábor. Barcs: Halasi – Dienes, Matus, Balogh T., Horváth P. – Kordé (Tompa, 58. p.), Hock (Gergulás, 75. p.), Koller (Miskovics, 75. p.), Baranyai – Scsepanovics, S. Pavicsevics. Vezetőedző: Dragan Puskas.

G.: Éles (29. p.), Lauer (70. p.).

Márton Gábor: - A legfontosabb az első győzelmünk megszerzése volt, ezzel az önbizalommal elindulhatunk felfele.

Dragan Puskas: - Nem tudtuk megismételni a múlt heti, Tatabánya elleni játékunkat, kicsit tompán játszottunk.

Videoton II. - PMFC 2-1 (2-1)

Felcsút, 200 néző. V.: Németh. Videoton II.: Somodi - Présinger, Andics, Milanovics, Margitics - Baracskai (Soós), Kis, Móri, Rása, Olasz (Babos) - Gyurcsó Papizsanszkij. Vezetőedző: Hartyáni Gábor. PMFC: Dibusz - Simonfalvi, Nagy J., Todorovics, Törtei - Lantos (Wittrédi), Regedei, Schultz - Csovics (Sztojanovszki), Lovrencsics, Eszlátyi (Nagy O.). Vezetőedző: Kiss László.

G.: Andics (11-esből, 19. p.), Todorovics (11-esből, 34. p.), Babos (45. p.).

Hartyáni Gábor: - A második játékrészben kapunkhoz szegezett minket a pécsi csapat, de sikerült 3-4 olyan kontrát vezetnünk, amikben benne volt a gól. Az élvonalbeli együttestől érkező két szerb védő nagy segítségünkre volt, hiszen őket nem nagyon tudták átjátszani a vendégek.

Kiss László: - A játékvezető nem mindig teremtett egyenlő feltételeket, de nem akarom ráfogni a vereséget. A második félidőt végigtámadta együttesem, mégsem sikerült gólt szereznünk. Ritkán volt a pályafutásom során olyan meccs, amikor egy vereséget követően azt mondtam, nem tudok senkire haragudni, mert mindenki mindent megtett a győzelemért. Ez egy ilyen meccs volt. Dolgozunk tovább.

 

További eredmények: Ajka – Budaörs 1-1, Veszprém – Szigetszentmiklós 2-1, Tatabánya - Győr II. 3-3, BKV Előre - Baja 1-1, Gyirmót - Kaposvölgye 3-0.

M. Z.







Gratulálok a Mislenynek! Kívánok még több győzelmet nekik! Kiss Lászlónak pedig irányítottak a megnyilvánulásai, amit ez alkalommal elfelejtett. A bajnoki cím nem a szerencse kérdése, kár lutrizni!




0


Ki nyeri a 2012-es Eurovíziós Dalversenyt









0
0
0
0






0