Ezt olvasta már?


Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok: Újbuda, Mohács és Alsómocsolád győzött a programon

Újbuda, Mohács és Alsómocsolád győzött a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program energiahatékonysági, roma integrációs és közösségi kategóriájában - adta hírül a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kedden az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.


hirdetés
Az Európa Tanács módszere alapján indított program irányítói között van a TÖOSZ mellett a Magyar Faluszövetség, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és az Energiaklub.
   
A Megújuló energiaforrások használata elnevezésű kategóriában Budapest XI. kerülete lett az első helyezett "Zöld Újbuda" című pályázatával. Az NFÜ különdíját kapta ebben a kategóriában Hernád önkormányzata a "Hőszivattyús fűtés és napkollektoros melegvíz-ellátás a hernádi napközi otthonos óvodában és az általános iskolában" című pályázatával.
   
A Roma integráció a társadalmi kohézió erősítésére kategóriában Mohács település nyerte el az első díjat az általános iskolai szegregáció megállításának helyi stratégiájával.
   
A közösségi összefogást és a helyi fejlesztéseket fókuszba állító témában pedig Alsómocsolád győzött egy, a Sásdi kistérség fejlesztéséről szóló pályázatával.

MTI






0
0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A Magyar Nemzet szerint még ma bejelenti távozását a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

Miután ma várhatóan megszavazzák az Európai Parlament új rendtartását, amely előkészíti a Fidesz felfüggesztését és kizárását a...

Másfélszeresére nőtt a munkaerőhiány az egészségügyben: a legkritikusabb területekről távoztak

Előzetes számítások szerint 5500 szakképzett dolgozó tűnt el hétfőn éjjel a magyar egészségügyből. A legtöbben éppen azokról a...

Koronavírus ? ?Versenyt futunk az idővel?

A vírusmutációk miatti felszálló ágban lévő harmadik hullám miatt versenyt futunk az idővel, ezért most különösen fontos, hogy minél...

Idén tavasszal nem marad el a legfontosabb fővárosi fesztivál

A pontos programot a kezdés előtti hetekben teszik közzé.

Fésű-kisokos - nem mindegy, milyen hajkefét használsz a típusodhoz

Nagyjából mindannyian ugyanúgy választunk hajkefét: leemeljük az elsőt a polcról. Ahogy azonban az sem mindegy, milyen sampont, festéket...

Hiba a Paksi Atomerőműben ? leterhelték a 2-es blokkot

Ötven százalékkal leterhelték a Paksi Atomerőmű 2. blokkját szerda hajnalban a generátor olajrendszerének hibája miatt - közölte az...

Újpest-Budafok: lesz-e nyertese a párharcnak? - előzetes

Sok a hasonlóság a két csapat között.

Ötven százalékkal leterhelték a paksi atomerőmű 2. blokkját

A hivatalos tájékoztatás szerint leterhelték a paksi atomerőmű 2. blokkját, ami a generátor olajrendszerének hibája miatt történt.

Topless fotókon szerepel Jason Statham felesége: nem hiszel majd a szemednek.

A fiatal modell képei hatalmas sikert arattak a neten!

Szilágyi-Bécsi Tímea: Támogatni szeretném a jelenlegi és a jövő generációjának női vezetőit

Manapság számos eszköz áll rendelkezésre, hogy kívülről motiváljunk valakit. Azonban ez a belső mozgató rugó nélkül sajnos hosszú...

Itt a vége? A Magyar Nemzet szerint ma kilép a Fidesz az Európai Néppárt frakciójából

A kormányközeli Magyar Nemzet úgy tudja: a Fidesz ma kilép az Európai Parlament legerősebb frakciójából.

Sport

Jövőre már hiába keressük azt, ami nélkül 27 éven át elképzelhetetlen volt az olasz sztárcsapat

Egy szinte példátlanul hosszú kapcsolat ér véget az idei szezon utolsó mérkőzésével.

Meztelenre vetkőzött Floyd Mayweather hatalmas mellű barátnője - képek

A szexi brit sztriptízes nő az arubai nyaralásra is elkísérte a bokszlegendát.

A Juventus sztárja tátott szájjal bámulta a szexi olasz riporternőt - kép

A 22 éves amerikai focista nem bánta, hogy a kispadon kezdte a meccset.

Egy gusztustalan fotó vethet véget a világ egyik legjobb edzője karrierjének

Egy évekkel ezelőtt készült kép miatt sorra fordítanak neki hátat eddigi tanítványai.

Elégtételt akar az ellopott edzéstervek miatt Hosszú Katinka: erre számíthat az elkövető, ha elkapják

Budapest ? Elégtételt akar Hosszú Katinka (31)! Ahogy arról a Blikk elsőként beszámolt, a háromszoros olimpiai bajnok úszót egy külföldön és idehaza is ismert, honi szakember károsította meg, miután Németorszá

A Juventus futballistája eléggé látványosan bámulta a legszexibb olasz riporternő fenekét

Weston McKennie úgy veselkedett, ahogy a legtöbb 22 éves srác viselkedett volna hasonló helyzetben.

Íme a Mercedes idei Forma-1-es versenyautója

A konstruktőrök között sorozatban hét világbajnoki trófeát gyűjtő, címvédő Mercedes kedden bemutatta az idei Forma-1-es versenyautóját.

Új nevet kapott a Real Madrid, de rá is szolgált

A nem éppen hibátlannak nevezhető teljesítmény ellenére valamiben mégis kiemelkednek a madridiak, nem is kellett sokat várni, hogy új névvel illessék őket.

Hiába a vaskos bűnlajstrom: az NB I-es klubok jelenthetnek menedéket a külföldről érkező, balhés légiósoknak

Budapest ? Gyorshajtás, halálos autóbaleset okozása, bundabotrány ? csak néhány elképesztő példa az NB I-es légiósok bűnlajstromából. A hazai élvonalban évről évre akadnak olyan futballisták, akik korábbi

Erre a büntetésre számíthat, aki ellopta Hosszú Katinka edzéstervét

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő elégtételt szeretne az őt ért károk miatt.

Egy szédületesen gyors kontrából lőtt góllal jutott tovább a Dortmund - videó

Jadon Sancho egy alig 14 másodperces ellentámadás végén talált a kapuba a Német Kupában.

Bulvár

Ekkor jelenthetik be Fülöp herceg halálát a protokoll szerint

Komoly forgatókönyv szerint kell eljárni, ha megtörténik a legrosszabb a brit királyi családban.

Átverés a koronavírus? 5 dolog, ami meg fog győzni

A tagadás természetes reakció, mikor valami megijeszt bennünket, így nem csoda, hogy nem szeretnének szembenézni a veszéllyel.

Egyhetes razziát indít a rendőrség az utakon, erre vadásznak majd

Az egész országra kiterjed az ellenőrzés.

Nem mindenkinél hatékony a Pfizer vakcinája: ők azok, akik további dózísokat kaphatnak

Olasz kutatók vizsgálták a beoltott egészségügyi dolgozókat.

Fodor Gábor elmondta, mit tudott a Fidesz Szájer szexuális beállítottságáról

Több órás interjút készített a Partizán Fodor Gáborral, Orbán Viktor kormányfő korábbi párttársával, egykori miniszterrel, aki nemrég visszavonult a pártpolitikától. Ám épp az interjú végén beszél arról,

Már szerdán jöhetnek az újabb szigorítások

Kásler Miklós szerint szükséges a keményebb védekezés.

Végre kiderült, mikor tetőzhet a járvány harmadik hulláma Magyarországon

Egy amerikai járványmodell segít előrejelezni, mikor tetőzhet Magyarországon a harmadik hullám.

Dr. Csókay András mindent elmond a kínai vakcináról, ezt kell tudni róla

A doktor egy videóüzenetben szeretne mindenkit lebeszélni arról, hogy a szirén hangokra hallgasson.

blogmorzsák

4 teljesen felesleges és hit­vány amerikai remake

Miért van szükség ezekre az ostoba feldolgozásokra?

Sok nő szeret felül lenni

A többször megbeszélt és állítólag jóváhagyott dolgokat néhány nő mindig fegyverként villantja elő, valahányszor vitára kerül sor. De miért?

Kinek kell szólni, ha nem szedik fel a kutyapiszkot? Jogász válaszol

Meglepő lehet, de ha zavar a folyton otthagyott kutyapiszok, a rendőrségen kell szabálysértési feljelentést tenned.

Nyelvtanulás paradicsom­mal - A pomodoro technika

Hogyan használd ki jobban a tanulásra szánt időt? A pomodoro technika 5 lépése.

Csúnyán leszerepelt a ZTE kijelző alá épített kamerája

Nem indul valami fényesen az új technológia.

Nincs háziorvosod Budapesten? Ez vár rád, ha koronás leszel

„Az egészségügyi rendszer elengedte a kezem, amikor szükségem lett volna segítségre.“

Fölösleges folyton dudálni, mások anélkül is látnak

Indiában egészen különleges kultúrája van a vezetésnek, így a jogosítványszerzésnek is, ahogy annak is megvan az oka, miért nyomják állandóan a dudát.

Boriskola / Szőlőfajta: Egy kis ízletes etimológia

Belegondoltál már abba, hogy létezett-e Irsai Olivér és mi köze borhoz? A mai cikkünkben utánaolvashatsz!

A stroke 10 tünete, amihez azonnal segítséget kell hívni

Azonnal hívja a mentőket, ha va­laki dadogva, akadozva, nehezen kezd beszélni!

Hova tűnt, miért nem dönt a járványról Orbán Viktor?

„Kivár, hogy az emberek jobban megijedjenek a járványtól és bevállalják a kínai vakcinát?“

Véleménybüszkeség

„Ha már harcolunk a véleményünkért, csata előtt egyet nézzünk meg. Azt, hogy biztosan a miénk-e.“

Hogyan kerül folyadék a konyakos meggybe?

Nem injekciós tűvel fecskendezik be. De akkor hogyan?

0






0