Legyenek drágábbak az egészségtelen ételek
Táplálkozástudományi oktatásnál is eredményesebben lehet a fiatalokat az egészségesebb táplálkozásra rávenni, ha emelik a kerülendő ételek árát - derült ki az Archives of Internal Medicine szaklapban közölt amerikai tanulmányból.
Perry Gordon-Larsen és munkatársai ezt a kérdést vizsgálták egy évtizedek óta folyamatban lévő tudományos program adatainak elemzésével. A CARDIA tanulmányt még a múlt század nyolcvanas éveiben indították annak tisztázására, hogy a koszorúér-betegség hogyan, milyen kockázati tényezők hatására alakul ki fiatal felnőttekben.
A vizsgálat alanyai részletes kérdőíveken válaszoltak életvitelükre. Testsúlyuk alakulása, étkezési szokásaik változása ugyancsak ismertté vált. A kutatók a 1985-2006 közötti évek megfigyeléseit dolgozták fel, ötezernél több résztvevő adatai alapján. Kiszámolták azt is, hogy a cukros üdítőitalok és a pizza árának alakulása milyen módon befolyásolta a fiatal amerikaiak táplálkozási szokásait, életmódját ebben az időszakban.
A munkacsoport felfigyelt arra, hogy az üdítő italok és a pizza árának emelkedése fordított arányban állt azok fogyasztásának gyakoriságával és a mennyiséggel is. Azaz a cukros üdítők árának 10 százalékos emelkedésére 7,12 százalékkal csökkent azok fogyasztása. Ha a pizza ugyanennyivel drágult, 11,5 százalékkal kevesebb fogyott belőle. Mindkét élelmiszer esetében a csökkenés statisztikailag jelentősnek bizonyult.
Ha a kétliteres üdítő ára egy dollárral nőtt, az átlagos amerikai naponta 124 kalóriával kevesebbet töltött magába és ezáltal testsúlya is fokozatosan csökkent. Számítások szerint az ilyen egészségtelen ételek adójának 18 százalékos emelése a napi energiabevitelt 56 kalóriával vinné lejjebb, ily módon az amerikai átlagsúly évente két kilóval csökkenne.
hírek innen, onnan
A rendőrséggel közösen kezelné a kormány a budapesti szociális krízist - "Mobil teameket" állítanának fel a fővárosban
A Szociális és Családügyi Minisztérium mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené Budapest közterületi szociális problémáinak...
Idén a Lupa Beach mellől szállnak fel a Forma-1-re repülő, utasszállító helikopterek
Nincs röpködés a város felett.
Magyar Nagydíj: Gond van az aszfalttal, a FIA utasítására éjjel kellett aszfaltozni a Hungaroringen
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rendkívüli éjszakai javításokat rendelt el a Hungaroring 1-es kanyarjában. A döntést azután...
Ezt az autómárkát főként nyugdíjas emberek vásárolják: a vásárlók közel 60 százaléka 60 éves vagy idősebb
Egy friss német elemzés szerint a Mitsubishi vonzza a legidősebb újautó-vásárlókat: a márka magánvásárlóinak átlagéletkora 58,1 év,...
Itt vannak a Hungaroring árai: ennyibe kerül az étel és az ital a Magyar Nagydíjon
Aki ásványvizet szeretne inni a melegben, mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia.
Özönlik a görög őszibarack Európába
Közel húszezer tonna görög őszibarack került külföldre május eleje óta. A bőséges mediterrán kínálat és a gyors érés egyre...
Kifogták, akik most nyaralnak a Balatonnál: ilyen lett a víz
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete.
Unalomba fulladó szemfényvesztés az örökkévalóságig
Várunk, hátha jól alakul – nagyjából ezzel hitegette Orbán Viktor híveit Tusnádfürdőn, ahol egy valódi ellenállási mozgalom...
A Wizz Air csak a kormányhivatal közbelépése után fizetett kártérítést egyik utasának, a többi károsult viszont még fut a pénze után
Sokáig elutasította a légitársaság a járattörlés miatt panaszt, aztán az egyik utas a kormányhivatalhoz fordult. Ő megkapta a 400 eurós...
Hosszú évek után nyíltan mesélték el: Így szeretett egymásba Csobot Adél és Istenes Bence
Nem ritka, hogy a közös munka nemcsak szakmai sikert, hanem életre szóló szerelmet is hoz. Istenes Bence és Csobot Adél, valamint Ördög...
Tiszta vizet öntött a pohárba Orbán Viktor, ezért nem vette fel a parlamenti mandátumát
Tusványosi beszédében Orbán Viktor arra is kitért, miért döntött úgy, hogy nem veszi fel országgyűlési mandátumát. A miniszterelnök...
Megszavazták: marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Megegyezett a középpályással a Manchester City, 90 millió euróért érkezhet
Fél Európa őt akarja megszerezni.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Bulvár
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






