Ezt olvasta már?

0

Lemezvásárlással segítheti a Persona Non Grata dobosának gyógyulását

Sziasztok, Balog Tamás és a Persona Non Grata zenekar nevében kérem a segítségeteket.

Tamás 47 éves, ebből harmincat a szigetvári konzervgyárban, tizenkilencet pedig a PNG dobosaként töltött el. 1990-ben a zenekar alapítói között volt, és a 2016-os újrakezdés óta ismét tagja az együttesnek. Néhány hete kiderült, hogy Tamás súlyos beteg, átesett egy fontos műtéten, de további kezelések várnak rá. A család anyagi helyzete kritikus, a párjával együtt nevelik 12 éves kisfiúkat, közben gondoskodnak Tamás demenciával küzdő édesanyjáról is. A lesújtó hír hallatán a PNG többi tagja pillanatokon belül akcióba kezdett, ennek eredménye, hogy tizenöt magyar zenekar küldött egy-egy dalt egy – a "Barátok Balogért" címmel megjelenő – MP3-albumhoz, a lemez „másik oldala” pedig egy PNG best of-válogatást tartalmaz. A kiadványhoz a zenekar régi barátja, Gróf Balázs készített borítót. Az albumon szereplő zenekarok a maguk műfajában elsőrangúak, vagy egyenesen legendásak, sokunk láthatja viszont fiatalkori kedvenceinek nevét a tracklisten. A lista sokszínű, ahogy maga a Persona Non Grata is már a kezdetektől fogva az volt. Ezúttal azonban a zenénél is fontosabb a gesztus, hogy ennyi különböző ember és közösség tartotta fontosnak a kiállást valaki mellett, aki most bajba került. A Bandcampre feltöltött lemezért mindenki annyit fizet, amennyit tud, de a megadott bankszámlaszámra történő utalással is segíthetitek Tamás gyógyulását, a családot. Reméljük, hogy sok kicsi sokra megy, mindannyiunk összefogása pedig olyan lelkierőt ad Tamásnak, amire most mindennél nagyobb szüksége van!

A szervezők nevében: Kiss Tibor Noé, író

Balog Tamás OTP Banknál vezetett lakossági bankszámlaszáma:

11773315-01152272

(Noé, a PNG tagjainak régi barátja, akit a zenekar kért meg arra, hogy segítsen a nevükben összefoglalni a "Barátok Balogért" elnevezésű fontos ügy lényegét. Nagyon hálásak vagyunk a gyors és önzetlen segítségért az Anima Sound System, a Diabolus In Musica, a Korai Öröm band, a Masfel, a NoiseWather (Alvári István), a Psycho Mutants, a Shapat Terror, a Stukker, a Talayapa, a HétköznaPI CSAlódások, a The Worldstylers (Sándor Lakatos), a VHK, a 30y és 71PA tagjainak, valamint Gróf Balázsnak és Kiss Tibor Noénak, továbbá Neked, aki anyagilag támogatod Balog Tamás barátunkat! Barátsággal: a Persona Non Grata zenekar)

A dupla lemezt itt tudjátok megvásárolni:

https://personanongrataofficial.bandcamp.com







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Mit is tehetnék?” – megszólalt a balatoni problémáról Siófok polgármestere

A polgármester szerint sok minden a városvezetés felelőssége, de a jelenlegi probléma nem sorolható ide.

A Fideszből kapott gratulációt a Tisza-frakció

Navracsics Tibor gratulált a kormánypártnak az alkotmánybíró-jelöltjükhöz, akit kiváló választásnak tart.

Virág Andrea: Orbán Viktor hülyének nézi a fiatalokat

Útmutatást ígért, de csak homályos párhuzamokkal tarkított helyzetleírást adott a saját táborának Orbán Viktor Tusványoson mondott...

Ezért a hajápolási módszerért végtelenül hálásak lesznek a tincseid a szakértő szerint

Ahogyan az összes sejted, úgy a hajszálaid is gőzerővel dolgoznak a megújuláson az éjszaka folyamán. A Schwarzkopf senior...

Tömegbunyó miatt fordult vissza egy brit repülő Tenerifére

Tíz embert tartottak a szigeten a spanyol hatóságok, a többiek újra felszállhattak Liverpool felé.

„Nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora” – Forsthoffer Ágnes nemet mondott a füredi Anna-bálra, a politikai kiváltságokat bírálta

Forsthoffer Ágnes bejelentette, hogy visszautasítja a balatonfüredi Anna-bál fővédnöki felkérését és a neki szánt tiszteletjegyeket. A...

Szövetséget köt a Ford és a Geely

A Ford európai vezére szerint az európai környezet „örökre megváltozott”, ezért olyan lépések jönnek, amikre senki sem számított.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás...

Az emberek elkezdték vízben áztatni a mandulát: Azt állítják, hogy ez segít megoldani egy nagy problémát

Sokak szerint duplán kell áztatni a mandulát, hogy tökéletes legyen. De valóban segít?

Ez Európa egyik legszebb nyári úti célja – tökéletes, ha szeretünk strandolni és jókat enni

Kristálytiszta vizű öblök, hegyoldalba kapaszkodó falvak, gótikus paloták és olyan helyi fogások várnak Mallorcán, amelyekért...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

0






0