Lencse a tányérban
Boldog új évet! Reméljük, ez az év is jól kezdődik mindenkinek és a bejgli, meg a virsli után ma kerül az asztalra lencse is. A babona az babona, lencse nélkül szegények maradunk. Itt olvasható tehát egy recept, amivel a Pécsi Napilap hozzájárul olvasóink anyagi biztonságához.
Hamupipőkének nem hozott nagy szerencsét a lencse, galambok nélkül még ma is válogatná a magokat a hamuból. Arról nem tudósít a mese, hogy Pipőke mostohája mihez kezdett a hamuból előbányászott lencsével. Amilyen gonosz volt, még az is kitellett tőle, hogy Hamupipőkével készíttetett főzeléket belőle.
|
Lencsefőzelék Hozzávalók 4 főre: 50 dkg lencse, 50-60 dkg füstölt hús, 1 fej hagyma, 2 evőkanál finomliszt, 4-5 evőkanál étolaj, 1 csapott evőkanál pirospaprika, 4 babérlevél, só, kevés ecet.
|
A lencse őshazája a feltételezések szerint Afganisztánban van. (Nem csoda tehát, hogy kivándorolt onnan.) Termeszteni először Mezopotámiában és Egyiptomban kezdték. Ma már a világ minden pontján ismert és kedvelt eledel.
Több féle lencse létezik és a felhasználása is igen változatos. Levesnek, főzeléknek, de salátának is fogyasztható. Töltött ételek töltelékének dúsítására is kiválóan alkalmas. Egyes helyeken megőrlik és lepényt sütnek belőle.
Energiatartalma nagy, ezért a fogyókúrázók csak ritkán egyék, esetleg salátaként illeszthetik az étrendjükbe. Fehérjetartalma magas, szénhidrátban gazdag, de csak lassan emeli a vércukorszintet. Élelmi rost tartalma szintén nagy, ezért rostdús diéták esetén gondoljunk rá. Köszvényeseknek és azoknak, akik hajlamosan a felfúvódásra, nem ajánlott a lencse fogyasztása. Ők inkább lottózzanak, vagy esetleg dolgozzanak jól fizető munkakörben, ha sok pénzhez szeretnének jutni 2012-ben.
PNL

- PTE oktatási igazgatója szerint szakdolgozatok őrzése nem tartozik a hatáskörébe
- Gyurcsány: képtelen a plágiumgyanú
- Gyurcsány feljelentést tesz szakdolgozatának eltűnése miatt
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Vigyázz, kész, tűz, rajt… indul a strandszezon!
- Disco a legfelsőbb szinteken - video
- Menjen a munka! - video
- Mini tojást tojt egy tyúk Bánoson
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében





