Ezt olvasta már?

0

Lesz-e az uránbánya vagy sem?

Lakossági fórumot tartottak a pécsi uránbánya kérdéséről!

A Lehet Más a Politika párt pécsi csoportja lakossági fórumot hívott össze a potenciális uránbánya és az ezt megelőző uránbányászati tevékenységek előkészítésére irányuló kutatási munkálatok kérdésének, közös ügyeink megvitatása végett.

Az LMP Baranya megyei szervezete lakossági fórumot tartott kedden a bodai atomtemető által felvetett kérdésekkel és problémákkal kapcsolatban. A Művészetek és Irodalom házában tartott eseményt – melyen hozzávetőlegesen 40-50 érdeklődő vett részt – annak apropóján szervezték a párt baranyai képviselői, hogy a Pécstől nem messze, Boda térségében tervezett radioaktív hulladéktároló előkészítése, az atomtemető helyének keresése, valamint a lehetséges bányászati munka újrakezdése és annak környezeti hatásvizsgálata „nagy lendülettel” folyik, annak ellenére, hogy a „város véleményét” erről nem kérték ki, közölték a fórumon.

A fórumon Keresztes László Lóránt, az LMP Dél-dunántúli regionális elnöke azt hangoztatta, hogy a fenti problémákkal most érdemes foglalkozni, azok már most aktuálisak, hiszen mind az – egyébként hosszú évtizedek múlva megvalósítható – atomtemető, mind pedig az uránbányászat újjáélesztése a pécsiek életét érinti és veszélyezteti. Mint mondta, meglátása szerint a döntéshozók nem vették ezt figyelembe.

Kiemelte, hogy az LMP célja, hogy máshol, alkalmasabb, nagyvárostól távolabb eső helyen építsék meg az atomtemetőt. Hangsúlyozta, hogy népszavazást fognak kezdeményezni a bodai atomtemető megépítése, valamint az uránbányászat újraindítása ellen is.

Kóbor József, az LMP Baranya megyei elnöke és nukleáris biztonsági szakszóvivő előadásában kifejtette, hogy az uránbányászat újrakezdése megannyi veszélyt jelent a bányászokra, a bánya környékén élőkre, valamint a város életére nézve is. Véleménye szerint egy ilyen bánya jelenünkben nem oldaná meg a foglalkoztatási problémákat, mivel feltehetően mindössze maximum 500 embert foglalkoztatnának az új bányában, és szerinte azok sem lennének pécsiek. A bánya továbbá – folytatta – az urán kiszámíthatatlanul mozgó ára miatt bármikor becsődölhet és bezárhat. Azt mondta, hogy ha újrakezdenék az uránbányászatot Pécs közelében, annak minden bizonnyal az lenne az eredménye, hogy a pécsi ingatlanok értéküket vesztenék, a városi turizmus megcsappanna, és külföldi diákok sem érkeznének Pécsre.

Az atomtemető kapcsán elmondta, hogy a legfőbb probléma az, hogy nincs alternatív terv a helyét illetően, mivel a ’90-es évek kutatásai során kimondták, hogy a bodai kőzet a legalkalmasabb arra, hogy egy ilyen létesítményt kialakítsanak. Ebbe az atomtemetőbe olyan kiégett reaktor-fűtőelemeket helyeznének el, melyek közül egy darab is halálos sugárzást bocsát ki magából 1 méteres körzetben, több mint 100 éven keresztül.

A fórumon Gyimesi Gábor, a Jobbik pécsi képviselője elmondta, hogy egyetért az LMP-vel abban, hogy népszavazást kell kezdeményezni az ügyek megoldása érdekében, melyben támogatni is fogják a pártot. Hozzátette, hogy szerinte sem körültekintően jelölték ki Bodát az atomtemető helyszínéül. Az uránbányászat kapcsán kiemelte, hogy az azzal járó környezet és egészségkárosítási hatások nem érik meg a bányából származó lehetséges profitot.

Kővári János, az ÖPE vezetője a fórumon elmondta, hogy az egyesület már megtette az első jogi lépéseket az uránbányászat újraindítása ellen. Bejelentkeztek a környezetvédelmi hatósághoz és jelezték, hogy jogsértő, az emberek egészségére és környezetükre is veszélyes a bányászat jövőbeni megindítása. Ezután azt a javaslatot tette, hogy egy közös ellenzéki-civil szakértői munkacsoportot kellene létrehozni ahhoz, hogy az atomtemető, valamint az uránbányászat további problémáira és veszélyeire fel tudják hívni a pécsiek és a környéken élők figyelmét.

A fórumon részt vett még számos Pécs környéki település polgármestere, valamint a pécsi ellenzék további pár képviselője is.

Szerkesztőségünk megkereste a pécsi Városházát, akik a következőképpen válaszoltak az üggyel kapcsolatban:

Orbán Viktor miniszterelnök érthetően és tisztán fogalmazott a jelenleg vizsgálat tárgyát képező létesítmény kapcsány. Kijelentette, s ígéretet tett rá 2015-ös pécsi látogatásakor, hogy „pécsiek és Pécs környéki emberek nélkül ilyen kérdésekben nem lehet dönteni, az lesz, amit a pécsiek és a Pécs környékiek akarnak”.

 

Forrás: pecsma.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő, mit rögzített a NASA szondája: fénysebességgel száguldó óriási UFO tűnt fel a Napnál

A szakértő szerint olyan dologról van szó, amiről a NASA soha sem fog beszélni.

18 fokkal kecsegtet az időjárás, de estére kellemetlen fordulat jön

A napsütés mellett 18 fok is lehet, estére azonban északkelet felől felhők érkeznek, és helyenként gyenge csapadék is kialakulhat. A 18...

Újabb hírek érkeztek XIV. Leó pápa állapotáról, eddig kell kórházban maradnia

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű...

Ennyi pénz hiányzik havonta a magyar családoknak – friss kutatás mutatja meg a valóságot

Havi átlagosan 266 ezer forinttal több nettó jövedelemre lenne szükségük a magyar háztartásoknak a kényelmes megélhetéshez. Bár egyre...

Egy orosz szerszámkészlettel indult, világbajnoki érem lett belőle – a magyar motorszerelő iskola, ami az egyetemeket is megelőzte

Máthé István és Lévay Károly egy szakkört szerettek volna a hobbijuk köré, ám addig mentek a fejük után, míg felépítették az...

Terrorszervezetnek nyilvánított csoportot támogat Sally Rooney, nem forgalmazzák többé a könyveit az Egyesült Királyságban

Miután a palesztinpárti Palestine Action nevű szervezetet terrorszervezetté nyilvánították az Egyesült Királyságban, az ír írónő...

Szoboszlai Dominik játéka kérdéses a Brentford elleni bajnokin

A Liverpool magyar középpályása továbbra is sérüléssel bajlódik, ezért bizonytalan, hogy ott lehet-e a Brentford elleni szombati Premier...

Csuklyás férfiak törtek rá az éjszaka Gulácsi Péterékre a hálószobában: kiderült, mit műveltek a gyerekek szomszédságában

Éjszakai behatolás a védelmi résen át A Villarreal CF magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter és...

A díszkukorica színe száradás után is megmaradhat – ezért jó őszi dekoráció

A díszkukorica igazi őszi kedvenc, színe száradás után sem fakul! Most megtudhatod, mikor és hogyan kell leszedni, szárítani, valamint...

A legszegényebb magyaroknak esélyük sincs a valódi rezsicsökkentésre: vagyonokba kerül, hogy ne az utcát fűtsék

Megnéztük, mennyibe kerülhet rendbe tenni egy régi családi házat, hol lehet a legtöbbet spórolni, és mi akadályozza, hogy a támogatások...

Ennyire keményen odaverhet a WC-n való erőlködés: 10 évnyi emléket törölt ki egy rosszul sikerült mosdólátogatás

A testünk egészen elképesztő védekezőreakciókra képes, ha hirtelen extrém terhelés éri.

A Família Kft. meseszép Hajnalkája volt: 74 évesen így néz ki Dzsupin Ibolya

Dzsupin Ibolya elmúlt 74 éves, de annyira jól néz ki, hogy 10 évet gondolkodás nélkül letagadhatna a korából.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Bulvár

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

„Börtönbe küldeni Orbán Viktort, Szijjártó Pétert, Nagy Mártont – ezen dolgoztam ma délelőtt is” - kihallgatta Tordai Bencét a rendőrség Paks II-ügyben

Feljelentőként hallgatták meg a volt országgyűlési képviselőt a Nemzeti Nyomozó Irodában a paksi atomerőmű tőkeemelése kapcsán. A politikus dokumentumokat nyújtott be a hatóságnak, amelyek szerinte az előző kor

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

0






0