Lesz keresnivalója az IT-fejlesztőknek a földeken
A mezőgazdaság legtöbb területén kézzelfogható hatékonyságjavulást hoz az informatikai megoldások alkalmazása, ahol pedig kevésbé, ott a szemlélet elsajátítása céljából érdemes már most is áldozni rá – állapították meg az agrárium termelői és rendszerbeszállítói oldaláról érkező szakemberek.
Nem pár év alatt lezajló folyamat lesz a digitalizáció, hanem várhatóan sokkal hosszabb távon gyakorol majd jelentős hatást a mezőgazdaságra – így a programozók iránti igény sem csak átmeneti.
A Codecool immár rendszeres meetupjain az informatika különböző iparágakra gyakorolt hatását mutatják be meghívott előadók Ezúttal valódi példákon keresztül bizonyosodhattak meg az érdeklődők, hogy az informatika a mezőgazdaságban is ugyanolyan húzóerőt képvisel, mint az ipari termelésben vagy éppen a pénzügyi szolgáltatásokban.
A korábbi évtizedekben már hozzászoktak az emberek a gépesítéshez. Közismert, hogy egy minőségi traktor, kombájn, vagy éppen egy tehenészet fejőgépei ugyanolyan csúcstechnológiát képviselnek, mint az autógyárak gyártósorai. Azonban a legújabb kori digitalizáció külsőre kevésbé látványos, így az elmúlt egy néhány évben lezajlott változásokról az emberek java még csak nem is hallott. „Félmilliárd forintért szereltünk műholdas navigációta szántóföldeken mozgó gépeinkre, továbbá egyéb informatikai fejlesztésekkel 3-4 hónapról 10 nap alá csökkentettük a termelé ;si adataink naprakész feldolgozását.” – mesélte példaként Raskó György, a lajoskomáromi Győzelem Kft. ügyvezetője.
A boltokban vagy a piacon zöldséget, gyümölcsöt, húst, pékárut vagy feldolgozott élelmiszert vásárló közönség ismeretei mára teljesen elszakadtak az agráriumot jellemző valódi folyamatoktól. Sokan vallják, hogy bezzeg régen mindennek jobb íze volt, vagy éppen a romantikus tévképzetek okán esküsznek a háztáji terményekre. Márkus Zsolt, a teljesen digitalizált termelési technológiával működő Veresi Paradicsom Kft. tulajdonos-ügyvezetője konkrét számokkal bizonyította, hogy a piacra kerülő paradicsomaik nem csak az import spanyol, holland és német termékeknél finomabbak, de nem maradnak el ízben és édességben a szkeptikus fogyasztók emlé ;keiben élő „gyerekkori” ízélménytől sem: egyszerűen annyival több cukrot fogyaszt a 21. század embere, hogy azzal már nehezebben veszi fel a legkiválóbb paradicsom is a versenyt.
Mint Márkus elmondta, számos lehetőség adódik további fejlesztésekre, ezeknek csak a büdzsé szab határt, illetve igyekeznek a valóban megtérülő beruházásokat kiválasztani. Bár az üvegházas technológia használatával a földrajzi adottságok – napfény, csapadék, hőmérséklet – kiegyenlíthetők, egészen új tényezők befolyásolják a technológiai versenyt: például a zöldenergiával termelt villamos áram országonként jelentősen szóró árai, vagy éppen a támogatási struktúrák eltérítő ereje.
A magyar gazdálkodók nyitottságát, kísérletezőkedvét és érdeklődését méltatta Gorotyák Igor, a mezőgazdasági vezetői információs rendszereket fejlesztő AgroVIR marketingvezetője. A magyar mezőgazdaság nincs lemaradva sem az automatizációban, sem a digitalizációban. Ugyanakkor szerinte nagyon sok múlik a szakértői támogatáson, a gazdálkodók és a programozók közötti „tolmácsolás” minőségén. Az AgroVIR szakemberének véleményét támasztotta alá Raskó György is, mikor arról számolt be, hogy a vezetői információs rendszer beszerzésének és működésének költsége nagy gazdas&aac ute;gok esetében nem éri el a terményárbevétel 1 százalékát sem, mégis százalékban mérve két számjegyű haszonnövekedést hozhat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet Raskó, hogy a jó kereskedelmi és üzleti kapcsolatok, a piaci folyamatok felismerése még mindig nagyobb hasznot hozhatnak, mint csupán a digitalizáció fetisizálása. Mégis, üzemmérettől függetlenül mindenkinek azt tanácsolja Raskó György, hogy minél hamarabb vágjon bele az informatikával való ismerkedésbe és kísérletezésbe. „Nyilvánvalóan ez a jövő, és a betanulás éveit később borzasztó nehéz lesz behozni, a versenyképesség látja kárát”.
Az agrárium digitalizációját nem csak a termésátlagok növelése vagy a profit maximalizálása mozgathatja, hanem a fenntarthatósági kihívás is, erre mutatott rá Dr. Láng Vince, az AgriDron Kft. alapítója. Előadásában kiváló példát hozott arra, hogy miként volt megspórolható egy kevésbé jól termő terület túlzott műtrágyázása légifelvételes elemzéseik révén. A drónokkal szkennelt területről kimutatták, hogy csupán a vetés volt tökéletlen, és a területen nincs nyoma tápanyaghiánynak, így inkább a vetőgépet kell karbantartani, semmint műtrágyával túlkezelni a talajt.
Miközben ezek ma még egyedi példák, a következő években és évtizedekben folyamatosan mennek át ezek a fejlesztések a hétköznapi rendszeres gyakorlatba, így az IT-munkaerő iránti igényt egy konstans magas szint fogja jellemezni. A modern rendszereket ismerő állattenyésztőket ma is nagyítóval kell keresni – állította Raskó György, amihez Márkus Zsolt hozzátette: akár ezer eurós nagyságrendű helyszíni kiszállási órabérrel is dolgoznak a legkomolyabb üvegházas üzemeltetési rendszerek szakértői.
A mezőgazdasági folyamatokat átalakító digitalizáció miatt szükség lesz új szabályokra is. A Codecool eseményén résztvevő szakértők viszont attól tartanak, hogy a magyar állami szervek nem feltétlenül lesznek képesek lépést tartani az igényekkel. „Drónszabályozás igénye már hat évvel ezelőtt felmerült, akkor ígérték már, hogy lesz iránymutató állásfoglalás” – emlékeztetett Dr. Láng Vince, annak kapcsán, hogy felröppent a hír: egyelőre tilos drónnal permetezni, meg kell várni a készülőfélben levő szabályozást. Nem csak a késedelemtől tart Raskó György, hanem a piaci valós&aa cute;gtól elszakadó szabályozási elképzelésektől is. Szerinte az elmúlt évtized agrárvezetése kifejezetten innovációellenes volt, bizonyos meggyőződések vezérelték. Ha most ugyanezek a hivatalok hirtelen meggyőződésesen kommunikálják a felhőalapú központosított termelési adatbegyűjtést, az felvet hitelességi aggályokat és biztosan bizalmatlanságot szül majd. A termelési folyamatokkal kapcsolatos műszaki paraméterek (hőmérséklet, nedvesség, tápanyagszintek, fejlődési jellemzők, stb.) ugyanolyan egyedinek számítanak, mint például a közösségi médiában a felhasználói információk. Ezekről csakis valamilyen kölcsönös előny reményében mondanak le a termelők, de amúgy önmagukban a know-how részét képező értékes információk, erősítette meg Márkus Zsolt és Gorotyák Igor is. Nem fenyegethetik a termelőket azzal, hogy amennyiben nem adják át ezeket az adataikat, akkor nem kapnak minőségi tanúsítványokat, ha egyébként ezeknek a tanúsítványoknak amúgy sem lehet nemzetközi árukereskedelemben hasznát venni. „Az olasz kekszgyár a saját ellenőreit küldi hozzánk, ha prémium búzát vásárol, és nem sokat jelent neki bármilyen nemzeti tanúsítvány” – véli Raskó. A jövőben ugyanakkor nem kizárt, hogy a felvásárlók, vagy akár a fo gyasztók olyan transzparenciát várnak el a termelőktől az alkalmazott növény- és állatvédelmi illetve hozamfokozó eljárások tekintetében, ami akár egyes termékek előéletének block-chain alapon való rögzítését is indokolttá teszi.
Nem csupán arra kell tehát berendezkedni, hogy egy-két év alatt lezajló digitalizációs folyamatokat kell áthidalnia az informatikai beszállítóknak, hanem folyamatosan magas lehet az aránya az IT-nek a mezőgazdasági innovációkban.
hírek innen, onnan
A tüdőgyógyász szerint csak így biztonságos használni a klímát
A szakember szerint a nyári megbetegedések jelentős százalékáért a klíma helytelen használata a felelős.
350 kilométer/órás szupervonatok lesznek Lengyelországban
Európa leggyorsabb vasúti hálózatát ígéri Donlad Tusk, 23 milliárd eurót költenek erre.
Erre aligha számított Putyin: meglepő kijelentést tett az orosz elnök társaságában a szövetségese
Az ukrajnai háború hadműveleteinek leállítását és a konfliktus befagyasztását javasolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a kazah...
Vitézy Dávid szerint közel 300 busz áll alkatrészhiány miatt a Volánnál, őszre megszűnhet a probléma
Ezzel párhuzamosan megkezdik a Volán buszflottájának megújítását is.
Orbán Viktor Tusványoson: Elnézést kell kérnem Önöktől, az országot felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett
A volt miniszterelnök szerint április 13-án „új valóságra” ébredt Magyarország.
Ezt a nyelvet csak két ember beszéli a Földön: különös oka van
A világon több ezer nyelv létezik, de akad egy, amelyet mindössze két ember ért és használ nap mint nap. Nem egy elszigetelt törzs...
Republikon-elemző: Orbán Viktor nemcsak hibáztatja, egyenesen hülyének nézi a fiatalokat
Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója értékelte Orbán Viktor tusványosi beszédét, amely szerinte nélkülözött...
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az...
Ez a csillagjegy augusztus legnagyobb nyertese
Az augusztusi horoszkóp szerint egy csillagjegy kiemelkedően szerencsés időszak elé néz. Karrierben, pénzügyekben és a szerelemben is...
Kaja Kallas Trump vámjait vitatja: 10 és 12,5 százalék – Az Állatfarm falán a hét parancsolat sem maradt változatlan
Kaja Kallas szerint az Egyesült Államok nem megalapozottan hivatkozik az uniós kényszermunka-ellenőrzés hiányára. Trump új vámjai 60...
Madarat talál az erkélyén a férfi: Második pillantásra nem hisz a szemének
Egy fárasztó nap utáni pihenésnek indult, ám az edmontoni férfi végül órákig tartó mentőakcióba keveredett az erkélyén.
Rendőrrazzia a BYD-nál: így reagált a kínai óriáscég
A cég tagadja a történteket.
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






