Lesz min csodálkozni a csütörtöki pécsi közgyűlésen
Nyár előtti utolsó közgyűlésüket tartják a pécsi képviselők, és ha az időjárás miatt esetleg nem, a témák miatt biztosan forró csütörtökre számíthatunk.
Kezdjük azzal, hogy három olyan területen tervez ármelést az önkormányzat, amely szinte minden pécsit érint. A bölcsödei ellátás normatíváját majdnem duplájára, napi 250-ről 480 forintra emelnék. Mondjuk az önmagában kérdés, hogy egy kisgyermek egészséges és elegendő táplálkozására miért is volt eddig elég 250 forint, de azért egy duplázás minden szülő pénztárcáját érzékenyen érinti, még ha a szociális rászorultságúakra ez nem is vonatkozik. No de ötezer helyett tízezer forintot fizetni egy gyerek után már boríthat jónéhány ingatag családi büdzsét.
Emelkedne a tömegközlekedés, itt a buszsofőrök tízszázalékos béremelési kérelme a városházi indok, és nem a buszcsereprogram vagy a fondódó járatok igen magas költsége. A bérleteseknek nagyon nem kell megriadni, ott csak három százalék lenne az emelés, az egyszeri jegyvásárlóknak viszont mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk. Aki esetleg ennek hatására autóra váltana, alaposan gondolja meg. Nem csak a 400 forintos benzinár miatt, hanem szintén csütörtökön tárgyalják a parkolási díjak és a parkolási rendszer átalakítását, itt is érdekes az indoklás. Egyrészt más városokhoz képest óránként száz forinttal olcsóbb a pécsi belvárosi parkolás, másrészt a jelenlegi parkolóórarendszer korszerűsítésre szorul, de így viszont nagyobb bevétel marad a Biokomnál, amelyet az így a pécsi utak, járdák felújítására fordíthat.
Jöjjön egy szintén nagyobb falat! A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében megépült beruházásokat tíz évig kellett volna fenntartania Pécsnek, ez az előterjesztés szerint öt évre csökkenne, vagyis akár holnap bejelentkezhet valaki mondjuk a Kodály Központért. Mondhatnánk, tegye, hiszen az épületet nem tudja elvinni, de az már más kérdés, hogy ebben az esetben milyen feltételekkel, árakon juthatnának be oda például azok a pécsi szervezetek, akik ezt az önkormányzat révén kedvezményesen tehették meg. (Az már szintén egy nem mellékes kérdés, hogy mi lesz azokkal a felszabadult épületekkel, amelyek éppen az EKF miatt ürültek ki, például a Bóbita Bábszínház.)
Ezek után már szinte mellékes, hogy az önkormányzat félmillió forintért átadja a horvát önkormányzatnak a Horvát Színházban lévő tulajdonjogát, és ezzel párhuzamosan a Pécsi Nyári Színház programjainak folytatása egy másik városi intézmény keretein belül működik tovább.
hírek innen, onnan
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.
Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...
Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg
Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...
Emlékszel még? Ezekért a mesékért ugrottunk ki az ágyból szombat reggel a 90-es és 2000-es években
Minden héten ezt vártuk!
Gondoltad volna? Ezért olyan furcsa az ételek íze a repülőn
Nem az összetevőkkel van a baj
Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban
A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...
Kiderült, mi az igazság a benzinárakról: ezt mutatják a friss adatok
Ezt mindenkinek látnia kell.
Supka rendbe rakná a védekezést, Jacobacci nem elégedetlen a döntetlennel - edzői értékelések
Supka Attila és Maurizio Jacobacci értékelte a látottakat.
A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton
Lénárddarócon csípősen indult a reggel.
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






