Ezt olvasta már?

0

Letartóztatás rablás bűntette miatt

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 10-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2019. július 7-én 16 óra 40 perc körüli időben, egy pécsi buszmegállóban a sértett férfitől cigarettát kért, majd miután a sértett közölte vele, hogy nem tud adni, a gyanúsított szidalmazni kezdte, és a sértett nyakában egy pánttal rögzített pénztárcát letépte és abból 1.500 forintot vett ki, miközben a sértettet a bal combján megrúgta. A sértett ettől elesett, a zsebéből kiesett a mobiltelefonja, amit a gyanúsított meglátott, magához vette és közölte a sértettel, hogy az már az övé.

Ezután a gyanúsított a sértett sporttáskáját is kinyittatta, abból egy fekete pólót vett el azzal, hogy arra a sértettnek már nem lesz szüksége. Ezután közölte a sértettel, hogy neki és családjának ételre és ruhára van szüksége, a sértett menjen be a közeli nagyáruházba és onnan ételt és ruházati termékeket tulajdonítson el, ha nem teszi meg, „meg lesz szurkálva”.

A sértett félelmében teljesítette a gyanúsított kérését, de tettét az áruház biztonsági őre észlelte, és bejelentést tett a rendőrségen. A gyanúsított a sértettnek összesen 30.000 forint kárt okozott.

A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, vele szemben több más büntetőeljárás is van folyamatban.

A gyanúsított terhére rótt jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, illetve a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, valamint újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A bíróság végzését az ügyész és a gyanúsított tudomásul vették, míg a védő fellebbezését három napon belül jelentheti be, így a határozat nem végleges.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Az Aston Martin pénzügyi jelentései a FIA vizsgálata alatt

Az Aston Martin a Forma–1 pénzügyi szabályainak jelentésével kapcsolatos késedelem miatt csak kisebb bírságot kapott, mivel a mulasztás...

Alapos fejmosást kapott a Mercedes tinisztárja

A fiatal olasz pilóta hétről-hétre egyre frusztráltabbá vált.

A bírót kritizálják a Fradi következő El-ellenfelénél

A bolgár csapat közel egy hónapja nyert utoljára.

Átalakul Magyarország legnagyobb olajvállalata, hamarosan döntenek a MOL-csoport jövőjéről

Holdingstruktúrára váltanak, utánajártunk, ez pontosan mit hozhat a jövőben.

Kiadták a riasztást

70 kilométeres sebességű széllökések jönnek.

Brüsszeli átlagember is a békét akar - videóval

A háború elhúzódása gazdasági és társadalmi károkat Európának is – Brüsszelben az átlagemberek szerint már nagyon ideje lenne a...

Brüsszelieknek sem tetszik a szankciók miatti drágulás - videóval

Jelentősen drágult a rezsi Brüsszelben, ami köszönhető az elhibázott szankciós politikának és az orosz energiáról való fokozott...

Kész téboly: autópályán kerékpározott egy férfi Magyarországon, életveszélyes volt a helyzet

Kisebb csoda, hogy nem történt tragédia az életveszélyes átkelés során.

Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban

A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is...

Komoly károkat okozott a tomboló Benjamin, de még nincs vége – Figyelmeztetést adtak ki szinte az egész országra

A Benjamin-ciklon erős széllökésekkel vonult át Magyarországon, országosan mintegy háromszáz káresetet okozva. A vihar fákat döntött...

Az, hogy milyennek találunk egy illatot, sokat elárul aktuális lelki állapotunkról

Az illatesztéta a pszichológia határterületein azt vizsgálja, hogyan hatnak az illatok az emberre. Lipovszky Csengével beszélgettünk.

0

Sport

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

A Ferencváros megalázott szurkolói ezt tették az osztrák hatóságok döntése után

Az osztrákok szerint mind az ötszáz drukker – köztük családok, nők, gyerekek – huligán volt.

Mégsem engedték be a Ferencváros vonatát Ausztriába, Kubatov Gábor reagált

A drukkerek, ha időben visszaérnek, a Groupma Arénában kivetítőn nézik meg a Salzburg elleni meccset.

A Fradi megállíthatatlan Európában

Salzburgban is nyert a Ferencváros.

Fradi-játékosok üzentek a határon rekedt szurkolókhoz: „Ez hatalmas szégyen.”

A labdarúgó Európa-ligában szereplő Ferencváros magyar válogatott kapusa a klub Facebook oldalán üzent a szurkolóknak.

Másként „vonatoznak”, szégyenről és ajándékba adott Fradi-győzelemről írnak az osztrák lapok

A Salzburg edzője azt is elárulta, hogy mire kellett volna nagyon figyelnie a csapatának a magyar bajnok ellen.

Ausztriában tagadják, hogy az osztrák rendőrség fordította vissza a Fradi-vonatot

A Salzburg–Ferencváros Európa-liga-mérkőzés után a Salzburger Nachrichten ismét a szurkolói vonat visszafordításáról cikkezett.

Úgy vonszolták le a pályáról a holtfáradt sztárt élete meccse után

Potyogtak a karriercsúcsok, mint ősszel a legyek.

Varga Barnabással ezúttal úgy példálózik az UEFA, hogy annak nem örülnek a fradisták

Az FTC válogatott középcsatára valamennyi sorozatot tekintve 20 meccs alatt 18-szor talált be az ellenfelek kapujába.

A szurkolóiért is küzdő Ferencváros fantasztikus fordítással nyert Salzburgban.

Harmadik Európa-liga-csoportmeccse után is veretlen a Fradi! A zöld-fehérek 3–2-re nyertek Salzburgban, és ezzel jelentős vigaszt nyújtottak azoknak a drukkereknek, akiket az osztrák hatóságok nem engedtek át a határ

Itt az igazság a Fradi-vonatról, a MÁV rácáfol az osztrák hazugságokra

Terjedelmes posztban reagált a MÁV-csoport vezetője.

Bulvár

Rendzavarás a Békemeneten, ez nem került be a híradásokba, az indulásnál adódott probléma

Már a Békemenet elején probléma volt, felkerült a videó az internetre.

Ausztria: kiderült, ezért nem engedték át a határon a Fradi-szurkolókat

Az osztrák lapok is beszámoltak a csütörtöki botrányról, miszerint a helyi hatóságok nem engedték be Ausztriába a Salzburg elleni meccsre érkező Fradi-szurkolókat.

Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten

A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.

„Tévedés” – reagált Orbán, amikor szembesítették vele, hogy Moszkva kimaradt az '56-os brüsszelezős beszédéből

A miniszterelnök szerint végig szó volt a szovjetekről, nem érti a kritikát. Brüsszelbe késve ért, Zelenszkijt addigra már elutazott.

A Békemeneten vagy a Nemzeti meneten voltak többen? Rendkívüli szám érkezett

Többen is foglalkoztak a témával a két felvonulás, a két rendezvény után.

Elbuszoztattam magam én is a béke-menetre a Fidesszel, hogy megtudjam, mi a baj a fiatalokkal

A kormánypárti buszoztatás évek óta téma, ezért beregisztráltam egy ilyenre. Pár órás buszozás után együtt sétáltam át a Békemenettel a Kossuth térre. Közben nyitottabban beszélgettem Fidesz szimpatizánsokkal

Megállítottuk a Fidesz új sztárját, szerinte ömlik rá a gyűlölet

Orbán Balázs szerint a világon sok a frusztráció, mindezekhez képest Magyarország a béke szigete, amit a Békement is bizonyít.

„Orbán közvetve, de most először ismerte el, hogy a Tisza már előnyben van” – így látták a kormányfő beszédét az elemzők

László Róbert és Zárug Péter Farkas elemezte gyorsan lapunknak Orbán Viktor ma délutáni beszédét.   

Kónya Endre: Novák Katalin „nem látatlanban írta alá a kegyelmi kérvényemet”

Ártatlanságát, sőt szakmai, emberi makulátlanságát hangoztatja ellentmondásoktól hemzsegő könyvében a kegyelmi botrány egyik főszereplője.

Számháború: A kutató szerint a Tisza rendezvényén közel kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten

Egyetemisták csapatai tudományos módszerekkel becsülték meg a tömeget a két mai rendezvényen.

Elképesztő lesivideó készült Tóth Gabiról a Békemeneten, így még nem láthattuk őt

Teljesen felforgatta Tóth Gabi a Békemenetet, tetőfokára hágott a megdöbbenés.

Orbán ráfázott, mert Fico engedett: elfogadták a 19. EU-s szankciót Moszkva ellen

Az Európai Tanács legújabb intézkedései az orosz energiaszektoron kívül a háborús erőfeszítésekhez segítséget nyújtó, de az unión kívül letelepedett banki és kripto-szolgáltatásokat is sújtják. A Kreml fáj

blogmorzsák

Mozgás a változókorban – mit nyerhetünk vele?

A rendszeres mozgás bizonyítottan segít csökkenteni a menopauza több kellemetlen tünetét, köztük a hőhullámokat is.

Bemutatkozott az új Audi Q3

Ráadásul nem is akármilyen helyen.

0






0