Ezt olvasta már?

0

Letartóztatták az édesanyja megölésével gyanúsított mohácsi férfit

Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint múlt vasárnap megölte édesanyját Mohácson - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a férfi összekötözte hetvenhat éves édesanyja kezét és lábát, majd egy serpenyővel többször, nagy erővel a fejére ütött. Az asszony a helyszínen meghalt. Holttestét szerdán találták meg szőnyegbe tekerve, bútorokkal körülrakva a ház egyik, hűtőszekrénnyel eltorlaszolt szobájában.

A gyilkossággal gyanúsított férfit a következő napon fogták el a egy pécsi panzióban, ahova álnéven jelentkezett be.

A Pécsi Járásbíróság szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra. Egészségi állapotára tekintettel a végrehajtás helyeként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.

A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.

MTI

Fotó: police.hu

Mohácsi gyilkosság: évekig terrorizálta anyját az őrizetbe vett pécsi nyelvész

Intelligensnek ismerték korábbi lakóhelyén dr. F. Pétert (50), akit édesanyja megölésével gyanúsít a rendőrség. A Blikk információi szerint a férfi, aki nyelvészként doktorált, egy pécsi társasházban adott magánórákat.

Abban a társasházban, amelyben elfogása előtt a rendőrök is keresték kedden éjszaka. A társasház utcájában még csütörtökön is bűnügyi helyszínelők rögzítették a nyomokat.

– Több rendőrautó állt meg az utcában, majd egyenesen hozzám jöttek akkor éjjel – mondta a neve elhallgatását kérve az a nő, aki Péter után albérlőként él a lakásban. – Be sem jöttek a járőrök, csak a párom személyi igazolványát kérték el, s már mentek is tovább – tette hozzá a felzaklatott nő.

Mint arról mi is beszámoltunk, egy asszony tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy mohácsi ismerőse nem ment el a megbeszélt találkozójukra, sőt, le se mondta azt. Éppen azért, mert ilyesmi korábban soha nem fordult elő, gondolta úgy, hogy valami baj történt idős barátnőjével. A rendőrök kimentek a 76 éves asszony házához, ahová végül tűzoltók segítségével jutottak be. Ekkor találták meg a nő vérbe fagyott holttestét.

Az asszonynál évek óta ott élt a fia, aki hol hazacuccolt, hol elköltözött. A szomszédok viszont egyre többször hallották, hogy hangosan veszekszik az anyjával.

– Ildikó mindent megtett érte, elvitte bárhová kocsin, ahová csak kérte, de a fia nem volt hálás. Évek óta egyre minősíthetetlenebb stílusban beszélt szegény asszonnyal, messzire elhallatszott, amikor veszekedésbe kezdett – mondta lapunknak az áldozat mohácsi szomszédja.

Pár órával a körözés kiadása után elfogták a rendőrök a nyelvészt

– A feltételezett elkövetőt – a sértett fiát – augusztus 14-én, 13 óra 55 perckor egy pécsi panzióban fogták el a rendőrök, majd előállították a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásán elismerte tettét. A nő fejére egy tompa eszközzel mértek ütést – közölték a rendőrök. A férfit őrizetbe vették, emberölés miatt indítottak ellene eljárást.

Mint a Blikk megtudta, a tompa tárgy egy serpenyő volt.

 

Forrás: blikk.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megrázó baleset történt Pest vármegyében

Egy ember meghalt, öten pedig megsérültek a Pest vármegyei Zsámbok és Jászfényszaru között szombaton történt balesetben.

Paradicsomvész tünetei és azonnali kezelése a veteményesben

Az egyik legnagyobb kártevő a házi kertben a paradicsomvész, más néven fitoftóra. Megmutatjuk, hogyan ismerd fel gyorsan a tüneteket, és...

Vitézy Dávid szombati bejelentése: „Lázár Jánostól drámai válsághelyzetet örököltünk”

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a fóti Volán javítóközpontból jelentkezett be, ahol a telephely vezetőjével és a...

Bohár Dániel–Majka vita: a „további milliárdokról” kérdezett – A Hálózatban Howard Beale az ablakokhoz küldi a nézőket

Bohár Dániel a Campus Fesztiválon elhangzott beszólás után Facebookon reagált Majkának, aki még aznap ironikus bocsánatkéréssel...

Valami nagyon nem stimmel a kínai kacsa árával – megelégelte az EU, büntetővám jöhet

Dömpingellenes vizsgálat indult a kínai pekingi kacsa miatt.

Mit jelent a nyaki gerinc eredetű fejfájás?

A nyaki gerinc eredetű fejfájás - orvosi nevén a cervicogén fejfájás - azért jelentkezik, mert a nyakban valamilyen ok miatt fájdalom...

"Lehet, hogy új helyszínt kell néznem a nyíltnapnak" - Tóth Gabinak beszóltak az előadó-művészeti mentorstúdiója miatt - videó

Tóth Gabi egy régóta dédelgetett álmát váltja valóra idén, ugyanis ősztől nem ül be a Megasztár zsűriszékébe. Az énekesnő...

Viking sisakban és a DJ-pult mögött bulizott Haaland St. Tropez-ban - videó

A hosszú szezon és a világbajnoki szereplés után megkezdte jól megérdemelt pihenőjét Erling Haaland. A Manchester City norvég sztárja a...

Pető Péter: De honnan tudhatnám, mit csinál egy főszerkesztő?

Mit csinál egy főszerkesztő? Ez, ugye, az a kérdés, amire Magyarországon nagyon sokan tudják a

Foghúzás után pár nappal el kezdett lüktetni a terület - miért lehet ez? Az orvos válaszol

A foghúzás rendben zajlott, a beteg antibiotikumot is kapott.

Zajlik a hétvége leglátványosabb mérnöki művelete Budapesten: helyére teszik a Déli Körvasút hídját – fotók

Már zajlik a hétvége leglátványosabb mérnöki művelete a fővárosban: a Déli Körvasút fejlesztésének részeként egy 109 méter...

Készülj fel. Jégeső és viharos szél szakítja meg a hétvégét, mielőtt ránk rúgja az ajtót a kánikula

Egyelőre élvezhetjük a kellemes, napsütéses nyári időt, de már nem sokáig: egy közeledő hidegfront zivatarokkal és jégesővel rondít...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0






0