Ezt olvasta már?

0

Lezsák: egyre többre képes az ország

Az elmúlt 30 év értékelésekor megállapítható, hogy "ennyire voltunk képesek", de úgy tűnik, az ország most már egyre többre képes - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke egy szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen.

A Hitel című folyóirat által Emelkedünk vagy süllyedünk? címmel rendezett eseményen Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese azt mondta: a kérdés nem is lehetne aktuálisabb, hiszen az elmúlt 25 évben felnőtt egy új generáció, amely "kérdez és számon kér", és ennek meg is kell felelni.

Lezsák Sándor kijelentette: "ez a mi országunk, így, ahogy van", a magyarokkal, akik mindent megtesznek, hogy az ország erősebb legyen, a nemzet emelkedjen.

Az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: bár Európában válság van, "legalább akkora lehetőség áll előttünk", mint a nyolcvanas évek végén, és most már sok tapasztalat birtokában, tudatosabban lehet készülni a jövőre.

Bíró Zoltán irodalomtörténész úgy látja, bár most emelkedik az ország, előtte 20 évig süllyedt, így nehéz elkezdeni az emelkedést.

A jelenlegi emelkedés biztatás, azt sugallja, hogy van ereje a nemzetnek a megmaradáshoz - mondta. Hozzáfűzte: ez az erő azonban a népesség, az erkölcsök és a szellem tekintetében is fogyatkozik, és kérdés, hogy mit tesz a nemzet, különösen, hogy a nemzetközi körülmények nem kedvezőek.

Gazsó L. Ferenc a rendszerváltást végigkísérő problémákról szólva felvetette: az antiszemitizmus olyan kártya, amelyet időről időre kijátszanak.

Kulin Ferenc irodalomtörténész közölte: a jövőben is aktuális marad ez a kérdés. Emlékeztetett arra, hogy az MDF még a kormányra jutása előtt felkarolta az ortodox zsidóság ügyét, ezzel kizárta, hogy azzal vádolják: antiszemita párt szerveződne.

Ezzel az "ócska trükkel" a szabad demokraták támadták az MDF-et - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy rendszerváltozás vagy rendszerváltás történt, Bíró Zoltán annak a véleményének adott hangot, hogy rendszerváltás történt Magyarországon, hiszen a rendszer teljes egészében megváltozott: egyebek mellett a politika, a gazdaság és a jogrendszer.

"A régi gárda azonban pillanatok alatt nagyszerűen alkalmazkodott" az új rendszerhez, és ugyanolyan jó kapitalistának mutatkozott, mint amilyen jó kommunistának korábban - jelentette ki. Hozzátette: a rendszerváltozás után 20 évig nem jött létre igazi vezető réteg az országban.

Lezsák Sándor a rendszerváltozással kapcsolatban megjegyezte: a megalakuló MDF-kormányban volt tisztességes szándék, akarat, és ha akkor kétharmados többséget szereztek volna, másként alakult volna az ország sorsa.

Kulin Ferenc azt mondta: az elmúlt 23 évben megjelentek azok a politikusok, akik ugyanazon értékek mellett elkötelezettek, mint amelyek mellett 1987-től ők is kiálltak.

A konzervatív oldalon megvan a bizalom irántuk, és remélhetőleg ez tovább erősödik a következő években - fűzte hozzá.

Bíró Zoltán szerint az a harc, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök "szabadságharcként" meghirdetett, "jogos volt", hiszen ma a nemzetek létéért folyik a harc, és mint rámutatott, ez egyre inkább megfigyelhető több nyugati országban is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0