Ezt olvasta már?

0

Londoni elemzők továbbra is célszint alatti magyar inflációt várnak

A következő hónapokban várható kisebb gyorsulás ellenére is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalékos célszintje alatt marad a belátható előrejelzési távlatban a magyarországi infláció üteme, és ez növeli annak az esélyét.

A KSH adatai szerint a múlt hónapban 1,7 százalékkal emelkedtek éves összevetésben a fogyasztói árak a márciusban mért 2,2 százalék után.

Az MTI előzetes felmérésébe bevont londoni házak felzárkózó piacokkal foglalkozó szakelemzői 1,6-1,8 százalék közötti előrejelzéseket adtak az áprilisi inflációra.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a keddi adatismertetés után közölték: várakozásuk szerint a dezinflációs folyamat most átmenetileg megfordul, de az inflációs ütem így is kényelmesen az MNB-célszint alatt marad. A ház londoni elemzői 2,0-2,5 százalék közötti ütemeket várnak a következő hónapokra, de azt is valószínűsítik, hogy a tervezett újabb közüzemi díjcsökkentések hatására a nyár végére ismét 2 százalék alá lassul az éves infláció.

A JP Morgan szakértői közölték: az idei év egészére 2,2 százalékos átlagos inflációt várnak Magyarországon.

A ház elemzőinek keddi előrejelzése szerint ha a következő árcsökkentési csomagot nem követik később még további közműdíj-csökkentések, akkor 2014-ben - az idei mélypontból eredő negatív bázishatások belépésével - valószínűleg ismét gyorsulni fog az inflációs ütem. A JP Morgan szakelemzői ennek alapján jelenleg 2,8 százalékos átlagos inflációval számolnak jövőre.

Hangsúlyozták ugyanakkor annak a lehetőségét is, hogy a javuló mezőgazdasági kilátások a ház által vártnál nagyobb visszaesést okozhatnak az élelmiszerek árinflációjában.

A JP Morgan szakértői ennek alátámasztására felidézték az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) prognózisát, amely szerint az idén rekord szemestermény-hozam várható - 9 százalékkal magasabb a 2011-ben mért előző csúcsnál -, és a globális búzatermés is erőteljesen, 5 százalékkal emelkedik a tavalyi gyenge betakarítás után.

A JP Morgan londoni elemzői mindezt egybevetve fenntartották azt az alapeseti előrejelzésüket, hogy az MNB 0,25 százalékpontos lépésekben 4,00 százalékig csökkenti alapkamatát. A ház szakértői szerint ugyanakkor nőtt a még hosszabb ideig tartó enyhítési ciklus esélye. Közölték: ha a globális kockázati környezet továbbra is kedvező lesz, és a forintárfolyam jórészt stabil marad, akkor véleményük szerint a jegybanki alapkamat az év végére 3,00-3,50 százalékig is csökkenhet.

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays felzárkózó piacokra szakosodott elemzői azt emelték ki keddi értékelésükben, hogy jóllehet az MNB eddig 2,25 százalékponttal csökkentette alapkamatát, az enyhítési ciklus eddigi időszaka alatt azonban így is emelkedtek a reálkamatok, mivel az infláció a kamatcsökkentés ütemét meghaladó mértékben lassult.

A Barclays londoni szakelemzői kimutatták, az enyhítési ciklus kezdete előtt 1,5 százalék körüli volt a jegybanki alapkamathoz viszonyított reálkamat Magyarországon, áprilisra azonban 3 százalék fölé emelkedett.

A cég szakértői szintén számolnak a magyarországi infláció időleges visszagyorsulásával a második negyedévben, ugyanakkor azt jósolták keddi előrejelzésükben, hogy a közüzemi díjak tervezett további csökkentésének hatására a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció később 1 százalék környékére lassul.

A Barclays londoni szakelemzői mindezek alapján azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

„Miért pirosodik ki az arcbőröm nyáron?” – Ezekkel a tünetekkel bőrgyógyászhoz kell fordulni

Az erős nyári napsütésben sokan tapasztalják, hogy kipirul az arcuk vagy az orruk. Tartósan fennálló panaszokkal érdemes orvoshoz...

Ezt a két dolgot soha ne öntsd a kávédhoz: a szakértők figyelmeztetnek

Van egy óriási hiba, amit a legtöbben teljesen gyanútlanul követnek el.

Charles Leclerc öccse szívdöglesztő pasi: a 25 éves Arthur is autóversenyző

Charles Leclerc öccse hasonlóan jóképű, mint maga a Forma-1-es pilóta.

Már a Kreml is elismeri: tarolnak az ukrán drónok, fordulhat a kocka - Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Már Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is elismeri, hogy az ukrán mélységi dróncsapások komoly fejtörést okoznak az orosz...

ASAP Rocky Budapest 2026: jegyárak, helyszín, parkolás és minden fontos tudnivaló egy helyen

Hivatalosan is érkezik a 2026-os világturné, már elindult a jegyértékesítés.

Libabőrös leszel ettől az Alfa 155-östől

Az olasz SGT Automobili retrófuturisztikus gépet építetta Giulia QV alapjaira.

88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata

Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit...

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Izrael – az USA kiszállhat

Donald Trump közölte Benjámin Netanjahuval, hogy Izrael elveszítheti az amerikai támogatást, ha folytatja a háborút Irán ellen.

Így szabadulj meg a drága banki sms-értesítésektől

Sms helyett kérj inkább a banki mobilalkalmazásban ingyenes push üzenetet a tranzakciók után. Nem minden banknál lehetséges, de a...

Csibészbecsület és versenyszféra

Képviselői vagyonnyilatkozatok, Radnai Márk embere, Rogán Cecília médiacége, parlamenti vita és tüntetés Sulyok mellett a 444 napindító...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Újra összeesett meccs közben Christian Eriksen

A dán középpályás felkészülési meccsen vesztette eszméletét, szerencsére magához tért, saját lábán ment a mentőautóhoz.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Titokban összeházasodott az RTL és a TV2 sztárja: gyönyörű párt alkottak az esküvőjükön

Titokban megtartotta álomesküvőjét Czibolya Niki és Filipáncs Bálint. Görgess tovább a képekért.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

Napelemből építik a kerítést, mert olcsóbb, mint a fa

Új trendet teremtett a globális túlkínálat.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

0






0