Lopott gondolatok az egyetemeken
A digitális kor elmossa a plágium határait - olvasható a New York Times oktatási oldalán. Az interneten nevelkedett egyetemisták döntő hányada nincs tisztában azzal, hogy mikor és mivel követi el a szerzői jogok megsértését.
A világháló azonban nem csak a "csalóknak", hanem leleplezőiknek is hathatós segítséget nyújt.
Az egyik amerikai egyetem diákjának házidolgozatában több lila színű paragrafus is éktelenkedett. A lila sorok (egy speciális szoftver segítségével) azt jelezték, hogy a szerző változtatás nélkül átemelt gondolatokat egy már létező írásból. Mikor tanára felelősségre vonta, a diák meg sem próbált védekezni, épp ellenkezőleg: tudni szerette volna, hogyan változtathatná a lila színt feketére. Egy másik diák hosszú bekezdéseket emelt át dolgozatába a Wikipédiából, forrásmegjelölés nélkül. Később úgy védekezett: eszébe sem jutott, hogy a Wikipédiát idézni kéne, hiszen a rajta lévő tartalom már mindannyiunk kollektív tudásának része.
A "kopi-pészt" korát éljük
Az elmúlt évtizedben a professzorok többsége úgy lépett fel a plagizálás ellen, hogy megdorgálta hallgatóit: tessék tiszteletben tartani, ami a másé, és tessék betartani az idézés és forrásmegjelölés formai követelményeit. Ez a szelíd eljárás többé-kevésbé működött is egészen a közelmúltig. Mára azonban elérkeztünk odáig, hogy a hallgatók jelentős része nem is sejti, hogy helytelenül cselekszik akkor, amikor más gondolatait és mondatait használja sajátjaként. A cikk folytatását az Eduline oktatási oldalon olvashatja.

- Mai névnapok és eredetük
- Valentin napi fotópályázat
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- Gyulán rendezik a katolikus papok teremlabdarúgó Eb-jét
- Hatalmas hó Pécsen, nagyüzem a sípályán
- Még be kell lakni a pécsi Kulturális Negyedet
- Meghalt Csurka István
- Rabolt, hogy törleszthessen
- Leállt az áruszállító tevékenység is
- Nagyon sok hó esett a pécsi utcákra
- MALÉV: botrány, szinte mindenkit kirúgnak
- Megmenekülhet a pécsi Balokány Liget
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Összefogás a dunakeszi családért
- Jöhet a tél az M6-osra
- A „Mindenki Karácsonyfája” - legyen valóban mindenkié!
- Madarak etetése
- Levélgyűjtő takarítás a Balokány-ligetben
- Felkészülés az áradásra
- Élménypark?! a ZION-ban
- Múzeumi nyitva tartás 2011. november 1-től
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn






Szerintem amióta világ a világ ez már csak így megy....
Nekem egy tanárom mesélte el, hogy lehet írni 7 könyvből/jegyzetből egy nyolcadikat.
22-23 éves korban szerintem még nem várható el egy hallgatótól, hogy egy adott témában plagizálás nélkül teljesen új szemléletben, új kutatási eredményeket produkálva írjon meg egy 40-50 oldalas szakdolgozatot, ergo marad a plágium., hogy szaporodjanak az oldalak....