M6-M60: A Horvátok két helyen is előbb érnek a határhoz
Amíg a horvátok 2013-ig megépítik Pélmonostorig (A5) és Barcsig (A13)is az autópályát, addig Baranyában várhatóan nem épül tovább sem az M6-os, sem az M60-as Pécs után. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hallgat, kérdésünkre is négy napba telt mire válaszoltak.
A hallgatás okát nem tudni, pedig nem túl nehéz kérdést intéztünk a NIF felé,még azt sem mondhatni, hogy kényes lenne a téma. Mindössze arra voltunk kíváncsiak, hogy az M6-os sztráda Bóly – Ivándárda (országhatár) közötti 23 km-es szakasz előkészítése és megvalósítása jelenleg hol tart, illetve arra, hogy az M60 Pécs-Barcs (országhatár) autópálya megvalósítása napirenden van-e. Az alábbi válaszon a NIF négy napig gondolkodott: - Az M6-os és M60-as autópálya folytatása jelenleg a távlati tervek közt szerepel, így részletes információval nem tudunk szolgálni – közölte a Pécsi Napilappal a NIF kommunikációs vezetője. Loppert Dániel a harmadik napon még azt mondta, hogy engedélyt kapott a szóban történő nyilatkozatra, majd később már azt, hogy az illetékes minisztériummal egyeztetni kell még a végső szöveget, így valószínűleg a minisztérium tiltotta le a válaszadást.
Ezért megpróbáltuk az internetről összegyűjteni, hogyan is sikerülhet összecsatlakozni a horvátokkal, valamint azt, hogy ott mit lehet megvalósítani. A Bóly – Ivándárda (országhatár) közötti 23 km-es szakaszról sok mindent nem tudni. 23 km, csomópontok: Nagynyárád-Bóly, Ivándárda-Kislippó valamint az országhatárnál, ahol csatlakozna a horvát A5-ös autópályájához. (Baloladli kép, a nagyításért klikk a fotóra!)
A NIF honlapja szerint az M6 autópálya Bóly-Országhatár közötti szakaszának tervezése befejeződött. A kiviteli tervek leszállításra kerültek a szerződés szerint. További tervezési munkára nem került sor. Az építési engedély kiadása a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről 2007. március 30-án megtörtént. Az országos utakra vonatkozóan az NKH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága 2007. július 13-án adta ki az építési engedélyt azaz jogerős építési engedéllyel rendelkezik. További munkálatokhoz Megbízói döntés szükséges.
A horvátok 2013-ra ígérik, hogy befejezik azt a 29,5 km-es szakaszt, mely egy új Dráva híddal együtt összeköti majd Eszéket a magyar határral. Az Eszék-pélmonostori szakaszon épülő autópályahíd építése a legfrissebb hírek szerint már áprilisban megkezdődik. Vladimir Šeks , aki jelenleg a horvát parlament elnökhelyettese a közelmúltban kijelentette: Ez lehet a legszebb horvát híd, olyan mint Amerikának a San Francisco-i. A Horvát Autópálya üzemeltető (HAC) a tervezett híd megépítéséhez keresett hitelezőt. A híd becsült költsége 130 millió euró. A horvát hivatalos közlönyben és a társaság honlapján közzétett ajánlattételi felhívás keretében február 16-ig várták a pályázókat.
A híd az Európai 5/c közlekedési folyosó része. A még teljesen ki nem épült hálózat Budapesttől az M6-os autópályát jelenti, amely Ivándárda közelében vezet majd át Horvátországba. Innen Szarajevón át az Adriai-tengerig folytatódik, ahol a szintén horvátországi Ploce kikötővárosnál csatlakozik rá a majdan Dubrovnikig tartó A1-es sztrádára.
Az A 13-as autópálya építését 2009-ben kezdte meg a HAC. A Berzence–Góla és a Barcs–Terezino Polje határátkelőktől Zágrábig tartó, összesen 172 kilométer hosszú, Y alakban összekapcsolódó autópálya építésének befejezése is 2013-ra várható.
Térkép az M60-ról - klikk ide!
|
Repedő M6 alagút Egy hete hétfő éjszaka megkezdték az M6-os autópálya "C" jelű, 865 méteres alagútjának vizsgálatát, amelyen négy nappal korábban repedések jelentkeztek. Az alagút falazatán észlelt felületi repedések okait még nem lehet tudni, a vizsgálat és a javítás ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani. Az előzetes vizsgálatok szerint a repedések kizárólag az alagút bevezető szakaszát érintik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkezdi az M6/M60-as autópálya Szekszárd–Bóly–Pécs közötti szakaszának teljes műszaki felülvizsgálatát. 2008 júniusában hasonló repedések jelezték előre az "A" jelű, akkor még épülő alagút beomlását. |
Azt tehát egyelőre nem tudni, mikor épül tovább az M6-os Eszék felé és azt sem - ha Barcsra és Horvátországba nem is -, Szentlőrincre mikor jutunk el autópályán.
PNL
hírek innen, onnan
Tóth Gabi reagált arra, hogy testvére a Tiszát támogatja
Tóth Vera nemrég vállalta fel, hogy az ellenzéki párt szimpatizánsa, míg húga közismerten a Fideszt támogatja.
Jó nagy felfordulás lesz a közlekedésben az amerikai alelnök látogatása miatt
Fotó: BKK A közleményben felhívták a figyelmet, hogy az említett időszakban a főváros számos pontján - többek között a...
Rossz hír az autósoknak: hatalmas a drágulás a magyarok kedvenc nyaralóhelyén, az autópályákon nincs kegyelem
A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a...
Pattanásig feszülnek az idegek a háború miatt, tovább emelkedik az olaj
Tovább emelkedtek az olajárak, miután közeledik a Donald Trump által Iránnak szabott határidő a Hormuzi-szoros megnyitására, Teherán...
180 milliós Lild-bírság egy kifliért, érinthetetlen NER-es cégek - Kitálalt a GVH vezető közgazdásza
Berezvai Zombor, a Gazdasági Versenyhivatal irodavezetője a Partizánnak nyilatkozott a hivatal belső működéséről. Állítása szerint...
„Könnyű okoskodni tévéstúdiókból meg tanácsadói szerződések mögül” – visszaszólt a DK politikusa a visszalépésüket nyílt levélben kérő volt baloldali vezetőknek
Gy. Németh Erzsébet szerint azok, akik most „osztják az észt”, évekkel ezelőtt kényelmesen kiszálltak, és elfelejtették, miért...
Nagyinterjú Magyar Péterrel: „Már zajlik a rendszerváltás”
A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje mélyállamról, kétharmadról és rendszerváltásról.
Török Gábor: Orbán Viktor programjának meglepetése a budapesti zárás
A politikai elemző szerint ennek nem a budapesti választási remények miatt van jelentősége.
Beárazzuk a gyorshajtását: több százezer forintos bírság és jogosítványvesztés sem kizárt
A gyorshajtás továbbra is az egyik leggyakoribb közlekedési szabálysértés. Az ezzel járó büntetések 2026-ban sem olcsóbbak, mint...
Megtalálták a gyerekek a „tökéletes” hallgatóságot: mindenről kitálalnak neki
A gyerekeknek manapság nagyobb biztonságérzetet ad, ha a chatbotokkal beszélhetik meg a problémáikat. Ám ezek a chatbotok nem mindig ismerik...
Utasok ezreit érintő változást jelentett be a MÁV: ma lép életbe
Egészen 2027-ig érvényben lesznek a változások.
„Az ország sorsa akár 30 ezer szavazaton is múlhat” - mondta Magyar Péter Ráckevén reggel 7 körül
Meglepően korán kezdte a keddi országjárást Magyar Péter.
Sport
Szoboszlai volt liverpooli edzőjének bejelentése megrengeti a Premier League-et
A legnagyobb rivális Manchester City csapatkapitánya az idény végén ingyen távozik.
Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni
Ilyen egy vérbeli derbi Argentínában.
Súlyos büntetés fenyegeti Dárdaiékat az óriási botrány után
A Német Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben, a Hertha megütheti a bokáját.
Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el
Az Atlético Madrid elleni meccsen villant a Barcelona sztárja.
Bódog Tamás beszólása a Fradinak üzenetértékű az ETO elleni aranyrangadóra
Ezt most megúszta a Győr a nyíregyháziak edzője szerint, és továbbra is az élen áll az FTC előtt.
A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott
A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.
Egy kapus megmutatta, hogy 75 méterről is lehet gólt szerezni - videó
A török élvonalbeli Kasimpasa görög kapusa, Andreas Gianniotis egészen váratlan és hihetetlen gólt szerzett a Kayserispor elleni 2-0-s bajnokin.
Kiviszik a bosnyákok a vb-re a 14 éves labdaszedőt, aki ellopta Donnarumma puskáját
Nemzeti hős lett a kölyökből.
Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján
Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.
Ügyészségi nyomozást indítottak a világsztár sportolók ellen
Még a jogosítványukat is bevonhatják.
Egymásnak estek a Fradi szurkolói csoportjai, súlyos vádak kerültek elő
A Green Monsters nem mehetett be a debreceni meccsre, Hamberger Ádámot személy szerint támadják.
Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír
A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.
Bulvár
Hadházy Ákos szerint a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forint ellenében fél év helyett csak öt nap a várólista
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán posztolt arról, hogy a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forintért fél év helyett öt nap a várólista egy anyajegy eltávolításhoz.
„13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta a közműárokba bemászó tiszás háziorvosnak Pócs János
A felek kölcsönösen videózták egymást, és feljelentést is tettek.
Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj
Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.
Orbán Viktor szerint nem április 12 a legfontosabb, egy másik dátumon dőlhet el minden
Orbán Viktor szerint nem csak a választás számít.
Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig
Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.
Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel
A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j
Ez a csillagjegy lesz 2026 tavaszának legnagyobb nyertese
2026 tavasza egy csillagjegy számára valódi áttörést hozhat. Lehetőségek, eredmények és belső megerősödés jöhet.
Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni
Rogán Antal és Bayer Zsolt a HírTV műsorában beszélték meg, hogy szerintük a választások után a Fidesz győzelme esetén polgárháborúra számítanak a felhergelt tiszásoktól.
Ukrajna már tudni véli, ki áll a szerbiai akció mögött
Kijev „határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat”, amelyekkel „megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni” a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal – közölte Heorhi
Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni
A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi
Megszólaltak a szocialista nagyöregek: nem szabad kockáztatni a Tisza Párt sikerét
Sajátjaik lőnék lábon a még versenyben maradt baloldali egyéni jelölteket. A nyílt levél aláírói között ott van Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, illetve Lendvai Ildikó is.
Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra
A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






