MÁV: nőtt a halálos balesetek száma a vasúti átjárókban
Kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban mint tavaly, de több volt köztük a halálos kimenetelű - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
| illusztráció |
A közlemény szerint december elejéig a vasúti átjárókban 69 baleset történt, ami 16 százalékkal kevesebb a múlt évi adatnál. Ugyanakkor ezek közül 21 volt halálos kimenetelű, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött.
Tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt - tették hozzá.
Az idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben, és ütközött vasúti járművel.
A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg kihagyott a figyelmük - írta a MÁV.
Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró "fokozott óvatossággal" történő megközelítésére intik a közlekedőket - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Tűzoltóhajón kellett megszülnie a babáját, nem jutottak el időben a kórházba
A tűzoltók boldogan emlékeznek vissza a pillanatra
Mínusz 21 fok is lehet a hét elején
A hét második felében többnyire borult, felhős lesz az ég, de enged szorításából a fagy.
Kapitány István a kormány gazdaságpolitikájáról: Ez nem egy egyszeri hiba, amit egy felelős kormányzat azonnal korrigál, hanem évek óta lefelé tartó spirál
A Shell korábbi globális alelnöke szerint a gazdasági célok nem teljesülnek, folyamatos korrekcióra szorulnak. Úgy gondolja, áprilisban...
HPV: nagyon kevesen járnak szűrővizsgálatra, pedig a tünetek már nagyon rosszat jelenthetnek
Nemzetközi összehasonlításban a magyar lakosság HPV elleni átoltottsága jónak mondható, az érintettek nagy része igénybe veszi...
38 éves lett Tóth Gabi: Így ünnepelte meg a nagy napot
Dalra fakadt Tóth Gabi a születésnapján.
Patak Márta: A végsőkig
Álmomban megkaptam a feladatot, drámát kell írnom, tessék, itt a jelenet. Néhány szavas instrukciót adtak hozzá, ezzel elindultam haza,...
Egyetlen számon bukott el a Hatoslottó telitalálata 24 szelvénytulajdonosnál, hatalmas pénzről csúsztak le
Mutatjuk a Hatoslottó e heti nyerőszámait.
Zacher Gábort az Ötkertből eltűnt Mátyás esete kapcsán kérdeztük: Okozhatnak a drogok napokig tartó pszichózist?
A péntek éjjel eltűnt 18 éves fiatal története egyre több kérdést vet fel. Egressy Mátyás a barátaival ment bulizni az V. kerületbe,...
Kilenc fontos fotó Nyilasi Tibor életéből – ma 71 éves a legendás futballista
Nem túlzás az állítás: a hetvenes évek második, a nyolcvanak évek első felének magyar futballjában Törőcsik András mellett Nyilasi...
Csoda és nagy művészet
Ha valakinek netán elment volna az élettől a kedve, annak gyógyírként írnám fel a China National Acrobatic Troupe karikaugró számát.
Orbán Viktor édesanyja megérinthette Mága Zoltán hegedűjét
Mága Zoltán székesfehérvári koncertjén a miniszterelnök szülei ültek az első sorban. A fideszes zenész Facebook-oldalán tökéletesen...
Jövő héten is folytatódik a hideg, télies idő, nemcsak hétfőn lehet mínusz 20 fok
De a hét végére már kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák és hajnalok.
Sport
Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el
Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került
Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.
Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n
A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.
A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot
Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.
Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet
A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.
Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC
Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.
Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder
A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.
Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén
Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.
Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott
A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.
Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó
Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.
Célegyenesébe fordult a 4,7 milliárd forintos üzlet, privát repülő árulkodik a tervekről
Minden hazai rekordot átírhat a megállapodás.
Micsoda nap: Szoboszlai mellett a Liverpool legnagyobb sztárja is 11-est hibázott
Fura futballnapot hozott 2026. január 17-e.
Bulvár
A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla
Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!
Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének
Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.
Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték
Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.
Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba
A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.
Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják
Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza
Rajtakaptam a csajomat egy másik pasival, erre olyat mondott, hogy lehidaltam
Készülj, mert ez durva menet lesz!
Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz
Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.
Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár
Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.
Mutatjuk, így ismerheted fel az irigy embereket 10 másodperc alatt – ezek az apróságok árulják el őket azonnal
Az irigység csak ritkán jelenik meg nyílt formában.
Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat
Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.
Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá
Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.
A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott
A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






