Ezt olvasta már?

0

MEGDUPLÁZHATJA AZ ÚJ LAKÁSFEJLESZTÉSEK SZÁMÁT A 3%-OS HITELPROGRAM

Már 2026-ban elindulhat 20–25 ezer új lakás fejlesztése a 3%-os hitelprogram keretében, ami a kivitelezés és előértékesítés alatt álló projektek számát közel megduplázhatja a jelenlegi átlaghoz képest.

A tényleges átadások tömegesen várhatóan 2027 második felétől jelennek meg a piacon, így a kínálati fordulat a következő két-három évben bontakozhat ki. Öt éves távon akár 50 ezer új lakás is megépülhet a programban, ami átlagosan ~40%-os bővülést jelentene az éves átadásokban.

A kormányrendelet szerint minden olyan lakásfejlesztés, amely legalább 250 lakás megépítését célozza, és ezek minimum 70 százaléka megfelel a 3%-os támogatott hitel feltételeinek, nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásnak minősülhet. A kormány várakozásai szerint a program keretében jövőre 20–25 ezer lakás fejlesztése indulhat el, öt év alatt pedig összesen akár 50 ezer lakás épülhet fel.

Az elmúlt öt évben a magyar lakásállomány évi bővülése folyamatosan mérséklődött: 2020-ban még 28 200 új lakás épült, 2021-ben és 2022-ben már csak nagyjából 20 000, 2023-ban 18 600, míg 2024-ben mindössze 13 300 – a vizsgált időszak legalacsonyabb értéke.

A Duna House számításai szerint a 2026-ban induló fejlesztések volumene ~90–110%-kal növelheti a piacon lévő újépítésű projektek számát, ugyanakkor ezek zöme még építés alatt lesz, így a tényleges átadások számában a nagyobb ugrás csak 2027–2028-ban várható. Öt éves távon az 50 ezer új lakás megvalósítása átlagosan évi 10 ezer többletátadást jelentene, ami ~40%-os bővülés a jelenlegi szinthez képest.

„A program valódi hatása akkor lesz mérhető, amikor az új lakások tömegesen megjelennek a piacon – ez várhatóan 2027 második felétől kezdődhet. Addig a keresletélénkítő hatás dominálhat” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

A program már az előértékesítési szakaszban is keresletnövekedést generálhat, ami 2026 elején indulhat meg az első projektek esetében. A tömeges átadások és a kínálati fordulat azonban 2027–2028-ban hozhat érezhető árversenyt az újépítésű szegmensben.

A fejlesztési idővonal a következőképpen alakulhat:

• Tervezés és engedélyeztetés: 6–12 hónap – 2025 őszén induló projekteknél ez 2026 tavaszára zárulhat.

• Előértékesítés: már az építkezés elején, akár 2026 elejétől.

• Tömeges átadások: 2027 második felétől, főként Budapesten és az agglomerációban.

„A tervezett kínálatbővítés csak a gyors engedélyezés és az építőipari kapacitás bővítése együttes megvalósításával érheti el célját, és mérsékelheti az árak emelkedését a következő években” – fogalmazott a Duna House vezető elemzője.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat

Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0