MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJ PÉCSI VÁSÁRCSARNOK ÉPÜLETÉNEK MŰSZAKI ÁTADÁS-ÁTVÉTELE
2022. március 16. napjával kezdetét vette a több ütemben történő műszaki átadás-átvételi folyamat első üteme a TOP-6.1.3-15-PC1-2016-00002 azonosítószámú, Új pécsi vásárcsarnok megépítése tárgyú projektben.
A megindított eljárás a Vásárcsarnok épületére, valamint annak közvetlen közúti kapcsolataira terjed ki, azaz
a Vásárcsarnokra, illetve a mellette elhelyezkedő Ipar utcai körforgalomra, Ipar utcai buszmegállóra és az
épület keleti oldala mellett található 47 férőhelyes parkolóra.
A projekt keretében megvalósítandó további műszaki tartalmak szerződés szerinti ütemezéssel készülnek
továbbra is. Külön eljárás keretében fog lezajlani a külső, északi oldali fedett piactér, illetve a Bajcsy-
Zsilinszky utcai buszmegálló áthelyezése. Az ezekkel kapcsolatos lakossági és bérlői igények
megvalósítását az eredeti szerződés módosításával, többlet műszaki tartalomként rögzítették, a kivitelező a
módosított szerződés alapján végzi ezeket a munkálatokat.
A vásárcsarnok és a körforgalom, illetve a parkoló építése hatósági engedélyek szerint történt, így ezek
műszaki átadásának lezárását követően - tervezetten április közepén - indulnak el a használatbavételi és
forgalomba helyezési eljárások. A hatósági engedélyezési eljárások során kiadott engedélyek jogerőre
emelkedését követően költözhetnek be a bérlők a csarnokba, és erre az időpontra megtörténik a régi
vásárcsarnok előtti buszmegálló áthelyezése is az új épület elé.
- Abban bízunk, hogy nyáron, legkésőbb július első felében már a vásárlók előtt is megnyithat majd az új
csarnok. Itt az egyes árucsoportokat értékesítők külön egységekben, tagoltan lesznek megtalálhatók,
helyüket piktogramok is jelölik majd, ez megkönnyíti majd a vásárlást a betérő pécsieknek. Lesz ételudvar és
egy Zsolnay-ivókút is. Az új csarnok legnagyobb értékei azonban maguk az árusok és a portékáik lesznek,
különösen örülök annak, hogy a nemrég lebonyolított őstermelői pályázat révén újabb helyi őstermelők
kínálatával gazdagodik majd a csarnok. A szélesebb kínálat a reményeink szerint új vásárlókat vonz a
csarnokba a megszokott vevők mellé – mondta el Auth István, a terület önkormányzati képviselője.
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat
hírek innen, onnan
Magyar vállalat fejleszthet műholdat az Európai Űrügynökség holdprogramjának
Egy csaknem 300 kilogrammos műhold fejlesztése a cél.
Öt ember meghalt, amikor lezuhant egy kisrepülőgép az Egyesült Államokban
A fedélzeten utazók közül mindenki életét veszítette.
Nagyon tetszik a magyar nagykövetnek, hogyan építik újjá az azeriek Hegyi-Karabahot a több mint százezer örmény elűzése után
A leköszönő Orbán-kormány rendszerint Azerbajdzsán pártját fogta a világ legrégebbi keresztény országával, Örményországgal szemben,...
A biztonság néha ijesztőbb, mint a bizonytalanság: ezért kételkedünk gyakran a párkapcsolatainkban
Nemrég egy barátnőmmel beszélgettem egy kávézóban. Hosszan hallgattam, ahogy arról a férfiról mesél, akivel néhány hete találkozgat....
A pék kisütötte, hogyan spóroljon: ötmillió forintnyi áramot lopott
Vádat emeltek egy balatoni pékség tulajdonosa ellen, aki trükkös módszerrel több mint ötmillió forintnyi áramot lopott, míg...
Trump bejelentette, hogy jövő héten megemeli az európai autókra kivetett vámot
25 százalék vonatkozik majd többek között a Magyarországon gyártott autókra is.
Álomszép helyek – köztük türkiz vizű csodák: 10 nyugodt úti cél 2026-ra
2026-ra sokan nem „életre szóló nagy utazást” keresnek, hanem olyan helyeket, amelyek tényleg kikapcsolnak. Lehetőleg repülővel vagy...
Egészségesebb szívvel élnek, akik ezt a házimunkát végzik
Akár hiszed, akár nem, egy kis házimunka csodákra képes!
Kiderült, miért úszta meg az eltiltást az Arsenal sztárja, aki lefejelte Haalandot
A norvég támadó kijelentette, hogy sosem fog színészkedni.
Magyar Péter a pénz visszautalásával rövidre zárna egy kényes kérdést, és erős üzenetet küldene vele
Wáberer György lépéskényszerbe hozta a leendő miniszterelnököt.
A drogügyi kormánybiztos veszi át Szécsi Zoltán mandátumát a Fidesz-frakcióban
Horváth László távozó drogügyi kormánybiztos veszi át a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán mandátumát, aki a napokban...
Ezért finomabb a más tányérjáról csent krumpli – Tudományos magyarázata van
40%-kal finomabb a hasábburgonya más tányérjáról.
Sport
A Liverpool csapatából nyolc játékos távozhat, íme a lista. + videó
A liverpooli Rousing The Kop portál összegzést készített arról, hogy mi várható a Vörösoknél.
Az UEFA megindokolta, miért vonta vissza a játékvezető az Arsenal tizenegyesét az Atlético Madrid ellen
Itt a hivatalos indoklás.
Ilyen ajándékokat nem kapott a Fradi, egymásnak ugrottak a Braga játékosai
Két olyan csapat áll jól az Európa-liga elődöntőiben, amelyik játszott a sorozatban a Ferencváros ellen.
Áll a bál a Kajak-Kenu Szövetségben: visszaélések, milliárdos pazarlás és szakmaiatlan döntések miatt támadják az elnököt
Az elnökség és a közgyűlés sem indított bizalmi szavazást Schmidt Gábor ellen.
Elzavarta légiósait a Nyíregyháza, a bajnokság legeredményesebb játékosa nem maradhat
A bajnoki nyolcadik helyezés után alaposan átalakul a játékoskeret.
„A világ legjobb csapata”: áradoztak az edzők a Veszprém BL-meccse után
A berlini visszavágóra minimális előnnyel utazik a magyar csapat.
Egy méterre volt az üres kaputól, de a ziccert mégis kihagyta
Erre szokták azt mondani, hogy kihagyni nehezebb volt.
Az Újpest olyat húzott a vasárnapi derbi előtt, amit az NB I-ben eddig még nem láttunk
Az előző harmincból egyetlen meccsük elvesztése sem fájt volna úgy az FTC-nek, mint ez fájhat.
Megírták: A Real Madrid tárgyal Kroos visszatéréséről; megnevezték Mourinho utódját - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Lakókocsiban él, mentőzik, orvosnak tanul és 100 km-eket fut Gergő
A sok előny mellett voltak nagyon húzós pillanatok is.
Váratlan események sora után jön az ukrán–orosz döntő
Mirra Andrejevát egyedül Bondár Anna szorongatta meg. Marta Kosztyuk nyilatkozott a kézfogásról.
Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém
Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.
Bulvár
Talán Magyarország legaljasabb emberét fogták el a rendőrök
Az 56 éves gyanúsított kiskorúaktól is kért szexuális szolgáltatást, amit videóra is vett. A lefoglalt eszközein 20 évre visszamenően találtak fotókat és videókat. Az NVSZ védelmi tisztjei titkos információgyű
A rendeletet aláírták. 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek.
2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
Melyik a legegészségtelenebb hal, és miért? Mutatjuk, mire figyelj vásárláskor, hogy elkerüld a rejtett kockázatokat.
Szégyenletes videó került elő, ahogy menekülnek a titkosszolgálat emberei a Donald Trump elleni merényletkísérletnél
Alig volt szakszerű megmozdulásuk az ügynököknek, itt még fejek hullanak.
Ekkor érkezik az eső, két vármegyében már súlyos a helyzet, azonnal léptek a hatóságok - Időjárás-előrejelzés
Az aszály mellett a kegyetlen fagy csapott le péntek reggelre az ország számos pontján.
Máris távozik posztjáról a Tisza egyik miniszterjelöltje
A leendő igazságügyminiszter az ügyvédséget fejezi be.
Szécsi visszalépése után eldől, a Fidesz kijavítja-e az egyik legnagyobb hibáját
A Fidesz frakciójának megújulása az elmúlt napok egyik legfontosabb politikai témájává vált, azonban a nyilvánosságra került névsor nemcsak támogatást, hanem komoly vitákat is kiváltott, és egy friss fejlemény
Döntés született az ly-betű sorsáról, hogy a magyar nyelvből eltűnjön vagy maradjon, egyértelmű győztes született
Komoly eredménye lett egy felmérésnek, amely az ly sorsásról is határozott.
Anyák napja: nagyon nem illik ilyen virágot adni, inkább kerüld
Nem szabad elfelejteni, hogy most vasárnap anyák napja lesz, és sokan fognak virágot adni ajándékba.
Szívszorító hír érkezett Rubint Réka állapotáról
Nyilvánosságra hozta.
Veszélyben a nyár. A meteorológusok állítják, augusztusban drasztikusan megváltozhat az időjárás
Szabadságot tervezel? Mutatjuk, mire számíthatsz nyáron!
„Üzenem Mészáros Lőrincnek, hogy szakadjon le a töke!” – durván átfordult a falu, ahol négy éve 82 százalékkal győzött a Fidesz
Most viszont 71 százalékot húzott be a Tisza.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






