Ezt olvasta már?

Pécs is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz

Budapest után a 23 magyar vidéki várost tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) is csatlakozott az Under 2 klímavédelmi koalícióhoz - közölte Szita Kár...


MTA: a mohácsi csata a kor négy legnagyobb ütközete között van

Az 1526-ban lezajlott mohácsi csatát a kor négy legnagyobb európai ütközete között tartják számon a történészek - mondta Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának főigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.


hirdetés

A főigazgató szerint ez a tény azt jelzi, az a vád, amely szerint az akkori magyar vezető réteg elmulasztotta a mozgósítást, nem igaz, hiszen a kor egyik legnagyobb hadseregét sikerült "összetrombitálniuk".

A kor nagy hatalmai, V. Károly birodalma vagy I. Ferenc Franciaországa csak nagyon ritkán, egyszer-kétszer tudott csak ehhez mérhető haderőt kiállítani - fűzte hozzá.

A magyar királyság nem 1526-ban találkozott először a török birodalommal, hanem ekkor már 130 éve konfliktusban álltak egymással. A 16. századra azonban a török birodalom lett a legerősebb állam az akkori világon.

Ez a 130 évnyi küzdelem annyira kimerítette az országot, hogy a kor döntéshozói úgy érezhették, Mohácsnál meg kell oldani a helyzetet, mert tovább így nem mehet. A történész szerint a magyar erők a csatatéren is megtettek mindent a győzelem érdekében.

Fodor Pál elmondta azt is, torz képet festettek a történészek a Jagelló-házi II. Ulászlóról. Az akkori államokkal összehasonlítva Magyarország egyáltalán nem volt rosszabb helyzetben, például a pénzügyek egyáltalán nem voltak annyira elhanyagoltak, mint ahogy a közvélekedés tartja. Mint kiderült háromszor akkora volt az ország bevétele, mint amit eddig hittek. A probléma az volt - és ezen sem a király, sem az európai összefogás nem tudott segíteni -, hogy az oszmán birodalom akkora erőt képviselt, amellyel nemhogy Magyarország, egy sokkal nagyobb koalíció sem tudta volna felvenni a versenyt - mondta a főigazgató.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Fehér delfint láttak a Temzében - videó

London keleti részén sikerült lencsevégre kapni, valószínűleg eltévedt.

Johnny Depp bekeményít a Legendás állatok 2 új előzetesében

Itt a varázslós mozi végső trailere, amely komoly acsarkodást ígér Grindelwald és ellenfelei között.

?Én elkezdtem, csináljunk belőle mozgalmat? ? itthon is beindult az ingyen gyümölcs osztogatása

A kerítésre akasztott ingyen alma csomagokat egy norvég példa inspirálta.

Nyakánál fogva lógott az 5 éves gyerek az óriáskerékből

Az anyja megengedte neki, hogy egyedül üljön be a kabinba, de a gyerek kimászott és megcsúszott.

Az Instagram alapítói is otthagyják Zuckerberget

A WhatsApp alapítójának kiválása után most az Instagram két ötletgazdája is otthagyja a céget. A képmegosztó alkalmazást hat éve...

Várkonyi Andi megkérdezte, miért hord karikagyűrűt Berki Krisztián

A FEM3 Café műsorvezetőjét nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy vajon miért hord bal gyűrűsujján karikagyűrűt Berki Krisztián.

A vezetés közben mobilazókra vadásztak a rendőrök - Több mint ezer eljárás indult

Több mint ezer szabálysértési eljárást indítottak a rendőrök kétnapos akciójuk során olyan sofőrök ellen, akik menet közben, kézben...

Már az ukránoknak sem kell Porosenko

A jövő márciusi ukrajnai elnökválasztással kapcsolatban Petro Porosenko jelenlegi államfő bizonyult a legnépszerűtlenebbnek az ukrán...

Egy cukorkáért törte el a kisfiú szegycsontját egy általános iskolás

Debrecen - A zsaroló gyerekek napi rendszerességgel követeltek pénzt a sértettektől, erőszakkal, fenyegetésekkel félemlítették meg két...

Felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó

Washington - A méhek emésztőcsatornájában lévő mikrobiom megváltoztatásával a glifozát rongálja szervezetük védekezőrendszerét.

A németek szerint már a Hertha a Bayern legkomolyabb kihívója

Pedig a Bild nem egy ócska pletykalap, nem dobálóznak nagy szavakkal indokolatlanul. De Dárdaiék első négy fordulója alapján erre jutottak.

Orbán sok hülyeséget mondott már, de ez most borzasztóan kínos

A miniszterelnök a gyógyszerészek világnapja alkalmából azt találta mondani, hogy "a gyógyszeripar a magyar gazdaság húzóágazata és...

0

Sport

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Ilyen edzőpartnere még soha nem volt Hosszú Katinkának

A világbajnoki bronzérmes gátfutó, Baji Balázs felkészülését segítette az Iron Lady.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

0

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0






0