Magának küldött csomagként drogokat egy pécsi férfi
Pécsi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását különösen jelentős mennyiségű kábítószerre tartással elkövetett kábítószer birtoklás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésére álló adatok szerint a gyanúsított férfi 2019. július 13-án délelőtt csomagszállítást rendelt meg Hollandiából Magyarországra.
A gyanúsított - a jelenleg még ismeretlen társa kíséretében - 2019. július 13-án Hága városában 4 csomagot adott át a szállító sofőröknek azzal, hogy azokat vigyék Magyarországra.
A gyanúsított pontos kézbesítési címet nem adott meg, hanem abban állapodtak meg, hogyha a jármű Pécsre érkezik a gyanúsított elmegy a jármű elé és személyesen veszi át a csomagokat.
A gyanúsított nem kért személy szállítást, ő más módon indult el Magyarországra. A feladott papír csomagok részben élő virágokat tartalmaztak.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei 2019. július 14. napján fokozott közúti ellenőrzést tartottak, amely során igazoltatták a fenti csomagokat szállító járművet.
A nyomozó hatóság az igazoltatás során a járművet átvizsgálta és a gyanúsított által feladott négy csomagból kettőből az alábbi kábítószer gyanús anyagok kerültek elő: 2948,8 gramm fehér színű paszta, 927,6 grammnyi narancs illetőleg zöld színű tabletta, 62,4 gramm növényi anyag, 1 db 'BL Sat' feliratú barna üvegben folyadék, 7 db 'CBD 5%' feliratú üvegben folyadék.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a sárga színű tablettákból 459 darabban MDMA-bázis volt kimutatható, amely kábítószernek minősül.
A bíróság az 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény tárgyi súlyára, jellegére és az elkövetés módjára tekintettel szükségesnek találta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését, mivel a fentiekre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, továbbá a bizonyítást veszélyeztetné, illetve más hasonló jellegű, vagy egyéb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A végzést az ügyész és a vádlott tudomásul vette, azonban a végzés nem végleges, mivel az ülésen jelen nem levő védőnek esetleges fellebbezése bejelentésére három napon belül van lehetősége.
Forrás: Pécsi Törvényszék
hírek innen, onnan
Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten
Nem mindennapi találkozás a fővárosban.
Új ügyvezető kerül a Sárvári Gyógyfürdő élére, váratlan fordulat után döntött a testület
Rövid időn belül újra napirendre került a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének kinevezése. A képviselő-testület végül...
Herceg Erika kitálalt a gyerekkoráról: „Két láda paradicsomot adtam el naponta”
Herceg Erika, a Megasztár zsűritagja és a VIA Gra egykori tagja őszintén mesélt kárpátaljai gyerekkoráról.
10 bikini és alakformáló fürdőruha, ami évekig jó befektetés lesz
Nem kell minden nyáron teljesen lecserélned a strandgardróbodat! A tökéletes bikini vagy fürdőruha nemcsak egy szezonra szól, hanem lehet...
Az olasz védelmi miniszter munkát ajánlott a frissen kirúgott Fedorovnak, az oroszok szerint jó, hogy nem Bin Ladent kérték meg, hogy adjon tanácsot
Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt...
Percenként 300 ezer pelenka a szemétben: a tudósok erre kérik a szülőket
Egy új kutatás szerint a szülőknek a környezeti terhelés miatt előbb kellene bilire szoktatniuk a gyerekeiket. A tudósok szerint a szokás...
Koszosabb, mint a vécéülőke – a konyhád legveszélyesebb tárgya valószínűleg nem az, amire gondolsz
A vágódeszka puszta leöblítése súlyos higiéniai kockázatot jelent a konyhában. A barázdákban megbúvó ételmaradékok ideális...
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása.
Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből
A Mi Hazánk elnöke a Fidesz által létrehozott választási rendszert okolta azért, hogy „önkényuralmi rendszert” építhet ki a Tisza...
Forsthoffer Ágnes szerint mindenki tudja, hogy nincs ingyenebéd, ezért visszautasította a füredi Anna-bál tiszteletjegyeit
Felkérték arra is, hogy legyen a bál fővédnöke, de visszautasította.
Visszavonták a Mészáros-csoport hulladékfeldolgozójának engedélyét
A másodfokú környezetvédelmi hatóság visszavonta a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyének környezetvédelmi...
Októberben érkezik a vadonatúj Smart
Visszatér a gyökereihez a márka, újra lesz parányi kétüléses modelljük!
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Megegyezett a középpályással a Manchester City, 90 millió euróért érkezhet
Fél Európa őt akarja megszerezni.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás
Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






