Magas jutalék miatt agresszívek a pécsi jegyellenőrök – jogosan támadták meg őket
Nem bűnös az a két egyetemista, akik jegyellenőröket támadtak meg, mert azok meg akarták őket büntetni. A fiataloknak volt jegyük, de a PK Zrt. ellenőrei mindenáron büntetni akartak. A bírság 60 százaléka megy zsebre, ezért agresszív az ellenőrök fellépése. Ütni lehet, szidni nem.
A bírság nagyobb részét tehetik zsebre a pécsi jegyellenőrök. 2010-ben ez csaknem 15 millió forint volt – derült azon a tárgyalássorozaton, ahol két pécsi egyetemistát vádoltak meg azzal, hogy buszellenőrre támadtak, amikor azok ellenőrzés alá vonták őket.
- Mindkét ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és testi sértéssel vádolta meg az ügyészség fiatalokat, azonban a bíróság szerint az egyetemistákat személyi szabadságukban korlátozták, azért jogosan dulakodtak az ellenőrökkel – mondta a Pécsi Napilapnak dr. Fekecs Gyula, az egyetemisták jogi képviselője.
| Dr. Fekecs Gyula ügyvéd (középen) - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Az egyik egyetemistával a 27-es járaton történt az incidens.
- Nem volt nálam a diákigazolványom, csak egy iskolalátogatási igazolással tudtam bizonyítani, hogy jogosult vagyok a diák bérlet használatra, aminek elégnek kellett volna lennie – mondta a Pécsi Napilapnak Török Dániel. Az ellenőr ezt nem fogadta el, és közölte, hogy bevonja a bérletet. Török Dániel ezt nem fogadta el, vitatkozni kezdtek. A fiú közölte, hogy akkor leszáll, de az ellenőrök elállták az útját, így csak két megállóval később némi dulakodás útán tudott leszállni. Ebben az esetben a bíróság kimondta, hogy az ellenőröknek nem volt joguk feltartóztatni a fiút, aki ezért jogos védelmi helyzetben alkalmazott ellenük erőszakot.
| Török Dániel - jogosan használta a diákbérletet (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
A másik egyetemistát a 30-as buszon érte incidens az ellenőrök részéről. A fiú, zuhogó esőben a hátsó ajtón szállt fel a buszra, mert a sofőr a rossz idő miatt el akarta kerülni a várakozást, ezért minden ajtót kinyitott. Az egyetemista előre igyekezett jegyet lyukasztani, de ebben az ellenőrök megakadályozták, és elvették a jegyét.
– Kikaptam a kezéből a jegyet előre indultam, de akkor már ruhámnál fogva rángattak – mondta a Pécsi Napilapnak Sz. Dávid. Az ellenőrök és a fiú rángatták, lökdösték egymást, majd az egyik ellenőr a dulakodásban még könyökkel is kapott egy ütést az arcára. A felbőszült ellenőrök ezután lezáratták a buszt, és a rendőrök kiérkezéséig senkit sem engedtek leszállni. A bíróság szerint ebben az esetben is jogos volt az önvédelem, és a jegyellenőrök fellépése jogellenes volt.
Az egyetemistát szintén felmentette a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés ügyében, azonban őt megrovásban részesítette becsületsértés miatt, mert a dulakodás közben „ hülye vén f@sznak nevezte az egyik ellenőrt.”
| 2010-ben a pécsi helyi járatokon 57 millió utas fordult meg, közülük 1,2 százalék vagyis csaknem 700 ezer utas számít bliccelőnek. A büntetésekből 13 millió 450 ezer forint volt a bevétel ami nem tartalmazta a 12 jegyellenőr jutalmát, vagyis fejenként csaknem másfél millió forintot. |
PNL/FG
hírek innen, onnan
Magyar Péter: „Nem gondolnám, hogy Ukrajna elnöke el fog jönni”
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök.
Csak egy kampány volt Gryllus Dorka rosszulléte
Gryllus valójában csak megjátszotta a menopauza tüneteit.
Varangy költözött a kertedbe? De vajon jó ez neked, vagy inkább aggódnod kell?
A varangy szerencsét hoz, de vajon megkönnyíti a kerted gondozását is? Örülnöd kell neki, vagy inkább kezdj el aggódni, ha összeakadtok...
A semmiből bukkant fel az új kínai autómárka, nem akárkik állnak mögötte
Egy újabb rendkívül érdekes márka bukkant fel, mi több, debütált a Párizsi Divathét során. Nem véletlenül választották ezt az...
Ez az olajos mag igazi kincs a szervezetnek: a szív, az agy és a bélrendszer egészségét is felturbózza
Az olajos magvakról régóta köztudott, mennyire egészségesek, hiszen értékes zsírsavakat, rostokat, vitaminokat és antioxidánsokat...
6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád
Vannak kapcsolatok, amelyek egy idő után egyoldalúvá válnak. Mutatjuk azt a 6 árulkodó jelet, amelyből kiderülhet, hogy csak érdekből...
Mikor lesz az őszi óraátállítás? Ezen a napon és így kell beállítanunk az órákat
Közeleg az őszi óraátállítás, amely idén a megszokottnál korábbi dátumra esik. Mutatjuk, mikor és hogyan kell átállítani az...
Így hat a babákra, ha a szemükbe nézel – meglepő funkciója van a pillantásnak
A felnőttek és a kisbabák közötti szemkontaktus meglepő funkcióját fedezték fel a kutatók: az összenézések tanulásra serkentik a...
Magyar Péter nem számol Zelenszkijjel a magyar ünnepen
Igen, az ukrán elnök látogatásáról is beszélt a magyar miniszterelnök, aki telefonon jelentkezett be az egyik tévéműsorban.
Felhívtuk telefonon Magyar Pétert, elmondta, mit sikerült elérnie Brüsszelben
Magyar Péter szerint történelmi jelentőségű politikai megállapodás született Magyarország és Ukrajna között. A miniszterelnök az ATV...
Késes támadás egy német idősotthonban: a 72 éves férfi megölhetett egy nőt, kettőt pedig megsebesíthetett
A rendőrség őrizetbe vette.
Szenzációsan indult a hétvégéje 14 ezer magyarnak: óriási szerencséjük volt, 70 milliót osztanak szét közöttük
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/42. heti, pénteki nyerőszámait.
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben
Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Egy rendőr az ügye elsikálását ígérte egy 17 éves lánynak, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e
A Magyar Helsinki Bizottság nyújt jogi képviseletet az ügyben.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






