Ezt olvasta már?

0

Magnus Aircraft: elkészül a nyár második felére a pécs-pogányi kompozitelem-gyártó üzem

A nyár második felére készül el a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőgépgyárát is kiszolgáló, több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzeme - közölte a cég vezetősége az MTI-vel a beruházás helyszínén csütörtökön megtartott bokrétaünnepen.

A Magnus 1900 négyzetméteres összeszerelő üzeme és 300 négyzetméteres irodahelyisége mintegy 3 milliárd forintos beruházással épült fel. A létesítményrészben tavaly október végén indult el a termelés. Figura Zsolt beruházásért felelős operatív igazgató az ünnepségen mondott köszöntőjében kiemelte: az épülő kompozitelem-gyártó üzem méltó folytatása az eddigi beruházásoknak.

Az a már működő repülőgép-gyártó egységet fogja majd kiszolgálni. Évente 200-220 kompozit repülőgéptest gyártását tervezik, a létesítmény további 60-70 ad majd munkát - tette hozzá. Az MTI érdeklődésére Figura Zsolt közölte: a mintegy 2 milliárd forint értékű fejlesztés februárban indult, a tervek szerint a nyár második felében kezdődik a próbaüzem a létesítményben.

A Magnus összeszerelő-üzemegységében és az irodaépületben jelenleg mintegy hatvan ember dolgozik. Október óta hét repülőgépet gyártottak le az üzemrészben, amelyben évente 90 repülőgép összeszerelését tervezik - mondta. A cég korábbi ismertetése szerint a Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas.

Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek. A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

Boros László vezérigazgató az MTI kérdésére közölte: cégük 2017-ben több mint 150 millió, tavaly több mint 300 millió forintos nettó árbevételt ért el. A beruházások miatt mindkét évben a cég eredménye "pozitív nulla" volt - jegyezte meg. A csütörtöki eseményen az épülő kompozit üzem legmagasabb pontjára kitűzött bokrétát a cég által gyártott két repülőgép is átrepülte.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Harsányi Gábor szomorú vallomása: "Sajnos már senki nem él közülük, csak én" - videó

Az M1 csatorna újra műsorra tűzte az Egy óra múlva itt vagyok című, kultikussá vált tévésorozatot, amely az 1970-es évek elején...

„Gőzerővel épül az önkény”– a Fidesz is reagált a Tisza-frakció alkotmánybíró-jelöltjére

Miközben Navracsics Tibor, a korábbi Fidesz-kormány minisztere gratulált a Tisza-frakciónak.

Tömegbunyó a repülőn: 10 brit utas esett egymásnak, fél órával felszállás után inkább visszafordult a gép

Egy Tenerife-Liverpool EasyJet-járatnak kellett visszafordulnia, miután mintegy tíz utas verekedni kezdett a fedélzeten. A rendbontó,...

Mindössze 12 ezred döntött: Norris az utolsó pillanatban csapott le a pole-ra a Hungaroringen

Max Verstappen megpördült, George Russell alatt megállt az autó, Lando Norris pedig ismét világbajnok formát hozott a Magyar Nagydíj...

Egyre nagyobb a botrány a Gondosóra körül?

A 2022-ben indult programot egyre több gyanú lengi körül, így a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben. Magyar Péter...

Borzasztóan gyorsan kell felhasználni az uniós pénzeket, de sikerülni fog?

A hazai uniós pályáztatási rendszer 20 hónap alatt képes csak a pályázatok elbírálására, ezért a pénzek hatékony és gyors...

A Fidesz kommunikációs igazgatója: Én optimistán fogadtam a Gergőnek, meg a Szijjártó Péternek a távozását is

Havasi Bertalan a párton belüli irányzatokról beszélt, kiemelve a nyugatbarát és az EU-szkeptikus táborok közötti vitákat. Szerinte ezek...

Navracsics Tibornak elfelejtett szólni a Fidesz, hogy illegitimnek tekintik az új alkotmánybíró-jelöltet

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a volt miniszter Facebook-oldalán kiváló jelöltnek nevezte Sonnevend Pált. Vagy ez már a...

Fideszestől kapott gratulációt a Tisza, miközben a Fidesz illegitimezik

Navracsics Tibor egyenesen a kiváló szót használta.

Megnyíltak a Hogyan tudnék élni nélküled? sztárjai – Feltárultak a sikerfilm kulisszatitkai

A Hogyan tudnék élni nélküled? zenés film megdöntötte az eddigi nézői rekordokat, több, mint egymillióan látták itthon és a határon...

Megvan a Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottsága: Pataki Ági fontos pozícióban - fotó

Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producer, dr. Tóth Csaba producer és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting director...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

0






0