Ezt olvasta már?


Magyar Levente: fontos kormányzati cél Baranya fejlesztése

Fontos kormányzati célnak nevezte Baranya, s azon belül Pécs gazdaságának fejlesztését a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Pécsett pénteken.


hirdetés

Magyar Levente az autóalkatrészeket gyártó német tulajdonú Honsa Kft.-nél tett látogatásakor tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Baranyának jók az infrastrukturális adottságai, a korábbinál több működőtőkét vonzhat, a térséget Győr-Moson-Sopron, vagy Fejér megyéhez hasonlóan sikeres termelési központtá szeretnék tenni.

Az államtitkár, aki pénteken megbeszélést folytatott Páva Zsolttal, Pécs fideszes polgármesterével és Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselővel, szólt arról, hogy a Baranya megyei beruházások termelékenysége 25 százalékkal nőtt az elmúlt két évben, a Nemzeti Befektetési Ügynökség közreműködésével 6 milliárd forintból ezer új munkahelyet hoztak létre az elmúlt időszakban.

A befektetési ügynökség és külföldi partnerek között zajló tárgyalások 40 milliárd forintból további 2 ezer munkahely létrehozását vetítik előre, a megbeszélések eredményétől függ, hogy ebből mennyi valósul meg - fogalmazott.

Hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Baranya és Pécs "látványos" legyen azon a térképen, amelyet a Magyarországon beruházók vizsgálnak döntéseik meghozatalakor. Úgy vélte, a térség esélyeit tovább javítja az a kormánydöntés, amelynek értelmében az M6/M60-as autópálya eléri a horvát határt.

Magyar Levente szavai szerint arra, hogy milyen potenciál rejlik a baranyai termelőtevékenységekben, s milyen perspektívát kínál a régió, jó példa a 10 évvel ezelőtt a működését mindössze néhány alkalmazottal kezdő Honsa Kft., amely mára 700 embert foglalkoztató nagyvállalattá nőtte ki magát. "A cég két évvel ezelőtt négy új csarnok építéséről döntött, amelyből egy elkészült, egy épül, kettő pedig a közeljövőben épül fel" - tette hozzá.

Az államtitkár a magyar gazdaságról szólva emlékeztetett arra, hogy az ország gazdasági növekedése tavaly az Európai Unió élvonalába tartozó mintegy 3,7 százalék volt, amely alátámasztja a magyar reformok, a magyar gazdaságpolitikai intézkedések sikerességét.

Ma több mint 300 ezerrel többen dolgoznak a versenyszférában, mint 2010-ben, a munkanélküliségi rátát mintegy megfeleztük az elmúlt öt évben - közölte.

Magyar Levente megjegyezte, minden túlzás nélkül állítható, hogy a magyar gazdaság dübörög, és noha az idei számok nem érik el a tavalyiakat, rendkívül kedvezőek lesznek, a magyarországi növekedés a többszöröse lesz az unió átlagának.

Páva Zsolt közölte: a baranyai megyeszékhely önkormányzata kiemelt feladatnak tekinti a helyi gazdaság erősítését, a foglalkoztatás növelését. Ezt szem előtt tartva együttműködik a kormányzattal és vállalkozásokkal beruházások zökkenőmentes, gyors előkészítésében és megvalósításában, valamint igyekszik segíteni a cégek minél hatékonyabb működését.

A politikus példaként említette: a város járdát és buszmegállót építtetett a Honsa Kft. telephelyének közelében, hogy megkönnyítse a társaság dolgozóinak közlekedését.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a beruházásokkal kapcsolatban egymással szinte folyamatosan egyeztető város és a kormány jó együttműködése folytatódik a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban is, és számos, a Honsa Kft.-hez hasonló cég telepedik meg a baranyai megyeszékhelyen.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ezek már az aranyér szövődményei

Súlyos vérszegénységet okozhat a vérzés.

Majka és Curtis újra találkoztak

Majka és Curtis először volt kénytelen találkozni egymással, mióta kitört közötün a balhé. Elmeséljük, hogyan viselkedtek egymással.

A legelső, bogárhátú Transformer kapásból megmenti a Földet

Új előzetes jelent meg az Űrdongóról szóló autórobot-előzményfilmhez. A harminc évvel ezelőtt játszódó film is tele lesz akcióval.

Egyre több baleset a magyar via ferrata utakon

Sokan próbálkoznak a sziklamászás népszerű válfajával, de néha túlbecsülik az erejüket. Nemrég egy kezdő mászónak tört el a térde.

A tengeren is uralkodik a Lamborghini

Nemcsak luxus sportautókat, de elképesztően erős, szobornak is beillő versenycsónak-motorokat is gyárt az olasz cég.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

A botrány óta először találkozott Majka és Curtis: Ez történt közöttük

Ezúttal tényleg nem tudták elkerülni egymást a rapperek.

Vízilabda: megvannak a magyar válogatottak ellenfelei

A nemzetközi szövetség elkészítette a csoportbeosztásokat a vízilabda világliga és az Európa Kupa selejtezőjére, amelyet együtt...

Átalakul a kórházi fertőzések ellenőrzése

A kórházi fertőzések kiküszöbölésére szolgáló tevékenységek ellenőrzésében a megyei helyett mostantól a járási kormányhivatalok...

Sorra kezdeményeznek eljárásokat hazánk ellen a Soros-féle szervezetek

Szerepel a parlament igazságügyi bizottságának napirendjén, így a testület mai ülésén tárgyal a Migration Aid nevű szervezet párttá...

Szerény érdeklődés Heller Ágnesék kormánydöntő tüntetése iránt

Egyelőre négyszázan sem jelezték biztosra részvételüket a Heller Ágnes filozófus és köre által október 13-ára meghirdetett...

A Nyílt Társadalom Alapítvány a strasbourgi bírósághoz fordult a Stop Soros törvénycsomag ügyében

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a "Stop Soros" törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open...

0

Sport

Tényleg rátelepszik, és túszul ejti a Juventust CR7?

A rövid válasz, hogy nem. A hosszú meg az, hogy ha egy kicsit igen, akkor is van rosszabb annál, mint hogy egy Ronaldo viszi a show-t.

Nagy Ádám először volt kezdő, és megint beleszerettek a játékába

Furcsa karrierje van Nagynak a Serie A-ban, rendre jól játszik, aztán azzal a lendülettel ki is kerül a csapatból. Majd megint, és ismét ugyanez.

Cristiano Ronaldo az UEFA után a FIFÁ-ra is megsértődött

Tudhat valamit arról, ki lesz a legjobb játékos.

Megadták a gólt, úgyhogy lemondana az állampolgárságáról a szerb kapus

Óriásit védett a szerb szuperrangadón a Partizan kapusa, Vladimir Sztojkovics, ám mégis bent látták a játékvezetők, gólt ítéltek. A játékos teljesen összeomlott.

A magyar válogatott focista duplája kellett a Hajduk Split győzelméhez

Gyurcsó Ádám higgadtan értékesített két ziccert.

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Sallai Roland már a Real Madridba vágyik

Káprázatosan mutatkozott be a Freiburgban, holnap folytathatja.

Akkor botlott a Barcelona, amikor senki sem várta

Előnyben volt, aztán majdnem kikapott, végül ikszelt a Barcelona a Gironával a spanyol bajnokságban.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Londoni FIFA-gála, isztambuli derbi - sportmenü

Salah, Modric vagy Ronaldo lesz 2018 legjobbja a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél.

0

Bulvár

Ezt ették régen a földművelő parasztok

Régen a földeken, mezőkön dolgozó parasztok étkezési szokásait a munka határozta meg és az, hogy mi biztosította számukra a kellő energiát az egész napos földműveléshez.

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

Sarka Kata smink nélkül és kifestve - Óriási a különbség

Sarka Kata megmutatta, milyen, ha nem visel sminket.

Ausztriában így csinálják: Biztonságban buszon, metrón, villamoson

Az idősek hónapja alkalmából biztonsági képzést kínál időseknek a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. Az előadások során elsajátíthatják például a helyes magatartást vészhelyzetben, illetve megtanulják, hogyan hívhatnak segítséget a járműveken - írja az orf.at.

Halálra gázolták Franciaországban a nomád életet élő Gecse Balázs Gergőt

Franciaország délkeleti részén vasárnap reggel halálra gázolták Gecse Balázs Gergőt, aki Magyarország bejárása után úgy döntött, ökrös szekerével nekivág a nagyvilágnak.

A legnőiesebb rövid frizurák 50 felett - Ősz tincsekkel is remekül mutatnak

Csinosak, divatosak és fiatalosak ezek a rövid frizurák. Ötven feletti hölgyeknek szuper választások.

Így űzd ki a konyhádból az ételmolyokat

Időről-időre molyinvázió lepi el a konyhádat? Már belefáradtál az üldözésükbe, de szeretnél tőlük örökre megszabadulni? Bevált fortélyaink neked is segíthetnek.

A belső sávban cserélt kereket az agyatlan autós, vérfagyasztó vége lett

Hihetetlen, hogy ez a baromság egyáltalán eszébe jutott.

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András nem titkolózik tovább - Nagy bejelentést tettek

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is szerepel a 2018-as Sztárban Sztárban.

blogmorzsák

Ítélethirdetés Rajk koncepciós perében

A keleti blokkban szovjet utasításra indított „belső tisztogatás” egyik legismertebb koncepciós autodaféja volt a Rajk László kommunista vezető elleni per.

Milyen a jó mondat? - Híres írók elárulták

Írástechnikai trükkök George Orwelltől, Virginia Woolftól és James Baldwintól.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

„Exhumáltuk a Svastits-Bogyay kriptát“

A kriptakápolnát egy édesanya építtette, elsősorban a gyermekének, majd a családnak.

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Leginkább az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

A dalai lámáé a világ legkisebb szőlőültetvénye

És még kereskedik is a svájci borral.

A magyar thrash viszontagságos története

A 80-as évek végén kitört a thrash-láz.

Ezt is az EU fizette, nem a Fidesz

„Kommentben igazítottuk ki Tállai Andrást.“

Hatalmas tömeg a nyilvános akasztáson

Német prostituáltak a háború ut­án, a széf, ami megölte Jack Danielst, le­zu­hant német repülő­ben lakó oro­szok, és sok ritka fotó a múltból.

Izrael elleni lépesek Szíriában

Vége az izraeli vadászgépek szíriai légtérben végrehajtott szabad manővereinek.

Kálmán Olga lesz a miniszterelnök?

"Majd’ minden újságíró életében elérkezik ama pillanat, amikor a kérdezés helyett állítana is valamit."

Rockkoncertek, me­lyek tragédiával végződtek

Elképesztő szervezési hibák, szél­sőséges időjárás, hanyagság, terrortámadás: a rocktörtén­elem legtragikusabb koncertjei.

0






0