Ezt olvasta már?

0

Magyar bíróság is ítélkezhet a pécsi püspökségi botrányban

Az ügyben már megkezdődött a nyomozás, azonban arról nem esett szó, hogy az egyházi személyek milyen büntetőjog hatálya alá tartoznak. Az eddigi nyilatkozatok azt sugallják, hogy Mayer püspök és Wolf vagyonkezelővel szemben csak a Vatikán ítélkezhet. Utánanéztünk, természetesen nem igaz.

Tunyoghy Szabolcs pécsi ügyvédet kérdeztük arról, hogy katolikus egyházi személyek valójában hogyan büntethetők, csak a Vatikán, vagy egy kisvárosi bíróság is ítélkezhet felettük!?

Az egyházi személyek természetesen nincsenek kivonva a világi igazságszolgáltatás hatálya alól, vagyis a közvádra üldözendő bűncselekmények kapcsán ugyanúgy fennáll a világi hatóságok hatásköre, mint minden más állampolgár esetében. Az állam büntető hatalmát az egyházi személyekkel szemben ugyanúgy az állami hatóságok gyakorolják, velük szemben a világi törvényekben lefektetett eljárási rend szerint kell eljárni. Az egyházi és az állami büntetőeljárást el kell választani. Az egyházi „büntetőeljárás” szabályait, illetve az annak alapjául szolgáló bűncselekményeket a Szentszék által nemrég nyilvánosságra hozott 2010. május 21-i dátumot viselő „Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályok” (Normae de gravioribus delictis) rögzítik. E szabályok a hit és az erkölcsök elleni, valamint a szentségek kiszolgáltatása terén elkövetett legsúlyosabb büntetendő cselekményeket szankcionálják (ide tartozik pl. a pedofilia vagy a kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatások stb.). A szóban forgó jogszabály az Egyház saját belső, önálló jogrendjének, a kánonjognak képezi részét. Tehát azzal foglalkozik, hogy az adott kérdést az Egyházon belül hogyan kell kezelni. Az Egyház nem szólhat bele abba, hogy ezekben a kérdésekben az állami hatóság és bíróság hogyan járjon el.

Következésképpen levonható, hogy amely országokban adott cselekményt a törvények bűncselekménynek nyilvánítanak és annak üldözését a világi jogszabályok kötelezővé teszik, ott mind az egyházi személyekre, mind az „átlag” állampolgárokra ugyanazon szabályok vonatkoznak és ugyanazon eljárási rend érvényesül, azzal, hogy az egyházi személy esetleges tettéért, még egyházi bíróság előtt is felelhet.

 

PNL/FG

Fotó: Benetton, FG







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

112 km/h-val száguldott városban a magyar Taxi

Továbbra is rendszeres a sebességmérés a Nógrád vármegyei közutakon, ugyanis még mindig előfordul közlekedési baleset a megengedett...

Elkezdődött a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny

Jelentős érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis!...

Bárdosi Sándor a Békemenetről: "Érdekes módon itt senki sem bánt senkit"

Olimpikonok is tiszteletüket teszik a mai Békemeneten. Bárdosi Sándor számára az összetartozás és a hősök tisztelete becsületbeli ügy.

5 biztos jel, hogy nem a megfelelő ember mellett vagy

Minden párkapcsolatnak megvannak a maga nehézségei, de néha előfordulhat, hogy egyre inkább úgy érzed, hogy valami nincs rendben. Az...

Federer korábbi edzője: Djokovics újraírja a rekordok könyvét

Novak Djokovics 18. alkalommal jutott be az ATP Finalsra, beállítva Roger Federer rekordját, amit egykori riválisa edzője, Paul Annacone...

Medvegyev: Trump hadat üzent Oroszországnak, „teljesen az őrült Európához igazodott”

Putyin bizalmasa látványosan felháborodott a Trump által bejelentett szankciókon.

Törőcsik Franciska nem bírta tovább titkolni, hatalmas bejelentést tett a Hogyan tudnék élni nélküled? sorsáról

Törőcsik Franciska bejelentése felrobbantotta a színésznő közösségi oldalát.

Itt nézheted élőben Orbán Viktor beszédét

A miniszterelnök YouTube-csatornáján élőben közvetítik a beszédet. A Kossuth téren már várakozik a tömeg a kormányfőre.

Magyar Péter olyan fotót posztolt, amin bele lehet olvasni a délutáni ünnepi beszédébe

A Tisza Párt elnöke elárult egy kis kulisszatitkot a készülődés óráiból. Kiderült, hogy már az utolsó simítások is elkészültek.

Már a saját tanítóját is kiszorítja a mesterséges intelligencia

Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia már nemcsak felhasználja, hanem el is szívja az olvasókat a Wikipédiától. A világ legnagyobb...

Továbbra is szenved az orosz ipar

Az orosz ipari termelés éves növekedése 0,3 százalékra lassult szeptemberben az augusztusi éves 0,5 százalékról (július: + 0,7...

Európa is újabb szankciókat fogadott el Oroszország ellen, ez már a tizenkilencedik

Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni folytatódó háború miatt a tizenkilencedik szankciós csomagját, amely további orosz...

0

Sport

Szoboszlai világklasszis produkcióval a meccs embere, lábai előtt hever a brit média

Olyan osztályzatot is kapott a magyar válogatott csapatkapitánya, amit nem szokás adni.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Dühöngenek a Liverpool szurkolói Szalah miatt, Wirtz beismerő vallomást tett

Hiába az Eintracht Frankfurt elleni győzelem a BL-ben, az egyiptomi sztár önzősége komoly feszültséget szül.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Szoboszlai-show a BL-ben: gól, gólpassz és szenzációs teljesítmény

Megszakadt a Liverpool negatív szériája, köszönhetően többek között Szoboszlai Dominiknak is.

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Ezt üzente Szoboszlai, akivel az UEFA kibabrált az elképesztő teljesítménye után

A Liverpool a magyar középpályást választotta meg a meccs emberének, nem véletlenül.

Lefújták a Barcelona történelmi meccsét

A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.

Vezetőedzője Szoboszlait méltatta a mészárlás után, a magyarnak már a taktika átalakításában is főszerep jut

Arne Slot öröme ugyanakkor nem lehet felhőtlen: két alapembere is megsérült Frankfurtban.

Slot: Ez mutatja meg a legjobban, mit gondolok Szoboszlairól

A magyar középpályás egy góllal és egy gólpasszal jelentkezett az Eintracht Frankfurt elleni BL-meccsen.

Szoboszlai gyönyörű találata zárta le, öt gólt vágva fordított a Liverpool Németországban

A magyar válogatott csapatkapitánya a Mersey-partiak egyik legjobbja volt a találkozón.

Bulvár

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája

A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.

Különleges vendégek vesznek részt a Békemeneten október 23-án, most jött a bejelentés

Október 23-án lesz a Békemenet és a Tisza Párt rendezvénye is Budapesten.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok

Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.

Molnár Anikó elvesztette szüzességét: „Most voltam életemben először nővel”

Molnár Anikó eddig még nem volt nővel. De csak eddig.

Százezrek maradhatnak fűtés nélkül Magyarországon – Egyre súlyosbodik a rezsiválság

Az Európai Unióban jelenleg 47 millió ember él energiaszegénységben, vagyis ennyi embernek nem biztosított a lakhatásához szükséges alapvető energiaellátás. Ez nemcsak az életminőséget, hanem a társadalmi egyenl

Szoboszlai meglepte a világot, síri csend lett, amikor kiejtette a száján Budapest nevét

Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbjaként támasztotta fel csapatát a hamvaiból. Irány a magyar főváros?

0






0