Ezt olvasta már?

0

Magyar sikerprodukció nyitja a Dal adásait

A Recirquel Társulat nemzetközi sikerű produkciója nyitotta meg A Dal 2018 szombati második válogatóját. A verseny harmadik válogatója, az elődöntők és a döntő adásainak nyitányaként is különleges, az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljain és színházaiban szakmai és közönségsikert aratott ú

Az első magyar újcirkusz társulat előadásai az elmúlt években a világ számos nagy színházában és fesztiválján arattak hatalmas közönségsikert. A társulat látványos showelemekkel gazdagított produkcióiban a hazai cirkuszi hagyományokat tánc- és színházművészeti műfajokkal ötvözi, az előadásokban a cirkuszi trükkök mellett hangsúlyos szerepet kap a történetmesélés, és az érzelmek kifejezése.

A Dal 2018 adásait megnyitó néhány perces előadásokban a nézők ízelítőt kaphatnak az újcirkusz műfaj elemeiből, a színpadon többféle cirkuszi zsánerszám - levegőakrobatika, lengőrúd és lábzsonglőr számok, handvoltige, handstand - is látható lesz. A fellépések során a Recirquel nemzetközi sikerű előadásainak átdolgozott jeleneteit vagy kifejezetten A Dalba komponált, egyedi produkciókat tekinthet meg a közönség - tartalmazza a közlemény.

Az összegzés szerint a produkciók közt helyet kap a budapesti vizes világbajnokság záró gáláján bemutatott monumentális előadás levegőképének átdolgozott változata, valamint a Párizs Éjjel című előadás egyik jelenete, amely tavaly nyáron a világ legnagyobb fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en a szakma és a kritikusok körében is nagy sikert aratott.

"A Dal az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért showműsor hazánkban, hiszen adásonként több mint egymillió néző várja kíváncsian, melyik lesz a legjobb dal Magyarországon. Ez kiváló alkalom arra, hogy emlékeztessük magunkat, mi magyarok az előadóművészet más ágaiban is nagyot tudunk alkotni, büszkék lehetünk az értékeinkre" - mondta Vági Bence. A Recirquel alapító művészeti vezetője hozzátette: a társulat missziója az, hogy az évszázados tradícióval bíró hazai cirkuszművészetet egy picit újragondolva, más megközelítést alkalmazva újra feltegye a világtérképre.

A Dal 2018 adásait követően a Recirquel tavasszal egyebek mellett Spanyolországban, Norvégiában és Franciaországban is fellép majd, a társulat egész estés produkciói továbbá folyamatosan láthatók a budapesti Müpában.

A Recirquel Újcirkusz Társulat Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével magyar artistákból alakult 2012-ben Budapesten. A társulat öt egész estés nagyszínpadi produkciója - Cirkusz az Éjszakában, A Meztelen Bohóc, Párizs Éjjel, Non Solus, illetve az Adieu! - a bemutatók óta telt házzal fut a budapesti Müpában. A Recirquel nemzetközi karrierje 2014-ben vette kezdetét, a társulat mára az európai és tengerentúli színházak rendszeres fellépője Franciaországtól Hollandián és Kolumbián át Chiléig.

A társulat küldetésének tekinti, hogy az évszázados hazai cirkuszművészeti tradíciókra és szaktudásra épülő, új, közép-kelet-európai-magyar újcirkusz irányzatot itthon és a világban egyaránt népszerűvé tegye. A Recirquel fennállása óta mintegy 300 előadást tartott, amelyet több mint 150 ezren láttak világszerte.

A társulat állandó alkotócsoportjának célja olyan egész estés nagyszínpadi produkciók megvalósítása, amelyben a műhöz szerzett zene, látványvilág a cirkuszművészetet egy ú, és absztrakt kifejező mozgásművészetté formálja, így létrehozva egy történetet elbeszélő újcirkusz előadást. A Recirquel produkcióiban a klasszikus artistatechnika mellett ezért fontos szerepet foglal el a tánc- és a színészmesterség, valamint a látványvilág és az egyedileg komponált élőzene. A sajátos kelet-európai cirkuszi műfaj zenei világát Sárik Péter zongoraművész, zeneszerző alkotta meg. Az előadásokban továbbá nagy hangsúlyt kapnak a hazánkban még kevéssé ismert társművészeti ágak: a maszk és smink, valamint a hajszobrászat alkotásai is.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat

A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0