Magyar sportsikerek a hétvégén
Magyar éremeső: történelmi gyorskorcsolya siker, cselgáncs dobogók…
Liu Shaoang megszerezte Magyarország első érmét a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, mivel az 1000 méter vasárnapi döntőjében második lett. - Pécsi Napilap -
A magyar női váltó vasárnap sporttörténelmi sikert ért el a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon azzal, hogy a második helyen végzett. A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású csapat a kínai négyes mögött lett ezüstérmes, s ezzel Magyarország első vb-érmét nyerte ebben a számban. A magyarok szinte az egész versenyben harmadik helyen haladtak közvetlenül a kínaiak és a hollandok mögött, azonban utóbbiak egyik embere elesett az utolsó körökben. A bronzérmet Japán szerezte meg.
Bronzérmet nyert vasárnap a magyar férfi váltó a rotterdami rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságon. A Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta négyes sokáig az élen haladt a döntőben, azonban a végén valamennyi ellenfele megelőzte, így negyedikként ért célba, de az oroszok kizárása miatt végül harmadik lett Hollandia és Kína mögött. A magyar küldöttség így két ezüst- és egy bronzéremmel zárta a rotterdami vb-t.
Bor Barna ezüst-, Cirjenics Miklós és Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett a cselgáncsozók világkupa-sorozatába tartozó bakui Grand Slam-viadal vasárnapi versenynapján. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a plusz 100 kilogrammos súlycsoportban Bor Barna egy grúz és egy ukrán rivális legyőzésével jutott a döntőbe, ahol előbb egy vazaarival hátrányba került, majd ipponnal kikapott a grúz Guram Tusisvilitől. A 100 kilósok között Cirjenics Miklós előbb legyőzte azerbajdzsáni ellenfelét, az elődöntőben kikapott a végső győztes holland Michael Korreltől, a helyosztón pedig jobbnak bizonyult az izraeli Peter Paltchiknál. A nők 78 kilogrammos kategóriájában Joó Abigél győzött brazil vetélytársa ellen, majd az elődöntőben kikapott egy holland cselgáncsozótól, a helyosztón viszont egy vazaarival vezetést szerzett a kazah Albina Amangeldijevával szemben, akit végül ipponnal győzött le. Szombaton a 73 kilogrammos Ungvári Miklós bronzérmet nyert, pénteken Pupp Réka (52 kg) ezüstérmet szerzett Bakuban.
Márton Anita nyerte a női súlylökést a Kanári-szigeteken zajló téli dobó Európa Kupa első napján. A múlt heti, belgrádi fedettpályás Európa-bajnokságon aranyérmes atléta 18,05 méterrel végzett az élen a szabadtéri versenyen. A mezőnyből csak neki sikerült 18 méter fölé kerülnie, a második a francia Jessica Cerival lett 17,50-nel – a viadal honlapja szerint.
Kim Collins bejelentette, hogy 41 évesen a nyári, londoni világbajnokság után visszavonul. 2003 100 méteres világbajnoka, hihetetlen karrieren van túl, melyben több mint 20 éven át képviselte St Kitts & Nevis-t.
Mikaela Shiffrin hazai pályán, Squaw Valley-ben versenyzett az elmúlt napokban, és megnyerte mind a pénteki óriás-műlesiklást, mind a szombati szlalomot. Most már tényleg csak egy nagyon kicsi hiányzik ahhoz, hogy pályafutása során először, olimpiai- és három világbajnoki címmel a zsákjában, mindössze 21 évesen megnyerje az összetett világkupát.
Hosszabbítás/MTI
hírek innen, onnan
Pécsit fejbe rúgták, csapatát Bolla gólpasszának is köszönhetően két góllal verték
A Rapid Wien nyerte a magyaros rangadót a sógoroknál.
Késes támadás Németországban egy olyan helyen, ahol erre senki sem számított
Késes támadás történt egy nyugat-németországi idősek otthonában, egy 86 éves asszonyt megöltek, két másik idős nő megsebesült -...
Államtitkári kampány is belefért a Családbarát Magyarország programjába
Alig két hónap alatt több mint 600 millió forint közpénzt költött a Fidesz-kormány a választások előtt Koncz Zsófia szerencsi...
Rejtélyes táncjárvány söpört végig Strasbourgon, máig nem tudni az okát
1518 nyarán különös jelenség tartotta lázban a franciaországi Strasbourgot: emberek kezdtek megállás nélkül táncolni, és a...
Bóka János szerint Magyar Péter felvételt akart arról, ahogy Hankó Balázst bilincsben elviszik a Parlamentből
A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, a NAV a kormányfő forgatókönyvéhez igazodott.
Kátai-Németh Vilmos: A családpolitikai programokra szánt közpénzek egy részét Koncz Zsófia választási rendezvényeire használhatták fel
Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Családbarát...
Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy az amerikai-orosz dízelalku
Magyarország szempontjából is van jelentősége a Trump és Putyin közötti dízelmegállapodásnak – mondta Magyar Péter az uniós...
Allergia és pályaválasztás
Tájkertész, szakács, kereskedelmi alkalmazott vagy más egyéb? A pályaválasztásnál nemcsak az érdeklődési kört, hanem azt is...
Grapefruit és gyógyszerek: miért veszélyes együtt?
A grapefruit egyes gyógyszerek hatását veszélyesen módosíthatja. Közérthetően elmagyarázzuk, miért, mely szerek érintettek és miben...
A magyar zöldség és gyümölcs tényleg jobb az importnál? Itt a tudomány válasza
A helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök gyakran frissebben kerülhetnek a vásárlókhoz, de vajon ez magasabb vitamintartalmat is...
Súlyos öngólt lőhet Európa, egy legendás autógyár jövője a tét
Egy autógyár sorsát nem feltétlenül a megrendelések hiánya vagy a korszerűtlen technológia pecsételi meg. Olykor egy politikai döntés...
Oroszország ajánlatott tett Európának
Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz...
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Az edző dühöng, a kapus szerint jogtalan volt a 11-es, a cseh sajtó a Fradit magasztalja
Borbély Balázs meglepte a Plzent.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön
A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.
Bulvár
Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort
Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az
Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben
Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b
Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés
A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz
Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
blogmorzsák
Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!
Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!
1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét
Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






