Ezt olvasta már?

0

Magyarországon ad koncertet Bruno Mars

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb előadója, az amerikai Bruno Mars ad koncertet 2017. május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A többszörös Grammy-díjas, több tízmilliós lemezeladásokkal rendelkező 31 éves énekes, Bruno Mars újabb városokkal egészítette ki múlt héten bejelentett jövő évi turnéját. A 24K Magic World Tour című koncertsorozat 2017. március 28-án indul Antwerpenben, és júniusig Budapest mellett érinti többek között Londont, Párizst, Madridot, Zürichet, Koppenhágát és Berlint is - közölte a turnét szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

A Bruno Mars-turné észak-amerikai része jövő júliusban indul Las Vegasban, majd 45 amerikai és kanadai város után egy négyestés fináléban végződik novemberben a Los Angeles-i Forumban.

A koncertsorozat az énekes 24K Magic című, a múlt héten megjelent új albumának megjelenését követi. A turné három évvel követi az előző, óriási sikerű Moonshine Jungle World Tourt, amelyre több mint kétmillió belépőt adtak el világszerte és 155 teltházas koncertet hozott, közöttük volt 2013 novemberében a budapesti előadás is.

Bruno Mars (Peter Gene Hernandez) 2010-ben megjelent debütáló albumából, a Doo-Wops & Hooligansből hatmillió darab kelt el világszerte, a két évvel későbbi Unortodox Jukeboxból is kétmillió fogyott. Ahogy a The New York Times jellemezte Bruno Marsot, ő az egyik legsokoldalúbb és legjobb popelőadó, akinek könnyed és soulos hangja van, amit nagyszerűen tud variálni akár több zenei stílusban is.

Az énekes több mint egymilliárdos nézettséget ért el a YouTube videomegosztón, Grammyt kapott az év férfi előadója kategóriában, emellett a Billboard-díjat, a Brit Awardot, az American Music Awardot, az MTV Music Awardot is átvehette.

Az énekes, dalszerző, producer zenészcsaládban született Honoluluban, édesapja, a Brooklynból származó latin ütőhangszeres egy vegasi stílusú revüt szervezett, amelyben egész családja részt vett. Bruno Mars nem sokkal később a világ legfiatalabb Elvis-imitátora lett, majd szerepelt a Nászút Las Vegasba című filmben, amelyben a fiatalkori Elvis Presleyt alakította.

A középiskola elvégzése után költözött Hawaiiról Los Angelesbe, ahol Philip Lawrence-szel és Ari Levine-nel megalapította dalszerző-producer csapatát, a Smeezingtonst. A trió olyan előadóknak írt slágereket, mint Travie McCoy, Adam Levine, Flo-Rida vagy a Sugababes.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Tényleg minden diktátor paranoiás?

Előbb vagy utóbb, de az biztos, hogy az összes diktátort utoléri a saját végzete.

Bánsági Ildikó: Olyan jó kis vastag focilábam volt

Munkáról, magánéletről, családról, magas ágyásról és kerti növényekről, és persze az öregedésről is beszélgettünk a...

Átalakítják a Tesco áruházakat

Szinte bevásárlóközponttá alakulnak át a hipermarketek.

Budaörsi igazgató: Mindenkinek el kell döntenie, értékek vagy érdekek szerint akar-e élni

Árendás Péter leszögezte, mindenáron meg kell őrizniük az iskola értékrendjét.

A tavalyi rekord közeli termésnek csak a fele várható idén almából

Elsősorban az aszályos tavaszi idő tett be a gyümölcsnek, a legtöbb ültetvényen ugyanis nem tudnak öntözni. Nagyjából 450 ezer tonna...

Orbán ezért koccintott a csalással vádolt képviselővel

Az ünneplést az indokolta, hogy a költségvetés jól szolgálja Magyarország további erősödését.

Ez az igazi rezsicsökkentés: egyre több vidéki nullázza így a villanyszámlát

Míg jó tíz évvel ezelőtt inkább csak külföldi filmekben lehetett látni óriási, egész városok áramellátását biztosító...

Így vágd a dinnyét, ha jobbat akarsz magadnak.

Tudjuk, hogy eddig is megoldottad a dinnyeszeletelést, de csinálhatod ezentúl jobban is! Ezzel a módszerrel nem pancsolod össze a...

Bezzeg a cseh járműgyártás virágzik

A legendás cseh Tátra teherautógyár kiváló üzleteket köt a nemzetközi piacon, miközben hazai vevői sem lettek hűtlenek hozzá. Katonai...

Toxikus gombáktól tartanak a hazai búzapiacon

Óvatos kivárás jellemzi egyelőre a hazai búzapiacot, ahol a nyári aratás megkezdésekor is homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatok láttak...

Ilyen egy igazi közösségi reggeli a Szabadság hídon

A gyalogosoknak hétvégére átadott Duna-híd remek kezdeményezés, de lehet fokozni.

0

Sport

Így rejtette el a Népsport Kocsis Sándor halálhírét

Egy ifjúsági asztalitenisz Eb-ről szóló tudósításába dugták el a hírt.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább, Hosszú kiesett

Kenderesi Tamás rengeteg vizet nyelt, de így is ott lesz a elődöntőben.

Összefutott Messiékkel a strandon, velük töltötte a napot egy 11 éves fiú

A történet meghittségét árnyalja, hogy mindez egy zárt luxusszigeten történt.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

A Barca rosszfiúja döbbenetes képpel üzent az ellenfeleknek: készen áll

Most még nyaral, de fejben már a pályán van Arturo Vidal.

A magyar csapatoknak is sorsoltak az El-ben: az Eintracht Frankfurt és az AEK Athén is jöhet

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait is kisorsolták Nyonban.

0

Bulvár

Cukros víz, elsikkasztott arany óra, mellbimbónyomkodás, indokolatlan inkubátor - történetek az újszülöttosztá...

Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Rövidnadrágot vett fel a 19 éves lány, csúnyán megalázták

Jenna érthető módon többet nem akar visszatérni arra a helyre, ahol beszóltak neki.

Bomba forma: Gáspár Evelin megmutatta hibátlan bikini-bodyját

Úgy látszik, teljes mértékben megtérült Gáspár Evelin kemény munkája, hiszen elképesztő formában van a celeblány!

Megáll az ész: Mellvillantós merész fotót posztolt Hódi Pamela

Még mindig keressük az állunkat a fotót csodálva!

Jogosnak tartja a kormány, hogy közel 10 milliárddal megcsapolta a nyugdíjvagyont kezelő céget

Ez derül ki az Mfor.hu cikke alapján egy képviselő által írásban feltett kérdésre adott államtitkári válaszokból.

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet a magyar leányvállalat és az anyacég is.

Keresztben vontatta az utánfutót az utánfutón - lekapcsolták az M1-esen

Egy férfi balesetveszélyesen rögzített, túlsúlyos rakománnyal közlekedett az M1-es autópályán - a vontatási szabályok megsértése és a túlsúlyos rakomány elhelyezése miatt helyszíni bírságot szabtak ki a sofőrre.

Van remény: léteznek még olcsó balatoni nyaralók.

Még több tucat olyan Balaton-közeli település van, ahol a nyaralók, lakások és házak átlagára 10 millió forintnál is olcsóbb.

blogmorzsák

Ha muszlim a munkatársad

Egy Angliában élő magyar tapaszta­latai muszlim munkatársakról. Mit gondolnak életről, terrorról, csa­ládról és munkáról?

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Elmebeteg feliratok a csomagoláson

„Azért olvasod, mert elfelejtetted a WC-re hozni a telefonodat?“

Még egy bőr a rémfarkasról

Ez a képregény megfelelő dózis lehet a Trónok harca-függőknek. Legalábbis egy darabig.

Fekete nejlonból készült csipke­ruha

Megnyílt Király Tamás divattervező retrospektív Out of the Box című kiállítása a Ludwig Múzeumban.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

A Tenessee-beli "Majomper"

1925-ben a Tenessee-beli Daytonban perre mentek a kreacionisták a tudomány művelőivel.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről. Gondolatai fegyverek a bekorlátolt, fundamentalista gondolkodás ellen.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

Új-Zéland megoldotta, ami Amerikának nem megy

A márciusi merénylet után fegyverbeszolgáltatási programot indítottak a várakozásokon felüli sikerrel. Mi a titok?

0






0