Majdnem pszichológus lett a szabóból (Értéktár Kiállítás)
Csak a kiváló kivitelezést tartja elfogadhatónak a Lara Szabóság tulajdonosa
"Vagyok, aki vagyok... Egy szabó Pécsett, aki nem a divatot követi, hanem stílust alkot." - írja honlapján Kovács Anett.
Már gyermekként kézműveskedett, első ruháit pedig hétévesen késztette magának, ugyanis már akkor nem voltam megelégedve a ruhatárával. Eleinte kézzel, majd varrógéppel varrt. Kásőbb tízévesen már divatbemutatót tartott az osztálytársainak.
– Divattervezést tanultam, aztán azt hittem, pszichológus leszek, bár kicsit az is lettem, végül kitanultam a szabászatot – mondja Kovács Anett, és hozzá teszi: nemcsak a nőit, hanem férfit is.
Mindig kereste az újat, a jobbat, mert a meglévővel sohasem elégedett meg. – Aztán csak terveztem, szerkesztettem, szabtam, varrtam. Nem fogadtam el a jó kivitelezést. Kiválót akartam! Persze gyermekként mindig „bolti minőségű” ruhákat szerettem volna készíteni, most már nem – emlékszik vissza a Lara Szabóság tulajdonosa.
Később egy pécsi haute couture divattervezőnél tanult, egy menyasszonyi ruhaszalonban, majd egy évig a Pécsi Nemzeti Színházban is dolgozott.
Az Önindító program első jelentkezői között volt, és az ott elnyert pályázatok segítségével vállalkozó lett, majd megnyitotta üzletét: egy műhelyt és szalont a Király utcában, a Hattyú udvarban.
| Ez nem csak a munkám, az Életem is, ezért ha valaki ruhát kér tőlem alkalomra, vagy csak úgy, teljes elhivatottsággal és nagy örömmel teljesítem kívánságát. Ez nem csak textilekről, öltözékekről szól. Benne van a megértés, törődés, alázat, munka... Egy-két beszélgetés által igyekszem megismerni a Megrendelőt, megtudni mit szeret, mi áll jól neki. Közösen megtervezzük a darabot, kiválasztjuk a színt, anyagot, kellékeket és a próbán/próbákon tökéletesen ráigazítom azt. Minden apró részletet megbeszélünk, a Megrendelő választ a felajánlott megoldási lehetőségek közül. Így lesz a ruhája „a második bőre”, ami tükrözi a személyiségét, önbizalmat ad és felejthetetlen megjelenést kölcsönöz nem csak alkalmakon, hanem dolgos hétköznapokon is. |
A Lara Szabóság részt vesz az idei Pécsi Érték Kiállításon.
|
|
| A pécsinapilap.hu médiatámogatója a III. Pécsi Érték Kiállításnak. |
Fotók: Lara Szabóság
hírek innen, onnan
Rányitotta az ajtót a BMW utasa egy érkező kocsira Dunaújvárosban: érthetetlen, ami ezután történt – videó
Szét sem nézett, kinyitotta az ajtót, ezzel pedig balesetet okozott egy BMW utasa egy dunaújvárosi parkolóban. Bár elsőre is...
Diana előtt tisztelgett Katalin: egy az egyben lemásolta a néhai hercegné szettjét, káprázatosan festett babakékben
A brit királyi család tagjai ismét teljes pompájukban jelentek meg az év egyik legfontosabb eseményén, a Trooping the Colour nevű...
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - kiderült, mennyit fizettek érte
A Crvena zvezda hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Mohammed Abu Fanit, aki a Ferencvárostól igazolt a belgrádi klubhoz.
Kisebb aszály sújtja az ötös lottót is, egy hét múlva már félmilliárd forint felett jár a főnyeremény
A jokeren sem volt telitalálat, a következő sorsolásnál itt 355 millió forintra nő a tét.
5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam
New York sokak számára az álom, egy igazi bakancslistás hely. A legnagyobb szerelmek, a legszórakoztatóbb műsorok színhelye, ahol minden...
Még a főváros is megirigyelhetné, olyan különleges zebrák kezdtek el működni a vármegyében, amiből alig látni itthon
Országszerte csak mintegy 300 hasonló van, ezekhez csatlakozott a Pest vármegyei nagyközség.
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...
Megnyitott sós fürdők, eladósorban lévő termálfürdő és egy elakadt fürdőfejlesztés
Bejelentkezett egy vevő az Aqua Barbara Termálfürdőért; megnyitották a Mogyorósi-tavat és a parajdi sós strandot; felújított...
Nincs új a nap alatt: a komáromi akkumulátorgyár is veszélyes a környezetre és a dolgozókra is
Az elmúlt két és fél évben számos hatósági figyelmeztetés és több milliós bírság érte a komáromi SK Battery Manufacturing Kft....
Itt a bejelentés: Stankovic csapatában folytatja Abu Fani - hivatalos
Részletek hamarosan...
Még este is sok korlátozás van érvényben a főbb utakon
Balesetek, meghibásodások és útfelújítási munkálatok nehezítik a közlekedést az ország több pontján. Több forgalmas autópályán...
A mozikban elhasalt, a neten viszont tarol a lesajnált sci-fi
A Mercy a gyenge mozis szereplés után hónapokkal később is népszerű a Prime Videón.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






