Ezt olvasta már?

0

Már 3 millió éjszakát töltöttünk déli szomszédainknál

- A két ország turisztikai kapcsolatainak történetében először 2017-ben átlépte a 3 milliót a magyarok vendégéjszakáinak száma Horvátországban - tájékoztatott a Horvát Idegenforgalmi Közösség.

Marin Skenderovic, a horvát állami turisztikai szervezet budapesti képviseletvezetője elmondta: az elmúlt évek rekordjait a múlt évben ismét megdöntötték a magyar utazók, miután 2016-hoz képest tavaly 11,6 százalékkal több vendég 9,3 százalékkal hosszabb ideig tartózkodott az adriai államban. Magyarország ezzel a 8. legjelentősebb küldő piacnak számított a múlt évben.

A 2016-os közel 513 ezer után tavaly több mint 572 ezer magyar turista látogatott Horvátországba. A vendégéjszakák száma a 2016-os 2,753 millió után a múlt évben több mint tízezerrel meghaladta a 3 milliót.
Horvátországban tavaly 13 százalékos bővüléssel összesen mintegy 18,5 millió turistát regisztráltak, a vendégéjszakák száma 11,8 százalékos emelkedéssel csaknem 102 millióra nőtt.

Marin Skenderovic hozzátette: a magyar vendégek továbbra is leginkább a Kvarner régiót keresik fel, népszerűségben a második helyen változatlanul az Isztriai-félsziget áll, a harmadik helyre pedig - Zadart megelőzve - Split térsége került a legkedveltebb úti célok között.
A turisztikai szakember az MTI kérdésére elmondta azt is, hogy az elmúlt évek növekedési tendenciája alapján 2018-ban várhatóan átlépi a 600 ezret a magyar turisták száma Horvátországban.

Forrás: MTI
Fotó: Jack Woodward on UnsplashDrazen Biljak on Unsplash







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Százak nézték élőben, ahogy leszedik Trump nevét a washingtoni Kennedy Centerről

Porba hull az elnök hübrisze, de legalábbis néhány betű.

Nem minden munkalap való kültéri konyhába – a szakértők szerint ez marad szép a legtovább

Egy kültéri konyha munkalapja első pillantásra egyszerű döntésnek tűnhet. A szakértők szerint azonban vannak olyan anyagok, amik néhány...

Földrengés volt Mexikóban

Szombaton 5,2-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó Guerrero államát a Német Földtudományi Kutatóközpont jelentése szerint. A...

Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep az élmezőny

A világ több mint 160 országát vizsgáló Global Peace Index legfrissebb rangsora alapján tovább romlott a globális békehelyzet: immár...

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Teljes a felháborodás, a foci-vb nézőinek elege van az egyik legnagyobb újításból

"Javaslom még minden játékosnak egy baby sitter kiutalását is a foci-vb-re."

Visszatért a divatba a 80-as évek ikonikus nadrágja: ezzel az 5 cipővel nem lesz slampos az összhatás

A capri nadrág idén nyáron újra meghódította a divatvilágot, és egyértelműen bebizonyította, hogy sokkal sokoldalúbb, mint azt sokan...

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.

Rendőri akció a vb-n: Két embert bilincsben vittek el

Letartóztattak két német állampolgárságú bosnyák szurkolót a Kanada - Bosznia-Hercegovina világbajnoki labdarúgó-mérkőzés helyszínén.

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők...

Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten

Egy félretett regény megmentett töredékéből nőtt ki a tavaly Booker-díjjal kitüntetett Flesh. David Szalay a Könyvhéten arról beszélt,...

Kiszel Tünde Szoboszlai Dominikká változott: durva kommentek záporoznak a naptárdíva képei alatt

Kiszel Tünde is felült a mémvonatra, és lemásolta Szoboszlai Dominik nagy visszhangot kiváltó szettjét. A naptárdíva azonban több...

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0






0