Ezt olvasta már?

0

Már a dohányboltok is csak 15 óráig lehetnek nyitva!

Eddig nem látott mértékben, egy nap alatt 210 fővel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon – erősítette meg pénteki tájékoztatóján az operatív törzs. Péntekre újabb 11 ember vesztette életét, a halálos áldozatok száma ezzel már 77.

A korábbi kormányzati tájékoztatás szerint tudható, hogy a járvány újabb 11 áldozatából mindenki idős és krónikus beteg volt. A legfiatalabb közülük 58 éves volt, és többek között daganatos betegségekkel is küzdött, a további tíz áldozatból heten hetven év fölöttiek voltak.

Kiemelt gócpontot jelent a fővárosi Pesti úti idősek otthona. Orbán Viktor péntek reggel, a Kossuth rádiónak interjú formátumban adott beszédében az ellenzék felelősségét emelte ki az itteni fertőzések kapcsán, mondván, ennek az intézménynek a működtetésére „sem képesek”, miközben a járvány idején is „az jár a fejükben, hogyan gyengíthetnék a kormányt, és kerülhetnének újra hatalomra”.

Az idősotthon nélkül is nőtt a fertőzöttek száma

„Ha az idősek otthonában megbetegedetteket levonjuk, akkor is emelkedő tendencia mutatható ki. Ezért is fontos, hogy továbbra sem lazítsunk a szabályokon, rendkívül fontos a korlátozások betartása” – emlékeztetett az Orbán Viktor által pénteken elmondottakra a tisztifőorvos.

Müller Cecília a korábbi tájékoztatást megerősítette, amely szerint a Pesti úti idősek otthonában eddig 151 igazolt koronavírus-fertőzött van, és 7 elhunyt. Itt a fertőzöttek száma várhatóan még magasabb is lesz, mert a laborvizsgálatok jelenleg is tartanak.

Emellett a Rózsa utcai idősotthonban is hét fertőzöttet tartanak számon. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy továbbra is az idősek és a krónikus betegek fokozottan veszélyeztetettek, de a terjedés lassítása érdekében mindenkinek fontos a korlátozások betartása és a fertőtlenítés biztosítása.

 

Újságírói kérdések

Mielőbb visszavárja az egészségügyi ellátásba a betegségből felépült egészségügyi szakembereket, akik kigyógyultak a koronavírusból – mondta a Magyar Hírlap kérdésére Müller.

Fokozott rendőri ellenőrzésekre kell számítani, igaz, most nem a húsvétkor fokozottan ellenőrzött ittas vezetés van fókusztan, hanem a korlátozás betartatása. Ha nem alapos indokkal van valaki közterületen, akkor figyelmeztetésre, pénzbírságra, súlyosabb esetben eljárásra is kell számítani – mondta az RTL Klub és az Origo kérdésére Lakatos Tibor rendőr ezredes.

LAKATOS BEJELENTETTE: 15 ÓRAKOR BEZÁRNAK A DOHÁNYBOLTOK IS, MIUTÁN KIKERÜLTEK A KIVÉTELEZETT ÁRUSÍTÓHELYEK KÖRÉBŐL, AMELYBEN AZ ÉLELMISZERBOLTOK ÉS A GYÓGYSZERTÁRAK MARADTAK.

A büntetés-végrehajtási intézetekben nincs fertőzött fogvatartott, és intézkedéseket hoztak a fertőzés bevitelének megakadályozása érdekében, látogatási tilalom van – mondta a Népszava kérdésére Lakatos.

A magánúton végzett tesztek nem számítanak bele a hivatalos vizsgálatokba – mondta a 444 kérdésére a tisztifőorvos.

A kormányrendelet alapján a polgármesterek is hozhatnak korlátozó intézkedéseket, ezeket a rendőrség kötelezően betartatja, mondta a HVG kérdésére a rendőrezredes.

 

 

Forrás: index.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0