Már magyar gazdasági növekedéssel számolnak Londonban
Javulnak a magyar gazdaság növekedési kilátásai, ez azonban azt is jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piac által árazottnál várhatóan jóval kisebb mértékben csökkenti alapkamatát a jelenlegi monetáris enyhítési ciklusban - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A BNP Paribas bankcsoport befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai befektetőknek összeállított, pénteken Londonban ismertetett előrejelzésükben közölték: a vártnál sokkal jobb idei első negyedévi kiindulópont alapján jelentősen felülvizsgálták az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket, és most már 0,7 százalékos növekedéssel számolnak Magyarországon 2013 egészében a cég által eddig jósolt 0,4 százalékos visszaesés helyett.
A ház szerint az erős első negyedévi lendület mellett kedvező előjel a "viszonylag jónak" ígérkező idei mezőgazdasági terméshozam. A BNP Paribas elemzőinek számításai szerint a tavalyi gyenge betakarítás nyomán belépő igen jelentős éves bázishatás révén a mezőgazdaság egy teljes százalékpontnyit is hozzáadhat az idei GDP-növekedéshez.
A cég szakértői szerint csak a gyenge euróövezeti teljesítmény akadályozza a magyar gazdaság még markánsabb fellendülését az idén. A ház elemzői azonban 2014 egészében így is 1,8 százalékra gyorsuló GDP-növekedést jósolnak a magyar gazdaságban.
Ez a növekedési környezet azonban azt is valószínűsíti, hogy akár már az idei év végén ismét inflációs nyomás alakulhat ki. Az eddig végrehajtott 10 százalékos közműdíj-csökkentés és a tervezett további hasonló lépések hatására a következő hónapokban nyilvánvalóan kényelmesen az MNB 3 százaléka alatt lesz az éves összevetésű inflációs ráta, ám ahogy ezeknek az intézkedéseknek a hatása múlni kezd, és a fogyasztás ezzel egy időben robusztusabbá válik, az infláció meglehetősen ütemesen ismét gyorsulni kezdhet - jósolták pénteki elemzésükben a BNP Paribas szakértői.
A ház közgazdászainak várakozása szerint ebben a környezetben az MNB a 4,00 százalékos alapkamat elérése után valószínűleg véget vet az enyhítési ciklusnak. Ez 0,50-0,75 százalékponttal magasabb MNB-kamatmélypontot jelentene a piaci által jelenleg árazottnál - hangsúlyozzák a BNP Paribas elemzői, akik júliusra jósolják 4,00 százalékos MNB-kamatszint elérését és a kamatcsökkentési folyamat leállítását.
A cég szakértői ezt az előrejelzésüket azzal indokolják, hogy az általuk felvázolt növekedési és inflációs pálya az idei év július utáni szakaszában és 2014 egészében sem igényel további monetáris ösztönzést.
Más nagy londoni házak is egyre jobb növekedési előrejelzéseket adnak a magyar gazdaságra, ugyanakkor konszenzusos véleménnyé kezd válni az is a City elemzői közösségében, hogy az MNB az infláció lassulása miatt 4,00 százalék alá csökkenti alapkamatát a jelenlegi enyhítési ciklusban.
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai - akik eddig 4,00 százalékos MNB-kamatmélypontot vártak 2013-ra - minap ismertetett új prognózisukban azt jósolták, hogy az idén várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát a magyar jegybank.
A ház londoni elemzői azzal indokolták prognózisuk felülvizsgálatát, hogy a várakozásoknál jobb első negyedévi magyar GDP-növekedési adatok nyomán valószínűleg a forint az eddig feltételezettnél erősebb árfolyampályára kerül, emellett az infláció az idén és jövőre is valószínűleg jóval a 3 százalékos célszint alatt marad.
A JP Morgan londoni szakértői az általuk eddig várt 305 forint/eurós idei év végi árfolyambecslést 290 forintra módosították felülvizsgált előrejelzésükben.
A cég közgazdászai MNB-kamatprognózisuk felülvizsgálatához fűzött elemzésükben felidézték, hogy az általuk addig jósolt 0,2 százalékos visszaesésről 0,5 százalékos növekedésre javították az idei év egészére szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket a vártnál erősebb idei első negyedévi hivatalos GDP-becslés közzététele után.
A JP Morgan által jósolt 3,25 százalékos idei MNB-kamatmélypont jelenleg a legalacsonyabb prognózis a City elemzői közösségén belül.
Az eddigi legalacsonyabb kamatmélypont-előrejelzést a Barclays tartotta érvényben. A befektetési bankcsoport elemzői azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.
hírek innen, onnan
A Fidesz csapdája: nem látszik, hol nyílik tér előtte, és Magyar Péter kezében van a kulcs
Egy évre kér mandátumot Orbán Viktor és a volt kormánypárt elnöksége. Ezzel nemcsak a belső kritikusokat akarják lenyugtatni, de ennyi...
Ami bűnben fogant… – Adalékok az MNB-alapítványok keletkeztetéséhez
Miközben folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy milyen technikákkal és cégcsoportok közvetítésével sikerült eltüntetni az...
Egyre nagyobb emelkedésben az OTP
Kézzel fogható a bizonytalanság a világ tőzsdéin: egyik oldalról az AI-láz hajtotta nagyon sokáig a befektetőket, aminek hátán új...
Nem pörög tovább úgy a gabona, mint tavaly
Visszaeshet a globális gabonatermés a FAO szerint.
Lélegzethez jutott a német ipar
Az autóipar lehúzza a teljesítményt.
Megdöbbentő, mi történt az Alzheimer-kóros idős hölggyel, aki varázsgombát evett
A család nem kis rizikót vállalt, ugyanis az idős nő extrém nagy adag, 5 grammnyi varázsgombát evett meg.
Öt magyar is szerepel a torontói rendőrség körözési listáján a világbajnokság előtt
Nagyszabású bűnüldözési akciót indítottak a kanadai hatóságok a 2026-os labdarúgó-világbajnokság közeledtével annak érdekében,...
Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben
Az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal kapcsolatban vádemelés történt – a Központi Nyomozó Főügyészség több...
Egyelőre a tavalyi önkormányzati elszámolásig jutott el a Kármán-féle PM, a legtöbbet az alig ezer fős borsodi Berentének kell perkálnia
A Tisza-kormány hamarosan tárgyalja a kormány az önkormányzati pénzügyeket érintő javaslatokat.
Vádat emeltek négy emberrel szemben, akik nem küldtek mentőt Gálvölgyi Jánoshoz
Mindannyiukra pénzbüntetés kiszabását kéri az ügyészség.
Belenyúlt a kormány az üzemanyagárakba
A kormány módosította a stratégiai üzemanyagkészletek belső árait, ami a nagykereskedői és viszonteladói profitot érinti.
Feszültség Ukrajna uniós csatlakozása körül: nyugati tagállamok fékeznék a folyamatot
Kijev és Brüsszel között egyre inkább érezhető a feszültség a csatlakozási folyamatok tárgyalása miatt.
Sport
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről
A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.
Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét
Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Bulvár
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták
Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.
blogmorzsák
Cikázó gondolatok, poros beatek
Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.
Lehet béke Irán és az USA között?
A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.
Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni
Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






