Ezt olvasta már?

Négy év fegyházra ítéltek egy fiút kirabló férfit Pécsen

Rablás miatt négy év fegyházbüntetésre ítélt szerdán a Pécsi Járásbíróság egy férfit, aki tavaly erőszakkal vett el egy kiskorú fiútól egy kétezer forint é...


Martonfa nem hátrál, a munkagépek még nem jelentek meg, pécsváradi levél a belügyminiszternek - videóval frissítve

Szinte percről percre zajlanak az események a Pécs mellé tervezett menekülttábor miatt Martonfán és a környező településeken. A tiltakozást indítók kitartanak, csütörtökön, pénteken és szombaton nagyobb megmozdulások várhatók.


hirdetés

Ugyan egy információ alapján szerda reggelre várták a Martonfa mellé (így Pécs tőszomszédságába) tervezett menekülttábort ellenzők, hogy megjelenik a rendőrség, és megpróbálja eltávolítani őket a tábor helyszínéül kiszemelt egykori lőtérről, de délig semmi ilyen nem történt. Az egykori lőtéren megtelepedett sátortáborban több tucatnyian éjszakáznak, de nappal is állandó az ügyelet. Egyre több elhaladó szimpatizáns autós jelzi szolidaritását dudaszóval, több alkalommal pedig a tiltakozással egyetértők gyümölcsöt, vizet, kenyeret, egyéb élelmiszert vittek nekik.

Információink szerint az egyik demonstráló egy elhaladó rendőrautó láttán egy rossz emlékeket felidéző gesztust tett, őt a szervezők azonnal felszólították, hogy hagyja el a helyszínt. Honlapunk egyébként úgy tudja, hogy az illetékes vízműnél már egy hónapja készülnek a közművesítési tervek, ez alapján valószínűsíthető, hogy kormáyzati szinten alaposan előkészített döntésről van szó, amelybe azonban a helyieket nem vonták be.

Szerda délelőtt Zádori János, Pécsvárad polgármestere, úgy is mint járási vezető levelet fogalmazott Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben egyrészt részletes tájékoztatást, információt kért, másrészt az iránt érdeklődött, a tervezett tábor milyen feladatokat ró majd a helyi önkormányzatokra.

A tiltakozást szervezők közben a közösségi portálokon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így várhatóan a csütörtök délután háromra tervezett félpályás forgalomlassító demonstrációjukon is több tucat autó vesz majd részt. Pénteken Pécsett, a Széchenyi téren tartanak nagygyűlést, erre is várnak mindenkit, aki támogatja őket. Szombaton motoros felvonulás lesz délután hatkor, erre is több százan jelezték részvételüket.

A Jobbik által szombaton szorgalmazott rendkívüli megyei közgyűléshez közben tudomásunk szerint meglesz a kellő számú támogató.

M. Z.


DK: a jelenlegi táborokat kellene bővíteni

A jelenleg működő táborok bővítését javasolja a DK, egyúttal provokációnak tartja a baranyai és zalai településekre tervezett befogadóállomások létesítését.

"A Demokratikus Koalíció szerint aljas provokáció, hogy a kormány Martonfára és Sormásra tervez új menekülttáborokat; (...) a helyzet kezelhető lenne humánus, európai módon, ráadásul európai pénzből a jelenlegi táborok kibővítésével" - írta Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Megjegyezte: egyetlen tanulmány, kimutatás vagy csak józan érv nem szól amellett, hogy a kormány a jelenlegi, felszereltebb táborok bővítése helyett pont "Martonfára és Sormásra bökjön a térképen új táborhelyeket keresve".

A Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a kormányrendelet arról, hogy Sormáson és Martonfán épülnek új ideiglenes befogadóállomások.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nógrád megyében átlag felett van a halálozás

Nógrád megyében jelentősen az országos átlag felett van a halálozás, a férfiaknál 12, a nőknél 9 százalékos az eltérés, emellett a...

Összeomlik a Real? Újabb sztár léphet le Madridból

Cristiano Ronaldo után Isco is elhagyhatja a Real Madridot. A spanyol sztár szintén Olaszországban köthet ki.

Perelhetnek a hazai devizahitelesek - döntött az Európai Unió Bírósága

Az uniós bíróság szerint nem elégséges, ha egy kölcsönszerződés általánosságban ír az árfolyamkockázatról.

Merkel katonáitól retteg Németh Sándor

Kereszténysége miatt hisz jobban Orbán Viktornak a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Fenyő Iván nála jóval fiatalabb nőbe szerelmes

A Korhatáros szerelem szexi sztárjára, Fenyő Ivánra újra rátalált a szerelem, és a lehető legboldogabb a színész.

Októberben ismét Budapest Central European Fashion Week.

A 2019-es tavaszi-nyári kollekciókat bemutató esemény programjaira a magyar tervezők mellett meghívást kapnak a régió dizájnerei, illetve...

Maga alá temetett a föld Komáromban egy gödörben dolgozó munkást

A baleset egy gyári építkezésen történt.

Brexit - Skót miniszterelnök: ha nincs megállapodás, el kell halasztani a kilépést

Nicola Sturgeon szerint sokkal inkább a Lisszaboni Szerződés 50. cikke által előirányzott időkeret meghosszabbítása szolgálná az...

0

Sport

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Cristiano Ronaldo elvesztette a fejét, lezavarták a pályáról

Az ötszörös aranylabdást első juvés BL-meccsén már ki is állították.

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

A világ egyik legkomolyabb szakírója szerint nem futball, amit a PSG mutat

Jonathan Wilson teljesen felháborodott azon, ami a PSG-ben foci címszó alatt fut. És nyíltan felvállalja a háborút a katariakkal.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Autóbalesetben meghalt a két fiatal kézilabdázó

Autóbalesetben meghalt a spanyol Granollers férfi kézicsapatának egyik junior játékosa és egy korábbi kézilabdázója.

Ronaldót kiállították, lemaradhat a Manchester United elleni mérkőzésről

Ez volt az első piros lapja a BL-ben, elsírta magát.

0

Bulvár

Tragikus balesetben hunyt el a magyar meteorológus

Megszólalt az özvegy: " Jóformán mindene megsérült"

Az ATV műsorvezetője élő adásban lett rosszul - Elköszönni sem tudott rendesen

Az ATV Start című műsorát gyorsan le kellett keverni, Vujity Tvrtko nem tudott elköszönni se rendesen.

Leleplezték a korrupt rendszert: kétmillió forintba kerül egy büntető

A BBC három éven át nyomozott az algériai futball mocskában.

Autóbalesetben meghalt két fiatal kézilabdázó

Két másik játékost súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Ezért van tátva mindig Melania Trump szája

Melania Trump fotóiban van valami fura, ha eddig még nem jöttél rá, akkor most megkaphatod a választ!

Cristiano Ronaldo nevetséges kiállítása a Bajnokok Ligája szégyene

A portugál sírva ment az öltözőbe, azt ismételgetve, hogy nem csinált semmit. Hol a videobíró?

A pajzsmirigy betegség 10 jele

Hazánk a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát.

Cseke Katinka exével jár Muri Enikő

A Cinderella (Hamupipőke) című mesemusicalben a címszereplőt alakítja Muri Enikő, aki most a való életben is hercegnőként érezheti magát Patonai Norberttel. A férfi történetesen Cseke Katinka exe.

Megvan Dzsudzsák Balázs új klubja

A magyar válogatott labdarúgó egyelőre nem tér vissza Európába.

Burjánzó polipok a bélben: ezek a tünetei

Hogyan keletkeznek a vastagbélpolipok? Milyen tünetekről ismerhetjük fel? Hogyan alakulhat ki belőle vastagbélrák?

blogmorzsák

A hagyományos szakmák elavulása és a kiút

A jelenség nekünk, magyaroknak is ismerős: a rendszerváltás utáni gazdasági csődhelyzetben százezrek veszítették el az állásukat.

Úgy érzed megőrültél? Hőhullámaid vannak? Nem tudsz aludni? Nem vagy egyedül!

Üdv a női világ egyik legnagyobb misztériumában, a menopauzában.

Albérletet keres a tegnap kilakoltatott család

A családot vasárnap rendőrök tájékoztatták szóban a kilakoltatás időpontjáról, erről semmilyen írásbeli értesítést nem kaptak.

Az Apple Watch átírja az orvosi műszerekről kialakult képet

Az egészségi állapotot folyamatosan megfigyelő, viselhető technológiák korába lépünk.

Melyik a legjobb diákcsemege?

A dobogón olcsó termék is kapott helyet.

Hírességek otthona – Eva Longoria

A színésznő Kaliforniában él, azonban nem egy csendes, külvárosi részén, hanem fent a hegyekben, a Hollywood Hills régióban, egy mediterrán villában.

Kérdések, amelyeket feleslegesen teszünk fel

Valójában nem is várunk rájuk választ.

Menő Budapesti Lakások: tökéletes lakás diákoknak

Mi dobhat fel egy lakást annyira, hogy három diák is azonnal lecsap rá?

Az utóbbi idők legjobb Ikeás bútorátalakításai

Amikor nem csak az ötlet, hanem a megvalósítás is tökéletes.

Milyen egy nagyköveti fogadás?

Less be a kulisszák mögé, s tudd meg, milyen a függetlenség napi fiesta latin-amerikai módra!

Fontos infót szivárogtat az Apple új szoftvere

Nem csak az új iPad őszi megje­le­nése vált biztossá, de még a később érkező iPhone-ok jövő­jére is hamarosan fény derül!

A női orgazmus 4 dimenziója

A nők szexuális élménye egészen különbözik a férfiakétól.

0






0