Ezt olvasta már?

Meteorológiai szolgálat: elkezdődött a fagyszezon

Elkezdődött a fagyszezon - írta honlapján kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat.


Másodfokon is letöltendő börtönbüntetést kapott a pécsi temetkezési vállalat volt vezetője

Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden a pécsi temetkezési vállalat volt ügyvezetőjének és társának büntetését a cégnek okozott mintegy 21 millió forint vagyoni hátránnyal és kárral összefüggésben, de az egykori vezető másodfokon is letöltendő börtönbüntetést kapott.


hirdetés

A táblabíróság Tóth Sándor vezette tanácsa a céget korábban irányító R. Ernőt és ismerősét, L. Józsefet folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás és nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt marasztalta el.

Az ítélőtábla a minősítés megváltoztatása miatt, és azért, mert az elsőfokú bírósággal szemben úgy találta, a vádlottak a terhükre rótt cselekmények egy részével nem okoztak vagyoni hátrányt, R. Ernő büntetését 2 év 10 hónapról 2 év, társáét 2 évről 1 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette, utóbbi végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett azonban arról, hogy a vádlottak fizessék meg az általuk okozott kárt és annak kamatait.

R. Ernő és ismerőse, L. József ellen azért indult büntetőeljárás, mert tevékenységük miatt 2007 és 2009 között áruk beszerzése és egyes munkák indokolatlanul, illetve a valós értéküknél lényegesen több pénzbe kerültek az önkormányzati vállalatnak.

Az ügyvezető a társaság gyakorlatát megváltoztatva nem közvetlenül a gyártótól, hanem ismerőse közbeiktatásával, drágábban rendelt a cég profiljába tartozó árukat, valamint a temető gyepének nyírásakor és az esedékes építőipari felújítási munkáknál is az L. József érdekeltségeibe tartozó, az elvégzett feladatokhoz képest magasabb díjra igényt tartó vállalkozásokat juttatott előnyhöz.

R. Ernő emellett díszgépkocsit hozatott Németországból, eladta L. Józsefnek, aki azt néhány nappal később magasabb áron értékesítette a temetkezési vállalatnak.

Az ügy korábban országosan is komoly érdeklődést váltott ki, miután kiderült: R. Ernő szokatlanul sok, 630 koporsót rendelt előre köztemetésekhez, s ezt azzal indokolta, hogy azokhoz a cég kedvező áron jutott hozzá. Az elsőfokú bíróság még kimondta, az ítélőtábla azonban már nem állapította meg, hogy ezzel bűncselekményt követett volna el.

A per fellebbezések okán a Kúrián folytatódik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egyre kevesebben utaznak vonattal, harmadára csökkent a vasutat használók száma

A jegyeladások a bevételeknek csak körülbelül 18 százalékát adják.

A brit kormány egységesítené az EU-ból és az EU-n kívülről érkezők bevándorlási szabályozását

A brit kormány egységesítené az Európai Unióból és az EU-n kívüli országokból érkezők bevándorlási szabályozását a brit...

Megmutatta újszülött kislányát a magyar sztáranyuka

Borzi Vivien kislánya szeptember 24-én látta meg a napvilágot, ami azért is különleges, mert Sarka Katának is ekkor van a születésnapja....

Újabb testkamerák kellenek Kövér házőrségének

Az elmúlt bő másfél évben alaposan felszerelték az Országgyűlési Őrség tagjait. Úgy tűnik, a testkamerák is beváltak, hiszen egy...

5 ütős praktika, ha szeretnéd felhívni magadra a kiszemelted figyelmét

Hidd el, nem olyan nehéz felhívni magadra a pasik figyelmét, viszont nem feltétlen a dekoltázsod az egyetlen megoldás, ha ezt szeretnéd...

A rendőrség végzett az elképesztő nyírbátori lopás ügyével

Robbanással fenyegetett az illegális gáztöltőállomás.

Catherine Zeta-Jones elárulta: Így jött össze Michael Douglas-szel

Elég merész mondat szaladt ki a színész száján.

Nagy öröm érte Hernádi Juditot - Nem számított rá.

Utoljára 1979-ben történt ilyen vele.

Keresztbe tettek a kukorica betakarításának a hidegfrontok

Leállt az időjárás miatt a kukorica aratása, és úgy tűnik, a viharos szél és a csapadék miatt csak napok múlva folytatódhat a munka....

Az ember, aki otthon Spider-Manezett, kinézett az ablakon, majd rájött, hogy a játék túl élethű

Eddig is rajongtunk a PS4-exkluzív Spider-Manért. A rajongásunk ezzel a videóval csak nőtt.

A világ legnépszerűbb gyomirtója árt a méheknek

Károsítja az emésztőrendszerükben élő baktériumokat. A Monsanto szerint nem is.

0

Sport

Sterbik: "Aki akar, az tud is."

A Veszprém négyszeres BL-győztese értékelte a bakonyiak Barcelona elleni teljesítményét.

Rettegnek a franciák Bodó Richárdtól - Közel 120 km/órás lövésekkel sokkolt a szegedi kézilabdázó

Szeged Rettegve ejtik ki Bodó Richárd (25) nevét a francia Nantes kézilabdacsapatának kapusai.

Cristiano Ronaldo edzés után megcsinál 150 fekvőtámaszt, én inkább barbecue-t készítek

Dani Osvaldót sosem a szorgalma és az alázata miatt lehetett szeretni.

Az érdi kézicsapat válaszolt a klubot kritizáló légiós vádjaira

Signaté eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy versenysportolásra nem alkalmas.

Jól játszott a MOL Vidi, viszont a rutin hiányzott

Danko Lazovics távozása biztosan kihatott a magyar bajnok teljesítményére. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Székekkel verték a biztonságiakat a szurkolók

A belgiumi Bajnokok Ligája-meccsen fél órát állt a játék a tömegverekedés miatt

Képernyőn a Bayern, a Hertha, az MU, az Atlético Madrid és az Inter - Sportmenü

Folytatódik az innsbrucki országúti kerékpáros világbajnokság.

FIFA-gála: ő lett az év férfi labdarúgója

Hétfőn este Londonban zajlik a FIFA-gála, amelyen az év legjobbjainak járó díjakat osztják ki.

Ilyen tucatgóllal még senki nem nyert Puskás-díjat, mint Szalah

Ez lesz a következménye, ha egy százmilliós ország elkezd szavazni.

Messi madridiakra és CR-re is szavazott, Ronaldónál egy francia nyert

Dzsudzsák Balázs és Marco Rossi szerint is Modric volt az Év játékosa.

Pályán a Hertha, a Bayern és a Manchester United is

Hétközi fordulóval és kupameccsekkel kedveskednek a topcsapatok.

A svájci rendőrök szerint maffiózó a Chelsea tulajdonosa

Pedig Abramovics Svájcban akart letelepedni.

0

Bulvár

Végre leszámol egy tök felesleges dologgal a Lidl

Egy nagyon felesleges dologgal számol le a Lidl, aminek nemcsak a vásárlók örülnek, hanem az anyatermészet is.

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András nem titkolózik tovább - Nagy bejelentést tettek

Tolvai Reni és Kállay-Saunders András is szerepel a 2018-as Sztárban Sztárban.

A házaló csalók legújabb ürügye: egyszerű indokkal keresnek fel, hogy kiraboljanak

Egy új eset kapcsán adott tanácsokat a rendőrség a trükkös csalók kivédése érdekében.

Megújult a magyarok kedvenc autója

A 2018-ban 30. születésnapját ünneplő Vitara-sorozat 1988-ban indult útjára a kompakt szabadidő-autó kategória úttörőjeként, és elegáns kialakításával, könnyű manőverezhetőségével, kényelmes vezetési élményével, valamint terepen nyújtott, [...]

Rogán Cecília meghökkentő külsővel jelent meg a nagy nyilvánosság előtt

Rogán Cecília furcsa frizurája sokaknak szemet szúrt.

Több konténernyi pénz tűnt el, oda a GDP 5 százaléka

Libériába még megérkezett a pénzszállítmány, de utána egyre zavarosabb a történet.

Kollányi Zsuzsi megtörte a szülése óta tartó csendet.

Az énekesnő majdnem két hónapja nem adott hírt magáról, most viszont elárult néhány információt a szülése után.

Nehéz helyzetbe került Liptai Claudia és Gesztesi Károly

Vajon tud-e az ember objektív lenni a volt férjével? Most kiderül, hiszen Liptai Claudiának őszintén kell majd véleményt alkotnia Gesztesi Károlyról.

Kitört a botrány: megerőszakolt egy diákot az egyik leggazdagabb üzletember

A férfit korábban elengedték a rendőrök, mert nem tudták bizonyítani tettét.

Beállt a nő a benzinkútra, sírva röhögős bénázás lett belőle

Talán nem ártott volna a kocsiban hagyni a retikült.

12 retró finomság, amikért visszamennénk az időben

Utánanéztünk, és nagy nehezen összeszedtünk pár olyan, főként a 90-es évek elejéről származó nasit, amik után ma is ácsingózunk, de már hiába.

A Coca-Cola túllépett önmagán, elképesztő bejelentést tett

Több mint egy évtizedes környezetvédelmi vállalást jelentett be az óriáscég.

blogmorzsák

„Úgy tűnik, Orbán Viktor most minden­kit félre akar söpörni“

Olyan frontot nyi­tott a kultúrharc­cal, melyen nem ar­at­hat győzelmet: a Fidesz szavazóbá­zisának ugyanis a legalacsonyabb az iskolázottsága.

„Hogyan merészeli egy gyereklány tör­ténetét koncként odavetni a médiának?“

Lassan egy hete hibát hibára halmoz a magyar sajtó jó része, pártállástól függetlenül.

Házassági szerződés? Megőrültél?!!!

Néha annak a következménye, hogy nem írtok szerződést, messze felülmúlhatják képzeletedet.

Ugyanaz az eladó ingatlan különböző árakon miért - Kinek jó ez?

Ingatlanhirdetések, ahol ugyanaz az ingatlan különböző méretekkel, árakkal, címmel vagy négyzetméterárral van hirdetve.

27 tipp, hogy hogyan hordd a blézered idén ősszel

Sokoldalú, trendi és sokkal többet kihozhatsz belőle, mint azt elsőre gondolnád. Íme 27 tipp, hogy hogyan csináld!

A film, ami megdöntötte az emberi hús evés tabuját az amerikai filmekben

Az élőhalottak éjszakája a filmtörténelem hatalmas mérföldkövének bizonyult.

A Palkovics miniszterrel készült interjú elég ijesztő

A kormány nyíltan támadja a kutatás szabadságát.

A Századvég vége a vég kezdete

Újabb felületet tüntet el a kormány, mert az visszatükrözte maffia jellegét.

Mennyire fenyeget téged a stroke?

Egyre fiatalabbaknál jelentkez­nek a végzetes tünetek. De melyek ezek?

„Már más nőt kíván. Húzzak el?“

„Főleg az a természetes hang borított ki, ahogy ezt közölte.“

Merjen főzeléket rak­ni az étlapjára egy komoly ember?

Sárgaborsó, fasírt, pörköltszaft, "Hegyvidék style".

Mire nem figyel a legtöbb lakáskereső?

“Nemcsak a lakásba fogsz beköl­töz­ni, hanem az adott lépcső­ház­ba és lakóközösségbe is! ”

0






0