Ezt olvasta már?

Hűvösre került egy drogdíler

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 16-án elrendelte H. T. gyanúsított letartóztatását egy hónapra jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer ...

0

Második alkalommal rendezik meg a Földművesek Napját

Az "Arany - Korona" Alapítvány gondozásában 2018 évben második alkalommal kerül megrendezésre a Földművesek Napja, az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával, beilleszkedve az idén 700 éves Vasad község négy napos ünnepség sorozatába.


hirdetés

A Földművesek Napja ezen a napon hivatott a földműves kisgazdák egész éves áldozatos munkája megbecsülését kifejezni, méltóképpen megünnepelni Nagyatádi Szabó István egykori pártelnök, Földművelésügyi Miniszter a magyar földreform megalkotója és megtestesítője születésének (1863. szeptember 17.) 155-i évfordulóján, egyben tiszteletet adva a miniszter úr munkásságának

Az "Arany - Korona" Alapítvány Magyarországról és az egész Kárpát-medencéből tisztelettel várja a földművelő kisgazdákat és minden honfitársunkat a Földművesek Napjára, Vasadra. A részletes Program a FÖLDMŰVESEK NAPJA facebook oldalán megismerhető.

Tisztelettel, Lambert Győzőné

Elérhetőségek:lambertgyozone@gmail.com, Tel:+36 20 5626200

 

Kiadó: Arany-Korona Alapítvány

 

MTI OS

(Lapunk az OS-be beadott közleményeket változtatás nélkül jelenteti meg, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő, a közleményt kiadó a felelős. A közlemények tartalma nem a szerkesztőség véleményét tükrözi.)







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Többet költünk az idei karácsonyra, de mi kerül a fa alá?

Egy friss felmérés szerint átlag 41 ezer forintot szánunk ajándékokra. De pontosan mire is?

Akkora szél volt Egerben, hogy feldöntötte a város karácsonyfáját - videó

A Dobó téren kihelyezett webkamera rögzítette az eseményeket.

Nézze csak: ilyen kis kampók vannak a macskák nyelvén, amik segítenek nekik a tisztálkodásban - videó

Az köztudott, hogy a macskák nyelve nagyon más az emberéhez képest. Tudósok most közeli felvételiket mutatva ismertették a kis...

Most jelentették be, végül ő lett Nemzet Sportolója

Ahogy azt október végén ajánlották, Varga János lép a szeptemberben elhunyt Kulcsár Győző helyébe.

Aki szállóra küldené a hajléktalanokat, próbáljon meg húsz emberrel együtt aludni

Hiába próbálja a kormány erővel szállóra terelni a hajléktalanokat, egyelőre ez nem nagyon sikerült.

Jobban figyeljenek a felnőttek a gyerekekre!

Ez a cikk arról szól, a szülők jobban figyeljenek oda a gyerekekre. Például: úgy vegyék el a számítógépet, hogy izgalmas dolgot...

A KDNP-s képviselő alkalmazottja többet keres, mint Orbán Viktor

A kormánypárti politikusok, illetve a frakciók összesen majdnem 700 alkalmazottat foglalkoztatnak.

Megúszta a börtönt a bárándi férfi, aki hatszáz gyermekekről készült pornográf felvételt töltött le a darknetről

Püspökladány - Gyermekpornográfia miatt mondta ki bűnösnek a férfit a Püspökladányi Járásbíróságon. Másfél év felfüggesztett...

Tűz a gáztározónál: biztosított az ország gázellátása

A Magyar Földgáztároló Zrt. hajdúszoboszlói telephelyén kedd hajnalban keletkezett tűz ellenére is biztosított az ország gázellátása,...

Újabb csúszás a Lánchíd felújításánál

Meghosszabbította a BKK a tervezői pályázat határidejét.

Pusztító fegyvert építettek egy Toyota Priusból

Eszelős pusztítógépet csináltak a Toyota Priusból ezek az amerikaiak. Harci repülőről származó gépágyút szereltek rá.

0

Sport

Guardiola a felelős a német válogatott gyalázatos szerepléséért

Ezt nem mi mondjuk, hanem egy korábbi válogatott futballista.

Nehéz pillanatok várnak Marco Rossira, ha ez valóban megtörténik - Márpedig ő szinte biztos benne

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosai átérezték az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés fontosságát.

Ez a négy válogatott jutott be a Nemzetek Ligája döntőjébe

Megvan a négyes mezőny, 2019 júniusában dől el, ki lesz a nyertes.

Németország öt perc alatt elszórakozta a franciák továbbjutását

Ronald Koeman válogatottja az utolsó öt percben egyenlített Németország ellen.

Guardiola tette tönkre a német válogatottat?

Hans-Peter Briegel ezzel a merész kijelentéssel állt elő.

A 90. percig úgy tűnt, a németek becsületből nyernek egy meccset

Azok után, hogy a hollandok szenzációs játékkal legyőzték a németeket, majd a franciákat is, az utolsó, sorsdöntő meccsen teljesen csődöt mondtak. Vagyis majdnem teljesen, 85 percig.

Hihetetlen ok miatt nem lett Griezmann a Barca játékosa

A francia klasszis őszintén beszélt kételyeiről.

Marco Rossi az olaszokat várja ellenfelünknek az Eb-selejtezőn

A szövetségi kapitány értékelte a Nemzetek Ligája szereplést.

A hollandok gólszerzője vigasztalta az elérzékenyülő játékvezetőt

Virgil van Dijk a meccsen és a lefújás után is hős lett.

Világbajnok spanyol középpályással erősítene a Milan

Cesc Fabregasra fáj a rengeteg sérüléssel küszködő milánóiak foga.

0

Bulvár

DIGI- vagy UPC Direct-előfizető? Lesz dolga

Újra kell hangolnia a tévékészülékeiket.

Soha ne ülj keresztbe tett lábbal - ígérd meg.

Amúgy sem egészséges, de sportolóként még inkább nem ajánlott.

Meghalt Bánki Frigyes

Az Eximbank volt vezérigazgatója 76 éves volt.

Nem az a furcsa, hogy egy őz ment be a boltba, hanem az, ami fél órával később történt

Némi finomság ellenében hajlandó volt távozni, de nem végleg.

Szijjártóék azonnal elbocsátották a méregdrága Aston Martinnal közlekedő volt bécsi nagykövetet

A Szijjártó Péter vezette külügy kivizsgálta és azonnal elbocsátották a negyedmillió eurós Aston Martinnal száguldozó volt bécsi nagykövetet.

Végrehajtás indult Németh Szilárd ellen

A politikus tavaly azt állította, hogy a pert indító Eötvös Károly Közpolitikai Intézet a közhasznúsági jelentésében megjelöltnél 'sokkal, de sokkal nagyobb lóvét' kapott Soros György alapítványaitól.

Kinyílt egy titkos UFO-hangár kapuja az Antarktiszon

Nem kevesen böngészik a Google műholdas térképet, és nem is hiába. Minduntalan rábukkannak valami olyasmire, aminek nem kéne ott lennie. Például az Antarktiszon egy UFO-bázisnak...

Liptai Claudia nádszálkarcsú a testhez álló ruhában - Telitalálat volt a kreáció

Liptai Claudia alakját nagyon előnyösen mutatják a képernyőn viselt ruhái.

Valami bűzlik: már a második repülő fordult vissza

Már másodjára fordul elő, hogy különös szag terjeng a Lufthansa repülőin.

Riasztást adott ki az Országos Rendőr-főkapitányság

Az OMSZ előrejelzése szerint az ország több pontján vegyes halmazállapotú csapadék hullhat, ezért különösen fontos megfogadni a rendőség közlekedésbiztonsági tanácsait.

15 millióért plasztikáztatta magát ez a nő, megőrülnek érte a férfiak.

Gyerekkorában sokan csúfolták, ma már senki sem ismerné fel.

blogmorzsák

A kínai vezetők nőügyei

A nőcsábász államalapító, a kapuzárási pánikos forradalmár, a nemibeteg Generalisszimusz és az ő szerelmeik.

Ilyen volt nőként, két gyerekkel megélni a zavargásokat Pakisztánban

„És amikor már azt gondolná az ember, hogy úgysem lesz rosszabb… akkor meghallottam, hogy lőnek az utcákon.“

Mit kérdezhettek Gruevszkitől?

A menedékjogi meghallgatás szokásos kérdéseit a macedón ex-kormányfő sem kerülhette el.

Titkos hotelszobák kizárólag szupergazdagoknak

Egyes hotelekben olyan privát szobák vannak, amelyekről az átlagember még csak nem is tud.

Macron ajánlata visszautasíthatatlan

Értetlenkedik a világ: miért csempésztek Magyarországra egy köztörvényes bűnözőt?

Botrány a Corvinuson

Lánczi gyógyszere elgurult, Pavlik sorszámozná a diákokat.

A padló választás tényleg macerásabb?

Nincs hálásabb és egyben stresszesebb feladat, mint a konyha-étkező dizájnolása.

Hogyan szabaduljunk meg az ételmolyoktól? Egyetlen módszer van

Az ételmoly hamar beveszi magát mindenhova, ráadásul nem csak az ételekben tanyázik.

Van-e értelme az autók további fogyasztás csökkentésének?

Röviden, nincs. Nézzük meg, mik a technikai és politikai korlátai és következményei ennek.

A legjobb roman­tikus utak karácsonyra

Rengeteg csodás város közül választhatunk a karácsonyi készülődés jegyében. Íme a legjobbak, Európától Amerikáig.

A férfiaknak is vannak jogaik!

Vannak olyan negatív dolgok az életben, amiket kizárólag, vagy jellemzően a férfiak élnek meg.

Óda a csempéhez

Zseniálisan sokféle, gazdagon variálható, megunhatatlan. Íme pár fantasztikus megoldás.

0






0