Ezt olvasta már?

Pénteken nyit a Plakátok/Posters kiállítás

Helyszín: Pécsi Galéria. Időpont: február 22. (péntek) 17.00. A kiállítást megnyitja Böhm Gergő grafikusművész, egyetemi tanársegéd. A kiállítás megtekinthető...

0

Mazars: előnnyel jár az adóhatóság központosítása

Az adóhatóság központi irányításától a maihoz képest egységesebb szakmai szemlélet és ellenőrzési tevékenység várható, ezért pozitívnak mondta a változást Szmicsek Sándor, a Mazars nemzetközi tanácsadó cég magyar részlegének adópartnere hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.


hirdetés

A változás azért pozitív, mivel eddig, ugyanolyan jogi helyzetben másként döntöttek az egyes adóigazgatóságok. Az eltérő adóhatósági gyakorlatra Szmicsek Sándor az áfa-visszautalások gyakran különböző kezelését említette példaként.

Csizmadia Heléna, a Mazars adóigazgatója a jövő évtől alkalmazandó új szabályok közül kiemelte, hogy a hatóság negyedévente automatikusan minősíti az adózókat. Az általános kategória mellett lesz megbízható és kockázatos adós is. Az ügyfélkapun keresztül először 2016 második negyedévétől nézhetik meg a cégek azt, hogy melyik kategóriába kerültek - tette hozzá, kiemelve azt, hogy az egyéni vállalkozókra nem vonatkozik a kategorizálás.

Kifejtette, ha a megbízható, jogkövető adósokat megbírságolják, az általános összeg felét kell fizetniük a mulasztási vagy adóbírságnak. Az áfát nekik 2017-től 45 napon, 2018-tól pedig 30 napon belül utalja az adóhatóság. A kockázatos adósoknál a visszautalás 75 nap nap lesz - ismertette Csizmadia Heléna.

Elmondta, a társasági adónál új elem lesz a növekedési adóhitel, amelyik cég eredménye egy év alatt ötszörösére növekszik, annak két év alatt kell megfizetnie a növekmény adóját. További kedvezmény, hogy aki beruház, illetve a létszámát növeli, akár adó nélkül is felhasználhatja a megnövekedett nyereségét - mondta az adó igazgató.

Szmicsek Sándor ismertette az agresszív adótervezés elleni harc új állomását. Az OECD jóváhagyta azt a szabályt, hogy az adóhatóságok nem fogadhatják el a profit nem megfelelően indokolt átcsoportosítást. A cégen belüli profit átcsoportosításhoz valós gazdasági indok kell, a multinacionális cégeknek be kell mutatniuk a csoporton belüli jövedelemáramlást. A cégcsoporton belüli nyereségátcsoportosítás eszközei egyedül a belső (transzfer) árak maradnak - mondta.

A helyi adóknál változás, hogy azoknak a cégek, amelyeknek sok önkormányzat területén van telephelyük, egységesen vallják be a helyi adót és az adóhatóság továbbítja az egyes önkormányzatoknak a rájuk vonatkozó bevallási részt - közölte.

Ugyancsak a helyi adót érinti az az új szabály, hogy nemcsak a belföldi, hanem a külföldön fizetett útdíj 7,5 százaléka is levonható az ipatűzési adóból - tette hozzá.








Mi a véleménye a Munka Törvénykönyvének módosításáról (túlóratörvény)?









0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Aggódik a Fed

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed januári kamatdöntő ülésének szerdán közzétett jegyzőkönyve szerint a Federal Reserve...

Nyárra csúszhat a Brexit

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint akár a május végi Európai Parlamenti választásokon túlra is kitolhatják a...

Újabb fejlesztés szükséges az online számlabejelentés jövőbeni teljesítéséhez

Változást hozott az év eleje a valós idejű számlaadat-szolgáltatásban. Az adatszolgáltatáshoz használt jelenlegi XML séma, vagyis az...

Hosszabbításos vereséggel búcsúzott a Szekszárd az Európa-kupától

A kosaras lányok kiélezett meccset játszottak a Girona otthonában.

Kettőt kapott Madridban, hátrányban a Juventus

A Manchester City fordított a Schalke otthonában.

Harry mit szól ehhez? Kiderült, kikkel töltötte az estéjét Meghan

Egyre több részletre derül fény a titkos babaváró buliról. A hercegné rég nem járt New Yorkban, most azonban kirúgott a hámból.

Bede Ferenc: Érthetetlen, miért adott tizenegyest a videobíró

Az Origo szakértője szerint óriásit hibáztak a játékvezetők a Schalke első gólja előtt.

Ez a 6 csillagjegy bírja legnehezebben az egyedüllétet. Te is köztük vagy?

Mivel társas lények vagyunk, a legtöbb ember természetesen nem szeret hosszabb időt egyedül tölteni ez még akkor is igaz, ha egyébként...

5 tudományos tény, amit fontos tudni a pornóról

Az USA pornóellenes mozgalmainak élharcosai szerint az ilyen vizuális tartalmak függőséget okoznak, nőgyűlöletre és szexuális erőszakra...

Nézze meg a friss csütörtöki időjárás-előrejelzést, hogy ne érje meglepetés

Ilyen időjárás várható február 21-én, csütörtökön.

2000 Dollár lesz a Samsung hajtogatható telefonja

Galaxy S10 mellett bemutattkozott a kihajtható kijelzős Galaxy Fold is.

Az Atlético középső védői verték meg a Juventust

Szinte lehetetlen helyzetben Ronaldóék. A Manchester City emberhátrányban fordított a Schalke ellen.

0

Sport

Messi kutyája brutálisan nagy

Iscónak pedig saját kutyafalkája van.

Eközben a Real Madrid 80 millió euróból újjáépíti a védelmét

Fű alatt, suttyomban, amíg mi a Bajnokok Ligájával vagyunk elfoglalva, a Real vezetése megépítette a jövő hátvédsorát.

Új csatornára kerül a Premier League

Megvan, melyik meccset közvetítik elsőnek.

Álomjáték helyett állóháború lett a BL egyik legjobban várt meccséből

Barcelonában most Luis Suárezre haragszanak nagyon.

Magyar Kupa: így alakultak a nyolcaddöntő első mérkőzései

A Budapest Honvéd a másodosztályú Tiszakécske, a MOL Vidi FC pedig az NB III-as Taksony vendégeként aratott egygólos győzelmet szerdán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Az Arsenal kapusa megmutatta, micsoda úriember

Petr Cech most nem tökéletes testével bűvölte el női rajongit.

Elfelejtett focizni a Barca sztárcsatára - videó

Több mint 1500 perce nem szerzett gólt idegenbeli BL-meccsen.

Eddigi legnagyobb tesztje előtt áll a BL-győzelemre törő Juventus

Manapság sem könnyű az Atlético Madrid ellen focizni, de a Juventus a párharc esélyese.

A barcelonai tesztek eddigi legjobb idejével győzött az 1 év kihagyás után visszatérő orosz

A Toro Rosso pilótája érte el a legjobb köridőt a szezon első hivatalos tesztjének harmadik napján.

Felfoghatatlan soproni kosárcsoda francia segítséggel

A francia Carolo megverte a török Fenert, a Sopron meg a Rigát, így a magyar csapat a második helyen végzett.

0

Bulvár

Putyin mai beszéde - itt lehet a következő háború

Egy befolyásos amerikai biztonságpolitikai agytröszt szerint Grúzia NATO-csatlakozási törekvése egy újabb katonai konfliktushoz vezethet Moszkva és Tbiliszi között. Márpedig a grúz NATO törekvéseket Budapest is támogatja.

Bekeményített a rendőrség: eltiltás azonnal

Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy román felségjelzésű tehergépjármű a 3-as számú főúton. Az Encsi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől írta a police.hu.

Soha nem látott, szokatlan újítás jön a rendszámtáblákon

Már rendelhetők az új rendszámok, sokan vágynak ilyenre.

Súlyos vádak Nagy Feró ellen

Dallopással vádolják Nagy Ferót. Az egyik legnagyobb slágeréről azt állítják, hogy egy brit zenekartól nyúlta a szerző.

Hét szó, aminek kevesen tudják a jelentését - Teszt

Mennyire ismeritek a magyar tájszavakat és a régies kifejezéseket? A következő kvízben hét különleges szóval találkozhattok.

A nap képe: tornacipőben tolja az anyagot Gyurcsány Ferenc

Most megmutatjuk, mit csinált ma az egykori miniszterelnök.

Sofőrként dolgozik az RTL Klub egykori sztárja

Így tudja fizetni a gyerektartást.

Vigyázat, új akciót indított a rendőrség, sok autós már megjárta

Egy sofőrt a járművezetéstől is eltiltottak Kecskeméten.

Szükséges-e gyógyszeres koleszterincsökkentés? Íme, az új ajánlás

Öt év után adta ki új, koleszterinre vonatkozó ajánlását az amerikai kardiológiai szakmai szövetség, amelyet széles szakmai egyetértés fogadott. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa arról beszélt, hogy az új elvek a szív-érrendszeri betegekhez és az egészségesekhez is szólnak. Első az életmód, aztán jöhet a gyógyszer 2018 végén adta ki az American College of Cardiology [...]

Ezt sokan nem ismerik, pedig a szívbetegek élete megmenthető vele

A tünetek időbeni felismerése, megfelelő kezelése, a megelőző betegségek gondozása, illetve az influenza elleni védőoltás időbeni beadása. Ezek azok a fontos lépések, amelyekkel mi magunk is sokat tehetünk a szívelégtelenség okozta halálozások elkerüléséért.

Harry hercegre több pénzt hagyott az anyakirályné, mint Vilmosra: ez volt az oka.

Miután Erzsébet királyné, az anyakirályné elhunyt, végrendeletéből kiderült, hogy egyik dédunokájára nagyobb vagyont hagyott, mint a másikra!

blogmorzsák

Belefullad a szmogba az agglomeráció

Az agglomerációban alig van alternatívája az autózásnak, pedig a helyzet lassacskán élhetetlen. Kilóméteres dugók, lerobbant vasúti közlekedés, parányi P+R parkolók.

Azt mondja, ő nem az a "rendes srác" típus

A pasi fura dolgokat mond és kérdez, érdemes folytatni vele, vagy jobb elfelejteni?

Szükség van az Akadémiára?

Itt az a kérdés, hogy milyen Magyarországra van szükség. Nyugat-tádzsikra vagy kelet-osztrákra.

Mi a magyar EU-kilépés kormányzati stratégiája?

A mostani 60 körüli élcsapat nem engedheti meg magának még az esélyét sem annak, hogy visszatérjen a jogállam.

Fél év alatt másodszor zárja be ugyanazt a járatát a Wizz

Télre kukázták, nyárra árulták, de egy hónap után újra kidobják. Minőségi szolgáltatás.

Menesztették Csépke Andrást, a MÁV-Start vezérigazgatóját

„Az újonnan kinevezett vezérigazgatónak azon kell dolgoznia, hogy az elődje által okozott súlyos károkat minél hamarabb helyreállítsa.“

„Büszke voltam rá, hogy Magyarországon élhetek”

„Másrészről meg gyűlölöm ezt az átok kormányt, miattuk akar elmenni a fiam!“

Így épült Budapest

A Budapest nevezetességeiről készült képeken általában csak a kész építmények szerepelnek. De hogyan is épültek fel ezek?

Kásler szerint rend­ben van az ápolók létszáma

„Kásler úr volt az, akinek a kor­mányzati munká­ját nagy biza­lommal vártam. Nesze nekem!“

9 gyógyító nö­vény, egyenesen a Bibliából

Mivel gyógyítótták a köhögést, a megfázást, az allargiát, a sérüléseket Jézus idejében?

Soros György hozzon magával egy Junckert!

„A Fidesz súlyát egyetlen mód­szerrel lehetne csökkenteni az EU-ban.“

A brit flotta csúfos kudarca Tenerife ellen

Azt hitték, könnyű kis kirándulás lesz bevenni a szigeteket. Na­gy­obbat nem is tévedhettek volna.

0






0