Ezt olvasta már?

0

Médiatanács: új körzeti kereskedelmi rádió indulhat Pécsen

Egy jelenleg nem használt pécsi frekvencián 101,7 Gold Rádió néven szól majd új körzeti kereskedelmi adó - döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

Az egyetlen alakilag és tartalmilag is érvényes pályázatot benyújtó P1 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek a Médiatanács a Pécs 101,7 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán. A szolgáltató 101,7 Gold Rádió néven szándékszik elindítani adását kereskedelmi jelleggel. Erre a hatósági szerződés megkötése után négy hónap áll majd a rendelkezésére - tájékoztatta az NMHH szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint a rádió döntően helyi híreket, közéleti, kulturális, sport- és magazinműsorokat sugároz majd, "hazai és európai retro slágerekkel vegyítve".

A Médiatanács továbbá elfogadta a Paks 96,3 MHz-es helyi kereskedelmi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati felhívás tervezetét. A dokumentum július 27-étől, péntektől olvasható és véleményezhető a hatóság honlapján. A testület arról is döntött, hogy a frekvenciára a korábbi szolgáltató Rádió 96,3 Kft.-vel 30 napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt augusztus 18-ától.

Közölték, a Zalaegerszeg 88,9 MHz-es helyi rádiós pályázati felhívásra beérkezett három ajánlat alaki vizsgálatának keretében eheti ülésén a tanács hiánypótlásra szólította fel mindhárom pályázót: a Regionális Rádió Kft.-t, az Egerszeg Média Kft.-t és az LB Rádió Kft.-t is.

A testület hozzájárult a Fehérvár Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. együttes kérelmében foglaltakhoz, amelynek értelmében a Székesfehérvár 94,5 MHz-es helyi frekvencián kereskedelmi jelleggel működő Fehérvár Rádió a döntés napjától 94,5 Rádió 1 néven működhet tovább, valamint hálózatba kapcsolódhat a Budapest 96,4 MHz-es körzeti frekvencián szintén kereskedelmi jelleggel működő Rádió 1-gyel.

A tanács szintén helyt adott a Mambó Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. közös kérelmének, amely szerint a Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódott, a Pécs 90,6 MHz-es és a Villány 100,9 MHz-es helyi kereskedelmi rádiós frekvenciákon működő 90,6 Rádió 1 napi saját műsorideje 4 óra 40 percre csökkenjen augusztus elsejétől a vállalt műsorszám-arányok megtartása mellett.

A változtatás nem ütközik versenytisztasági akadályba, tekintve, hogy az érintett pécsi és villányi frekvenciák egykori pályázatain a kért módosítással számított pályázati ajánlatokat beadó pályázók változatlanul nyertesnek minősültek volna az értékelési szempontrendszerek alapján. Augusztus elsejétől a két rádió napi saját műsoridejének hossza meg fog egyezni a többi, a Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódó rádióéval - írták.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

Volodimir Zelenszkij szerint a Putyin-rezsim még 30 ezer észak-koreai katonát akar bevetni az Ukrajna elleni háborúban

A Moszkva és Phenjan közötti kölcsönös védelmi megállapodás értelmében Kim-rezsim 2024-ben mintegy 14 ezer katonát küldött...

A nagy hőhullám előtt még megdőlt egy hidegrekord szombaton

Lénárddarócon csípősen indult a reggel.

Tóka Gábor: Parádésan jelentkezett be Orbán Viktor Tusványoson a végkimerült Thürmer Gyula szerepének átvételére

Tóka Gábor választási szakértő a Vox Populi Facebook-oldalon elemezte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét. „Orbán simán kihúzhatja...

Befagyott az ország. Rekordhideg hőmérsékletet mértek hajnalban

Rekordmeleg után rekordhideget mértek az országban!

Rászóltak a Ryanair-vezérre: ne találgasson a gép ablakán kizuhant utas ügyében

Az amerikai balesetvizsgáló hatóság hivatalos levélben szólította fel a Ryanair vezérigazgatóját, hogy ne nyilatkozzon a folyamatban...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe

A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

0






0