Ezt olvasta már?

0

Még mindig tátong a gödör a Megyeri téren

Lassan két éve, 2009. tavaszán láttak neki egy társasház alapozásának a Megyeri téren, de csak a gödör kiásásáig jutottak, ami azóta is ott tátong. A pécsi Magasház húsz éve lakatlanul csúfítja a Belváros nyugati peremét. Tervek vannak, tavasszal talán megoldások is lesznek.

A 2009-es időközi polgármester-választás előtt nem sokkal megdöbbenve tapasztalták a Megyeri tér környékén lakók, hogy markológépek jelennek meg a közparknak gondolt tér nyugati oldalán, hatalmas gödröt ásnak, majd két – azóta is ott álló – óriásdaru emelkedik a házak fölé. Mint kiderült, évekkel azelőtt vásárolta meg egy magáncég a területet társasház-építési szándékkal, és 2009. tavaszán a Megyeri Társasház Kft. úgy döntött, bele is vág az építkezésbe. Ez azonban a lakók élénk tiltakozásába ütközött, és a már dr. Páva Zsolt vezette önkormányzat is lázasan kereste a lehetőségeket, hogy lehetne megakadályozni akár jogszabályi eszközökkel, akár méltányos üzleti megállapodással a társasház megépítését.

A szálloda csak egy színes álomnak bizonyult

Nagyjából egy évvel később, 2010. tavaszán tűnt fel az Öresund Kft., amely egy – pontosabban két – mélygarázst álmodott meg a Megyeri és a Steinmetz térre (Nagy Jenő utca, Hungária út közötti terület). Ennek már csak azért is lenne létjogosultsága, mert a Magasházat – a nyilvánvaló felújítási kényszer mellett – megfelelő számú parkoló hiányában a jogszabályi feltételek miatt nem lehet hasznosítani. Pedig most már lassan négy éve a spanyol Grupo Milton – több pécsi ingatlannal együtt csomagban – megvásárolta és ki is fizette az épületet, szállodát álmodva oda, de mára már az őrzést is alig biztosítja.

Az Öresund Kft. közben a várossal közösen – az önkormányzat a mélygarázshoz szükséges területekkel szállt be – megalakította a Szigeti Garázs Kft-t, és gyakorlatilag mindenben megegyezett a Megyeri Társasház Kft-vel is, igaz a vételhez szükséges összeget még nem utalta át, hiszen még nincs érvényes építési engedély a mélygarázsra. Ennek a papírjait Szentlőrincen intézik, és ugyan a mélygarázsok fölé a tervek szerint még a mostaninál is gondozottabb, szebb közparkok kerülnének, néhány környékbeli lakó ezt fellebbezésekkel támadja. A mélygarázst építtetni szándékozó cég igen alapos hatástanulmányokat készített mind a Megyeri, mind a Steinmetz térre vonatkozóan, és - információink szerint - komoly tárgyalások folynak a Magasház megvételéről, drasztikus átalakításáról, és egyfajta önkormányzati hivatali épületté válásáról, ami miatt rögtön életképesnek tűnik a mélygarázs ötlete is. Ezt segítheti egyébként a közeli orvosi karon tervezett Science Building, amely éppen az ottani parkolók helyén épülne, és ha hozzátesszük, hogy novemberben megszűnik a Gámán Kft-vel kötött parkolási szerződés, vagyis a város a saját érdekei és szája íze szerint alakíthatja át a parkolási rendszert, akkor látható, hogy az idő sürget, és az EKF után az egyik legnagyobb beruházás kezdődhetne Pécsett.

 

Az elmúlt napokban "Szavazásunkban" ezt kérdeztük: "Mit tenne a pécsi magasházzal?"
A végeredmény

Lebontanám, most azonnal. 150 (35,05%)

Átépíteném: (fentről lefelé) exkluzív lakásokat, szállodát, irodákat és diákotthont alakítanék ki benne. 138 (32,24%)

Félig lebontanám, a maradékban lakásokat alakítanék ki. 52 (12,15%)

Megfelelő biztonsági intézkedések mellett megnyitnám a nagyközönség felé. Belépő fejében bemehetne bárki. A város is pénzhez jutna. 31 (7,24%)

Először is átvizsgálnám az eladás körülményeit. 30 (7,01%)

Semmit. A galamboknak, a hajléktalanoknak és a fiatal-besurranóknak is kell valami… 28 (6,54%)

 

Mondhatni: "toronymagasan" a 'Magasház' lebontása végzett az első helyen. A szavazók nagy része nem szívesen látja Pécsett a 25-öst. Húsz év lakatlanság után elég volt belőle. Őket nem érdekli, mi lenne ha...tűnjön el most és kész.

Második helyen az átépítés végzett, tehát vannak, akik hisznek abban, hogy "lehet még valamit kezdeni a toronnyal".

Ahhoz képest, hogy az egyik közösségi portálon hetek óta özönlik a "megmásztam-megmásznám", szavazásunk során az utolsó helyre került - a ma is - az Ő létüket (is) kiszolgáló "Vágyálomház".

 

M. Z.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Edzője szerint nagy a baj, súlyosan megsérült a Liverpool új igazolása

A 60 millió fontért szerződtetett futballista hosszú hónapokra kidőlhet.

Ehető virágok, amik magról is könnyen termeszthetők – biztos sikerrel

Az ehető virágok sokáig úgy éltek a fejünkben, mint valami elérhetetlen kertészeti luxus: szépek, látványosak, de biztos csak profiknak...

Így reagált Szabó Zsófi arra, hogy leváltották a TV2-nél

Gelencsér Tímea tavaly jelentette be, hogy nem sokkal azután, hogy átigazolt az RTL-hez, máris visszatért a TV2-höz, ugyanis az Exatlon új...

Bevetette a láthatatlan gyilkost Ukrajna – Mélyen Oroszország területén csaptak le

Ukrajna február 7-én éjjel Neptun rakétákkal és Himars rakétasorozatvetőkkel támadta az oroszországi Brjanszki területet, energetikai...

Betörés közben sérült meg a részeg betörő, mentőt hívtak Ferenchez Vecsésen

Ferenc kétszer is meglátogatta a büfét, ezúttal előbb kórházba vitték, és csak utána a rendőrőrsre.

Terhesen rohant haza, amikor látta, hogy ég a házuk – 2 nappal később megszülte kislányát

Florida államban egy fiatal édesanya élete egyik legnehezebb pillanatát élte át, amikor 9 hónapos terhesen szembesült azzal, hogy otthona...

Meghalt Rinyu Ferenc

Életének 95. évében elhunyt Rinyu Ferenc. Tatabánya-szerte sokan ismerték, szerették. A helyiek és bajtársai csak Feri bácsiként...

Dér Heni is felszólalt a háború ellen: Bízom benne, hogy messziről elkerül minket

Az énekesnő a Vajdaságban nőtt fel, ahol éppen egy háborúba született bele.

Elfogták a férfit, aki késeléssel fenyegette a Tisza Párt aktivistáit Budapesten

A 31 éves T. Márk Dávid a tettét rossz napjával indokolta.

Háborúk, szarkofágok, galaxisok

Fábián Marcell pandúrdetektív nyomozásaira épülő regénytrilógiája révén 2018–2022 között a szélesebb olvasóközönség is...

Gaël Faye: Zsakaranda

A 11 éves Milan halálosan unatkozik franciaországi otthonában; csak a televízión keresztül jutnak el hozzá a távoli tragédiák...

0

Sport

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok

Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után

Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.

Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén

És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.

Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja

Már három éve elrabolta a színész szívét.

A Barcelona még megúszta, de több bajnoki mérkőzést is elmosott a Marta vihar Spanyolországban

Közbeszólt az időjárás a spanyol pontvadászat szombati játéknapján.

Snoop Dogg első kézből tanulta meg a téli olimpián, hogy a curling nem egyszerű sport

A téli olimpiát és a sportágat népszerűsítő Snoop Dogg megismerkedett a curlinggel.

A norovírus sújtotta csapatokkal az ellenfelek is elbántak a téli olimpián

A címvédő Kanada nehézkes győzelemmel mutatkozott be.

Bulvár

Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett

Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.

Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat

Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9

Figyelmeztet a Nébih: mostantól tilos ilyet hazahozni külföldről

Komoly veszély fenyegeti Magyarországot, a Nébih ezért döntött a tiltás mellett.

„Ordítani tudnék”: sokkoló gázszámlát kapott egy nyugdíjas

Egy nyugdíjas megkapta a háza fűtéséről szóló számlát. „Ordítani tudnék”

Pusztító csapást mértek Mészáros Lőrincre, kamerák kereszttüzében alázták meg

Mészáros Lőrincen előszeretettel köszörülik a nyelvüket a kormánykritikus közéleti szereplők.

Orbán Viktor elszólta magát, egyetlen mondatával mindent elárult saját magáról, az elemzők rájöttek a valódi személyiségére

A gyanútlan nosztalgiázás közben kicsúszott egy olyan félmondat, amely rávilágít a miniszterelnök elrejtett énjére.

„Elegem van belőle, hogy pénzt kell adnom a nyugdíjas anyámnak. Rossz ember vagyok?”

A te szüleid is tőled várják időskorukban a nyugdíjkiegészítést? Olvasd el, mit mond erről a pénzügyi tanácsadó!

„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – az öngyilkos tévés édesanyja megszólalt a Propellernek

Eszébe sem jutott a tragédia estéjén Kontra György édesanyjának, hogy soha többé nem látja élve a fiát. „Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megvi

„Az sem érdekelt, ha megcsonkolnak, csak vegyék ki belőlem” – Mi az a mellimplantátum-betegség?

Hajhullás, krónikus fáradtság, agyi köd, mellfájdalom – csak néhány azok közül a tünetek közül, amiket mellimplantátummal élő nők tapasztalhatnak. Újraolvasó.

Megpuszilja a 4 napos kislányt a testvére: a baba reakciója megolvasztja a szíveket

Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más babák kerültek

0






0