Ezt olvasta már?

0

Még több élmény a 2011-es Fishing On Orfű Fesztiválon!

Negyedik alkalommal rendezik meg az ország egyik legkedveltebb zenei fesztiválját, a Fishing on Orfű “alterfesztet”. Március 21-től kaphatóak a jegyek a 2011. június 23–25. között negyedik alkalommal jelentkező, Pécstől néhány kilométerre fekvő, festői környezetben található Orfűn.

A szervezők az idei rendezvényre számtalan meglepetéssel készülnek, a legkedveltebb magyar fellépők mellett pedig olyan különleges külföldi produkciókat is meghívtak, melyekkel eddig még nem találkozhatott a magyar közönség. Kilétüket azonban Lovasi Andrásék egyelőre titokban szeretnék tartani.

Fishing On Orfű Fesztivál 2010. - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A háromnapos rendezvénynek továbbra is Magyarország leggyönyörűbb tájainak egyike, a Pécstől alig 15 kilométernyire található orfűi tóvidék, azon belül pedig a vízközeli és domboldali fekvésével ideális Panoráma Camping ad otthont.

A fesztivál megálmodói, az egykori Kispál és a Borz, illetve Kiscsillag zenekar frontembere, Lovasi András, Magyarország valaha volt legsikeresebb kosárlabda-edzője, Rátgéber László és a harmadik ötletgazda, Kálocz Tamás az idei eseményre számtalan meglepetést ígér, a koncertek mellett olyan programokat és olyan új helyszíneket, amelyektől elmondásuk szerint “mindenkinek tátva marad a szája”. A meglehetősen titokzatosan nyilatkozó szervezők hozzátették, idén az itthon már jól ismert külföldi zenekarok mellett, több olyan különleges külföldi produkciót is meghívtak a fesztiválra, amelyek eddig még nem jártak Magyarországon. Egyelőre azonban még nem akarják felfedni kilétüket.

Fishing On Orfű Fesztivál 2010., a megnyitó, csak egy ugrással - (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Ami viszont már nem titok, hogy a 2011-es Fishing On Orfű fesztiválon több mint száz fellépő várható. A magyar zenekarok közül a rendezvényen már biztosan fellép többek között a Quimby, a Budapest Bár, a Bëlga, a Kiscsillag, a Psycho Mutants, a Subscribe, a Brains, az Óriás, a Heaven Street Seven, az Európa Kiadó, az Isten Háta Mögött, a Soerii & Poolek, az Intim Torna Illegál, a Punnany Massif, a Hősök, a Blind Myself, a Pál Utcai Fiúk és a Halott Pénz. Fellép továbbá az énekeslegenda, Tom Waits tisztelőiből álló nemzetközi együttes, a Braindogs, amelyben olyan régi ismerőseink játszanak, mint az osztrák Ripoff Raskolnikov, az angol blues-énekes, Ian Siegal, a magyarok képviseletében Kiss Tibor (Quimby), Varga Líviusz (Quimby), Varga Laca és Frenk az egykori Hiperkarmából és Nagy Szabolcs a Hobo Blues Bandből. A külföldi zenekarok palettáját az itthon már jól ismert két francia zenekar, a La Fanfare En Pétard és a Washington Dead Cats színesíti.

A rendezvény mellett a fesztiválnak helyt adó Orfű település is több élményt ígér idén: tavaly még csak épült, de mostanra már megnyílt a napi háromezer fő befogadására képes strand, az Orfűi Aquapark, csúszdákkal, élménymedencékkel; valamint elkészült a Pécset Orfűvel összekötő kerékpárút is, így a biciklizés szerelmesei végre kényelmesen hódolhatnak a kerékpáros kirándulásnak, és élvezhetik az egyedülálló mecseki tájat.

További hír a fesztivállal kapcsolatban, hogy a rendezvény nemrég rangos elismerést kapott: a Dél-Dunántúli Turizmusért szakmai díjat a régió legmarkánsabb és legsikeresebb könnyűzenei eseményének számító Fishing on Orfű „alterfeszt” vehette át. A szárnyalást ábrázoló szobrot hagyományosan azok kaphatják meg, akik saját szakterületükön kiemelkedő teljesítményt nyújtottak vagy példaértékű fejlesztéseket hajtottak végre. A Dél-Dunántúli Turizmusért díj a legrangosabb szakmai elismerés a hárommegyés régióban. A siker kapcsán a díjátadón felidézték a Fishing on Orfű fesztivál alapítóinak gondolatait: „Mi nem azért vagyunk alterfeszt, mert úgynevezett alternatív zenekarok is játszanak nálunk szép számmal; mi azért vagyunk alterfeszt, mert itt talán néha látszik, milyen lehet jól élni ahhoz képest, mint ami általában jut.”

 

Jegyelővétel

Napijegyek kizárólag a helyszínen 3800 Ft-ért kaphatók, a háromnapos bérlet elővételben 8000 Ft, a helyszínen 10000 Ft (a sátorral érkezők további 500 Ft-ért válthatnak a teljes fesztivál idejére érvényes sátorhely-jegyet). Jegyek elővételben 2011. június 20-ig kaphatók országszerte az Interticket jegyirodáiban, de bankkártyával online is lehet vásárolni a fishingonorfu.jegy.hu oldalon. Az első 1000 db bérlet mellé ajándék DVD jár!

 

További információ:

facebook.com/fishingonorfu

 

Korábban írtuk:

Fishing on Orfű - Videó- és Képgaléria







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bilicsben vitték el a rendőrök a világsztár énekest: 13 nő zaklatásával gyanúsítják

Lemondták a turnét, a rendőrség további eseteket is vizsgál.

Azonnali hatállyal kirúgták a Zeneakadémia egyik vezetőjét: súlyos ügyről rántotta le a leplet az egyik operaénekes

Varga-Tóth Attila operaénekes közösségi oldalán jelentette be, hogy Almási-Tóth Andrást azonnali hatállyal eltávolították a...

Egy szakértő szerint ezt a három készüléket soha, semmilyen körülmények között ne csatlakoztassuk a hosszabbítókábelhez

Ki ne használna hosszabbítókábelt a mindennapokban? Praktikus, kényelmes, és szinte minden háztartásban megtalálható. De vajon tudjuk,...

Újabb fej hullott: Magyar Péter leváltotta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjét

Magyar Péter azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) élén 2010 óta dolgozó Gaál Szabolcs...

Újra 2 százalék alá csökkent az infláció májusban

A márciusi 1,8 és az áprilisi 2,1 százalék után májusban éves összevetésben átlagosan újra 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói...

Puzsér Róbert kiállt a kormányellenes tüntetésen lehurrogott Skrabski Fruzsina mellett

Azért kapta ezt a visszajelzést, mert a Magyar Hangba is rendszeresen író publicistát a barátjának nevezte.

5 kánikulaálló elviteles snack – A gyerekek hálásak lesznek érte a strandon

Öt olyan elviteles snack ötletet mutatok, amelyek kánikulaállók és garantáltan elnyerik még a legválogatósabb gyerekek tetszését is.

Deák Dániel, miután kilépett a propagandagépezetből, már unalmasnak tartja a jobboldali sajtót

A volt megafonos elemző szerint a jobboldali sajtóban mindenhol ugyanaz az üzenet jelenik meg, ami sok szempontból nem izgalmas.

Ez lehet a végső törés: Trump embere keményen odaszúrt Amerika egyik legfontosabb szövetségesének

J. D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke a Fox Newsnak adott hosszú interjút, amelyben kifejezetten kritikus hangnemben nyilatkozott a...

Brutális olajárugrás jöhet a közgazdász szerint

A Rystad Energy vezető közgazdásza szerint az olaj ára a következő hónapokban akár 150 dollárra is emelkedhet hordónként, ha...

Jól fizetett a bulvár: megkapták a lányok a megérdemelt jussukat

Egymilliárd forint osztalék kifizetéséről döntött Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata médiacége, amely 2025-ben is 1,3 milliárd...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0






0