Ezt olvasta már?

Másfélszer több támogatásra pályáztak Baranyában

Hatvanmilliárd forintos igény érkezett Baranya megyében fejlesztésekre, amire az önkormányzat csupán harmincnyolcmilliárd forrást kapott. A megyei közgyűlés elnöke...

0

Megduplázta vagyonát a Miskolc Holding Zrt.

Hat év alatt 101 milliárd forintra nőtt a városi közszolgáltató cégeket is tömörítő vállalatcsoport vagyona.


hirdetés

2010-ben a Miskolc Holdingnak mint vállalatcsoportnak mínusz 346 millió forint volt az eredménytartaléka, 2016-ra ezt plusz 6 milliárd 115 millió forintra sikerült növelni. A teljes eredménytartalék jelen pillanatban is a beruházásokat és befektetéseket szolgálja, hogy meglegyen az alap, ami ezeket az értéknövekedési folyamatokat támogatja.

– A megtermelt vállalati jövedelmeket és az elnyert pályázati forrásokat 2010 után a vállalatcsoport elsősorban beruházásokra és befektetésekre fordította. Olyan befektetésekre és beruházásokra, amelyek kitermelték saját bekerülési költségeiket. A pénz így visszaforog, újabb és újabb befektetések, beruházások jöhetnek létre – mondta Miskolc alpolgármestere.
Kiss János ide sorolta az új villamosokat, a gázüzemű buszokat, az új CNG töltőállomást, a katasztrófatűrő szerverparkot, valamint az ipari park fejlesztésekkel, ingatlanokkal, víziközmű eszközökkel, a tapolcai ivóvíz tisztítóval és a távhővezeték-hálózat fejlesztésével kapcsolatos beruházásokat. – Látható, hogy mindezek nem kizárólag a Miskolc Holding gazdagodását szolgálják. Elsődleges szempont a lakosság kényelme és biztonsága. Ezek a beruházások ugyanakkor a gazdaságfejlesztési folyamatokat is elősegítik, vonzóvá teszik a várost a befektetők számára, s nem terhelik a miskolciak pénztárcáját. A beruházóknak ugyanakkor újabb és újabb befektetési területekre van szükségük, amelyek folyamatosan újabb közműfejlesztéseket igényelnek. A vagyonelem-bővülések tehát olyan eszközökben is jelentkeznek, amelyek nem öncélúak. Nem viszik a pénzt, hanem előbb-utóbb hozzák, és nem pusztán vállalati sikereket támogatnak, hanem az egész város gazdaságfejlesztését is – hangsúlyozta Kiss János.

Forrás: MTI-OS







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Miklós Edit: Próbálok nem csüggedni

A hétvégén súlyos térdsérülést szenvedett Miklós Edit alpesi síző úgy véli, ezúttal sokkal egyszerűbb rehabilitáció vár rá, mint...

Egy feltétellel kész a kompromisszumra az ukrán oktatási törvény ügyében a magyar kormány

Szijjártó Péter és a Brenzovics László, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke közös sajtótájékoztatót tartottak.

A világon először mentettek meg fürdőzőket drón segítségével

Két fürdőzőt mentettek ki egy ausztrál strand vízéből csütörtökön a világon elsőként drón segítségével, amely a hatóságok...

Elvágták egy idős férfi torkát a Szatymazi utcában

Szörnyűség történt csütörtök kora délelőtt a Szatymazi utcában.

Egyre közeledik a Valami Amerika 3 premierje - Mutatunk egy újabb ízelítőt a filmből

Február 15-én kerül mozikba az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű magyar filmjének harmadik része.

Nagyon nem értik olvasóink, hogy nem vették észre a mingránsok Ancsáját

Vajon mi történne, ha ellenséges szándékú gép kerülne a magyar légtérbe? - kérdezik kommentelőink.

Mi történik Kanye West arcával?

Csak annyi, hogy Boldog. Szokatlan galériát láthat most a rapperről, miközben megosztjuk önnel, a rajongók milyen nevet adnának harmadik...

Szinte mindenki meghalt, csak öten tudtak kiugrani a lángoló Ikarusból

A kazah hatóságok 52 halottat említenek abban a tragédiában, amely egy autóúton kiégett buszban történt. A hivatalos bejelentés szerint...

Tyúkok herbicid helyett

A tyúkok hasznos tulajdonságát nemcsak egy parasztudvarban lehet hasznosítani, hanem akár a kertészeti termelésben is. Hiszen a tyúkok nem...

Elvágták egy idős férfi torkát Szegeden

A Délmagyar információi szerint csütörtök délelőtt elvágták egy idős férfi torkát szegeden, a Szatymazi utcában. A helyszínről...

Kicsit megint elbukott az M0-s befejezése

Harminc év alatt sem sikerült befejezni és még most sem látszik mikorra lesz kész.

Sport

Neymar álomgólján ámul a világ

A brazil zseni a félpályáról indulva cselezett ki mindenkit, mielőtt betalált.

Harmadik csoportmeccsén is kikapott a magyar kézilabda-válogatott

A magyar válogatott hat góllal kapott ki Csehországtól a horvátországi kézilabda Európa-bajnokságon.

A Fradi-vezető szerint Huszti gazdag, öreg és hálátlan

Husztiból is ügyet kreálnak, pedig csak annyi történt, hogy végül úgy döntött, hogy hazajön, és a Videotont választotta.

Búcsúzott az Európa-bajnokságtól a magyar kézicsapat

Élő közvetítés a Magyarország-Csehország Európa-bajnoki csoportmérkőzésről.

Mi lesz most? Hosszú Katinka döntése mindent megváltoztathat - új fotó

Mindenki abban bízottt, hogy magánéleti válsága nem lesz hatással sportkarrierjére, de a jelek mást mutatnak.

A Real Madrid 400 millió euróból lecserélné a támadósorát?

A Marca egy elég bizarr felvetéssel állt elő.

Hosszú Katinka máris kihagy egy versenyt

Eredetileg indult volna Belgiumban, de nincs a rajtlistán.

Kikapott a Barca és az Atlético a Király Kupában

A Sevilla Madridban nyert, a katalánok a városi rivális Espanyoltól kaptak ki, Messi büntetőt hibázott.

Káprázatos teniszbravúr, Fucsovics Márton kiejtette a 13. kiemeltet

Az amerikai Sam Querrey mehet haza, Fucsovics meg egy lépéssel közelebb került Federerhez az Australian Openen.

Még egy győzelem is kevés lehet az Eb-továbbjutáshoz

Nem mindegy, hány góllal nyerünk, és csak részben van a saját kezünkben a sorsunk.

29 meccs után kikapott a Barcelona

Messiéket a kupában verték meg, ráadásul a városi rivális Espanyol.

Az attraktív Samira spárgájától alaposan beindul a fantázia

Samira Mustafajeva ritmikus gimnasztikázik, ráadásul igen eredményesen, kétszeres világbajnoki bronzérmes.

0

Bulvár

Sosem találná ki, hol van a világ egyik legnagyobb víztartaléka

Alig három év alatt sikerült összegyűjteni a hónapokra elegendő ivóvizet. Tengervízből.

Súlyosbították Gáspár Győző lányának ítéletét

Elmondta, hogy is volt a sztori a hamis igazolvánnyal. Megy tovább az ügy.

Repülővel érkező migránsok: furcsa dolgok derültek ki a gépről

A repülőgép személyzete elmenekült, de a migránsokat elfogták.

Még néhány nap, és megkapja a csökkentett számlát

18-ról 5 százalékra csökkent az internetszolgáltatás áfája.

Holtan találták az eltűnt tinit, megerőszakolták a gyilkosság előtt

A lány eltűnését édesanyja jelentette a rendőrségen.

Kiskutyát találtak a terhes nő hasában a reptéri ellenőrzéskor

Kiskutyáját akarta felcsempészni a gépre a hasában egy 21 éves egyetemista, de a kutyus túl sokat mozgott, így lebuktatta gazdáját.

Befogadott egy kutyát a család, pár nap múlva megölte az óvodást

A kislányra a nagymamája vigyázott, mikor megtörtént a baj.

Olyan nyugdíjpofon jöhet, mint korábban soha - Önt is érintheti

Nemcsak a világban, de Magyarországon is fenntarthatatlan a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer a 2040-es évektől. Ennek okairól és a megoldás lehetőségeiről beszélt Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Start műsorában.

Mélyütés Schumachernek, borított róla egy bennfentes

Biztos jó volt ez az időzítés? Inkább maradt volna csöndben! Meggondolatlanul fogalmazott a legendáról a Forma-1 őskövülete.

Bonyolódik az ügy: különös, ami kiderült a migránsok repülőjéről

Ilyen még eddig nem történt, a szántóföldön repülővel landoltak a migránsok. Ám nem csak a történet, a repülő maga is különös.

Ez történt a 63 éves férfival, aki nem állt le a prosztata masszázzsal

Állítólag eszméletlen intenzív szexuális élmény - de vajon túl lehet tolni? Egy kutatás kiderítette, mi történik, ha valaki kizárólag ezen a módon elégül ki. Megdöbbentő eredményre jutottak.

A föld is beleremegett a vakító objektum megsemmisülésébe

Sikerült videóra venni a jelenséget.

0






0