Meghalt Bräutigam Gábor, a Kispál és a Borz alapító-dobosa
Elhunyt a Kispál és a Borz alapítója és legelső dobosa, Bräutigam Gábor – derül ki az együttes és a Fishing on Orfű fesztivál Facebook-oldalain megjelenő posztokból. „Tudtuk, hogy beteg voltál, de ez most mégis nagyon fáj.
Isten veled, Ricsi!” – írta az együttes egykori dobosuk fotóját megosztva. A Fishing közösségi oldalán pedig a következő rövid bejegyzés jelent meg vasárnap késő délelőtt: „Ricsi,nagyon szeretünk. Köszönjük a sok közös élményt! Nyugodj békében, jó dobolást odafent!”
Bräutigam Gábor, becenevén Ricsi, 1987-től 1995-ig játszott a Kispál és a Borzban, de kilépése után is a pécsi zenekar történetének emblematikus alakja maradt. A Kispál 2022-es újjáalakulás után vendégként tért vissza, közreműködött a 2023-ban megjelent Beszorult mondat című lemezen, és fellépett a budapesti visszatérő koncerten is.
A Kispál és a Borz alapítója és legelső dobosa egyre több és több alkohollal oldotta folyamatos feszültségét és szorongását. Miután kiitta magát a zenekarból, birkákat tartott, szórólapozott, külföldre költözött, de így sem menekülhetett szenvedélybetegsége elől.
Bräutigam Gábor az elmúlt években nyíltan beszélt alkoholfüggőségéről többek között a Magyar Hang Mindenki függő című podcastjának 2024 decemberi adásában is. Felépülő függőként Komlón, a Leo Amici Alapítványnál dolgozott, ahol szenvedélybetegeket segített.
hírek innen, onnan
Megszületett Nyári Dia kislánya
A baba nevére is fény derült.
Az iráni háború egyik következménye: Ázsia helyett Spanyolországba megy, aki napfényre vágyik
Megint a mediterránok jártak jól!
Halálos baleset az M2-esen
Nyergesvontatóval ütközött egy személygépkocsi.
A több száz milliárdos MNB-s pénzeltüntetés egyik ikonikus épületénél zárja kampányát Orbán Viktor
Szimbolikus helyszínen tartja kampányzáró rendezvényét Orbán Viktor. A budai Várban lévő Szentháromság tér különleges díszlet: a...
Torkig vannak a németek is Orbán Viktorral
Heves vitát generált Németországban, hogy meddig tartható fenn az egyhangúság elve bizonyos témákban az uniós politika színterén....
Veszély az utakon? Tömeges visszahívást rendelt el a népszerű dél-koreai gyártó
A Hyundai majdnem 300 ezer autót kénytelen visszahívni az Egyesült Államokban biztonsági övekkel kapcsolatos lehetséges hiba miatt, amely...
Balázs Klári vallomása: „Gyuri híresen hiú”
Korda György és Balázs Klári is elégedett a végeredménnyel.
Halálos baleset történt az M2-esen, teljes útzár az autópályán
Halálos baleset történt kora délután az M2-es út 41-es kilométerénél. A Vác külterületén történt balesetben eddig tisztázatlan...
Utolsó útjára kísérték a legendás sportriportert, Dávid Sándort – fotók
Péntek délután családja, barátai és kollégái kísérték utolsó útjára a Pesterzsébeti temetőben Dávid Sándort. A „Lapaj”...
25 forinttal csökken a dízel ára holnaptól
Üzemanyagár-változásról adott hírt a holtankoljak.hu: szombaton jelentős árcsökkenés lesz a nagykereskedelmi piaci (tehát nem a fix a...
Egy új amerikai kutatás mutatott rá a rejtett szavazók és stabilitás összefüggésére – Ez a párt alakíthat kormányt 2026-ban, állítják
A McLaughlin & Associates amerikai kutatócég közzétette a 2026-os országgyűlési választási kampány során végzett...
Sport
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
A lecserélt Szoboszlai kezet sem fogott Slottal - a szakértő szerint ez csak egyetlen dolgot jelenthet
Szoboszlai a szerdai lecserélése után nem fogott kezet Arne Slottal, egy francia szakíró szerint ez sokatmondó pillanat volt.
Donnarumma könnyek között magyaráz-kodott, de aligha hisznek neki a csalódott szurkolók
Állítja, nem követeltek egy fillért sem a továbbjutás esetére.
Ez már a kőkemény krízis Liverpoolban – Slot menesztése aligha oldja meg
Az, hogy Arne Slot az idény végén távozik a Liverpool éléről, szinte borítékolható.
Jól sikerült a kölcsönjáték, végleg szerződteti a magyar játékost a BL-részvételért küzdő olasz klub
Már számos tanáccsal ellátta őt az első csapatot irányító Cesc Fabregas.
Meg kell műteni a magyar válogatott játékosát, hosszú kihagyás vár a támadóra
A görögök elleni mérkőzésen sérült meg.
Hektikus játékkal is továbbjutott a Veszprém, mindkét magyar csapat BL-negyeddöntős
Hét perc után 12 gólosra nőtt a bakonyi fór, amely a félidő végére lefeleződött. A fordulás után pillanatok alatt lehűtötték a kedélyeket a magyarok.
Salah után újabb Liverpool-legenda távozik a szezon végén, jó eséllyel eldőlt az edzőkérdés a Juventusnál - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb csütörtöki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Kerkez egyetlen szóval búcsúzott a liverpooli legendától, aki a nehéz időkben is mellette volt
A nyáron távozó Andy Robertson Kerkez Milos mellett már csak elvétve kapott lehetőséget a mostani idényben.
Szalah után itt az újabb távozó, kilenc év után hagyja el a védő a Liverpoolt
Közel négyszáz tétmeccsen szerepelt eddig a Vörösöknél.
Egyszerre három magyar búcsúzott a kézilabda BL-ben
A Wisla Plock a rájátszásban nem tudta megismételni a csoportmeccseken mutatott teljesítményét.
Konferencia Liga: Varga Barnabás kapufáig jutott, az AEK Athén a kiesés szélére sodródott - videó
A Varga Barnabást is foglalkoztató AEK Athén 3-0-ra kikapott a spanyol Rayo Vallecano otthonában.
Bulvár
Politizálni kezdett az óvónő a csoportban - Az apa félrehívta, és megdöbbentő magyarázatot kapott
Dávidnak hamarabb el kellett hoznia a kislányát az óvodából, aztán meghallotta, hogy odabent politikáról beszélgetnek.
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Az e heti felmérés kormányváltó hangulatot jelez.
Varga Barnabás tettét az UEFA is kiemelte, edzője elfogadhatatlan dologról beszélt
A kulcsembereit elveszítő AEK Athénnak jó előjel is lehet a háromgólos vereség.
Magyarázatot vár az EU J.D Vance Budapesten elmondott szavai miatt
Washingtontól vár magyarázatot az Európai Unió J. D. Vance Budapesten elmondott szavai miatt. Az amerikai alelnök Budapesten, a Fidesz választási kampányának szereplőjeként az EU-t gyanúsította meg azzal, hogy beavat
Orbán Viktor hirtelen visszafordult a riporterhez, majd olyat mondott, amit még sosem
A kampányhajrában most ez is összejött.
Több helyen is megfigyelhető volt, amint Magyarország felett átszelte az eget egy zöld tűzgömb
Az Időkép számolt be róla, hogy több webkamerájuk is elcsípte azt a zölden izzó tűzgömböt, amely közép-európai, azaz magyar idő szerint éjjel 2 óra 21 perckor húzott át a déli égbolton.
Lengyel Tamás a választásról: Nehogy az történjen, hogy Orbán Viktor egyszer csak visszatér fehér lovon és lesújt a neki nem tetsző emberekre
A népszerű, szókimondó színész nyíltan beszélt arról, miért kezdett politizálni, mire számít a választások után, milyen új sorozatban szerepel majd Lovas Rozival, és mi az a "Gyuri univerzum". Interjú.
CNN: bejelentették Michael J. Fox halálát, bár ne tették volna
Bejelentették a tévében, hogy meghalt Michael J. Fox, de ezt a színész is végignézte.
Furcsa dolgot vettek észre a szavazólapon, sokan már külön készülnek emiatt a választásra
Ahogy közeledik az április 12-i dátum, a magyarországi közéletben tetőfokára hág a feszültség.
Zelenszkij bemondta a magyaroknak a jó hírt: helyreállítják a Barátságot, csupán egy dolgot kér cserébe
Az ukrán elnök kijelentette, részükről hogyan orvosolható az oroszok légitámadásától megrongálódott Barátság.
Nem sokkal az ukrán zászlós művelet után újabb provokációt tervezhetett a budapesti Fidelitas
Március huszadikán, nem sokkal a Tisza Párt március 15-i ünnepségén végrehajtott ukrán hamiszászlós művelet után újabb provokációra készült a budapesti Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete.
Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
Megjelentek közpénzkölteményei.
blogmorzsák
A nyár nélküli év
Az 1816-os év volt a történelem egyik legsúlyosabb klímakatasztrófája.
Idén is tarol a Volkswagen Magyarországon
Két modellje is a toplista élén.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






