Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő - erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a rendőrség szombaton.
Mint Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese fogalmazott, állampolgári bejelentés alapján "egy 64 éves nőt találtak holtan egy budapesti, XII. kerületi családi házban".
A rendőrségi helyszíni szemle során az idegenkezűséget elsődlegesen kizárták - közölte az ügyeletes, hozzátéve, hogy a haláleset körülményeit a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Mary Zsuzsi 1947-ben született. A Wikipédia szerint 1965-ben tűnt fel: ekkor énekelte el Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdalát, a Te szeress legalább címűt. Az igazi sikert a III. táncdalfesztivál hozta el számára, későbbi férje, Dobos Attila ekkor szerezte számára a Mama című slágert, ami megosztott első díjat kapott.
Sikerei csúcsán, a hatvanas évek végén váratlanul férjével együtt disszidált, és csak a kilencvenes évek elején tért vissza Magyarországra. Ezt követően újra vállalt zenés fellépéseket, és három szólóalbuma jelent meg, 1991-ben Ez az utolsó tangó, 2002-ben Premier M, 2005-ben Sodor a szél címmel.
MTI

- PTE oktatási igazgatója szerint szakdolgozatok őrzése nem tartozik a hatáskörébe
- Gyurcsány: képtelen a plágiumgyanú
- Gyurcsány feljelentést tesz szakdolgozatának eltűnése miatt
- Gyurcsány dolgozata minden ponton egyezik volt sógora dolgozatával
- Vigyázz, kész, tűz, rajt… indul a strandszezon!
- Disco a legfelsőbb szinteken - video
- Menjen a munka! - video
- Mini tojást tojt egy tyúk Bánoson
- Eurovíziós Dalfesztivál - Első elődöntő a Compact Discóval kedden
- Rágcsálógyérítés pécsi helyszíneken
- Szakértői pályázat egészségügyi és szociális területen
- Templomsátorbontási rendelet
- Hétvégi sportesemény-ajánló pécsi sportszeretőknek
- Mi történik ma Pécsett? – május 20.
- Egynyelvű német nemzetiségi óvodai csoport indulhat ősztől Pécsen
- Egy penge, pécsi gitárszóló
- Ingyenes nyelvtanári fejlesztő feladatok az interneten
- 17 év fegyház - Feldarabolta és befűszerezte testvérét
- Változik a vonatok közlekedési rendje a szombati munkanap-áthelyezés miatt
- Elhunyt Angster József
- Nyílt levél a nevelőszülőkért
- Közös tereink – Uránváros
- Pályázati felhívás a Kultúrkert üzemeltetésére
- Előadás a szarvasgombáról
- Zárul, de folytatódik a Special Pécs projekt
- Elhunyt Páldi Ede
- Karbantartási munkák Pécs kisvízfolyásain
- Belváros, kedvellek! – Belváros, like!
- Fenntartható, zöld is - kék is…
- Pünkösdi zarándokvonatok 2008–2012.
- Gyorsjelentés az erdőtüzekről — az erdők védelmében






Kedves Mary Zsuzsi! Fellépéseiden gyönyörű voltál, bámulatosan énekeltél és mozogtál. Amennyire közönségként megismerhettelek, csodáltalak anyai és művészi képességeidért, helytállásodért.
Isten nyugosztaljon!