Ezt olvasta már?

0

Meghirdették az idei Bartók Világversenyt

Közzétette a Zeneakadémia a 44 ezer euró (17 millió forint) összdíjazású Bartók Világverseny idei kiírását, amelyre ezúttal hegedűsöket várnak. A jelentkezés február 20-tól indul.

A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny 2023-ban új fejezetéhez ér: miután a tavalyi zeneszerzés fordulóval lezárult az első ciklus, idén a 2017-es induláshoz hasonlóan megint a hegedűsöket várják - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a szervező Zeneakadémia.

A szeptember 2. és 10. között a magyar kormány támogatásával zajló megmérettetésre február 20-tól jelentkezhetnek a 30 év alatti tehetségek a https://bartokworldcompetition.hu/hegedu linken.

A beküldött videók alapján a Zeneakadémia oktatóiból álló előzsűri juttat tovább az élő fordulókba legfeljebb harminc pályázót.

Az elődöntők, a középdöntők, a döntő és a díjkiosztó gálakoncert a közönség számára nyitottak, valamint online közvetítésben is megtekinthetők lesznek.

Az élő fordulók rangos nemzetközi zsűrijében helyet foglal majd Stephan Picard német hegedűművész, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola tanára; Daniel Phillips amerikai hegedűművész, a New York-i The Juilliard School oktatója; a Magyarországon élő Maxim Rysanov ukrán-brit brácsaművész-karmester; Roland Daugareil francia hegedűművész, a párizsi Conservatoire tanára, aki az Orchestre de Paris első hegedűse volt 2021-ig, valamint Toda Jajoi japán hegedűművész.

Mellettük tagja lesz még a testületnek magyar részről Baráti Kristóf hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vonós tanszékének vezetője; Fekete Gyula zeneszerző, az egyetem zeneszerzés tanszékének vezetője és rektorhelyettese; Halász Péter karmester, a düsseldorfi Deutsche Oper am Rhein zenei vezetője, valamint Keller András hegedűművész-karmester, a Concerto Budapest zeneigazgatója.

Az első díj 22 ezer euróval jár, a második 14 ezerrel, a harmadik pedig 8 ezerrel, emellett különdíjakat - többek közt fellépési lehetőségeket - is kioszthat a zsűri.

A kötelező repertoárban a hangsúly Bartók hegedűre írt legfontosabb darabjain van, de a versenyzőknek be kell mutatniuk tudásukat mások mellett Bach, Paganini, Ravel, Saint-Saëns, Schubert, Mozart, Beethoven, Prokofjev, Brahms, Debussy, Lutoslawski és Sztravinszkij alkotásainak megszólaltatásával is.

Ezeken felül választandó még a tavalyi zeneszerzés forduló első és második helyezettje közül egy: a szerb Veljko Nenadics kompozíciója, az Impromptu és Perpetuum Mobile, illetve Thomas Kornél alkotása, a Fun-tasto: Reflexió és Életöröm.

A döntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács János vezényletével a továbbjutóknak elő kell adniuk Bartók 1. és 2., Mendelssohn e-moll, Brahms D-dúr és Csajkovszkij D-dúr hegedűversenye közül egyet - áll a közleményben.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Tovább csökkent a bruttó átlagbér, 740 ezer forint volt augusztusban

Júliushoz képest 4900 forinttal mérséklődött a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete a KSH szerint. A dolgozók fele azonban...

Az olló, amit törésig nyitottak – a szimfonikus zenekari világ láthatatlan valósága

„Hogyan visszük át a szerelmet a túlsó partra, ha épp mi magunk is megfulladunk?” Mekkorák az aránytalanságok a szimfonikus...

Felgyorsult a drágulás Európában, Magyarországon az egyik legalacsonyabb az infláció

Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után....

Gulácsi után újabb futballista otthonát rabolták ki Spanyolországban: "A világon semmilyen anyagi érték nem fontosabb a családom életénél"

Antony is arról számolt be, hogy betörtek a házába, miközben a brazil szélső a Real Betis színeiben a Porto ellen játszott a Bajnokok...

Rappersztár mellett tűnt fel Dárdai, de ennek most aligha örült

Jól elbeszélgettek a Hertha győztes meccse alatt.

Jön az új KATA, extra kedvezményekkel csábítanak a bankok

A cégek és vállalkozók számláiért egyre nagyobb kedvezményeket hajlandóak adni a bankok, és ez a KATA újbóli kiterjesztése lendületet...

Ijesztő jelenség: meghalt egy ember Magyarországon nyugat-nílusi lázban

Az eddigi legintenzívebb nyugat-nílusi láz szezonját regisztrálták idén az Európai Unióban: az Európai Betegségmegelőzési és...

Nem kell megütnie ahhoz, hogy bántalmazzon – a kapcsolati erőszak láthatatlan formái

Nem minden bántalmazás jár lila foltokkal, karmolásokkal. Nem mindig vannak pofonok, zúzódások vagy hangos veszekedések, mégis...

Hétszer adta el ugyanazt a jegyet a válogatott meccsére, a rendőrök mentek érte

A hét vásárló közül csak egyvalaki jutott hozzá a belépőhöz, a többiek hoppon maradtak.

Október 23: Zelenszkijt díszvendégnek hívta Magyar Péter

Mindel jel arra mutat, hogy az ukrán elnök jövő héten Budapestre látogat. Volodomir Zelenszkij a magyar kormány vendégeként kapott...

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Újra lecsap a PSG, 70 millió euróért vinnék a Barca-sztárt

Luis Enrique ezúttal egy védőt nézett ki magának.

Bulvár

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0