Ezt olvasta már?

0

Megjelent Angster József pécsi orgonaépítő önéletrajza

Megjelent pénteken Angster József (1834-1918) pécsi orgonaépítő, Magyarország legkiválóbb orgonakészítőjének önéletrajza a Rózsavölgyi és Társa kiadó gondozásában.

Az Angster József: Életrajzom - Egy XIX. századi magyar orgonaépítő naplója címet viselő, csaknem 600 oldalas, korabeli fényképekkel és rajzokkal is illusztrált könyvet a pécsi önkormányzat közgyűlési termében mutatták be.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár méltatása szerint Pécs értékeinek képzeletbeli listáján az Angster család, az Angster-orgonagyár által létrehozott értékek az "első lapon" szerepelnek.

Angster József, aki húsz évig vezette az általa alapított manufaktúrát, kiérdemelte a megrendelők óriási bizalmát, majd a család generációról generációra adta tovább az alapító által felhalmozott örökséget és tudást - idézte fel.

"Ez egy gyönyörű pécsi történet, még akkor is, ha 150 éves távlatból látjuk annak szomorú végét" - fogalmazott Hoppál Péter, aki a család 1949 utáni történetére térve, "a kommunisták esztelen rombolására" emlékeztetve arról is beszélt, hogy a dinasztia tagjait gyárukból, otthonaikból elzavarták, internálták és bebörtönözték.

A Zsolnayval egyenértékű angsteri kincset és értékeket nem tudták eltörölni a diktatúra döntnökei - hangoztatta, kiemelve, hogy az Angster név továbbra is ott él a hangszerekben. Mint kitért rá, napjainkban a Pécs Orgonaépítő Manufaktúra viszi tovább a nagy előd örökségét, egyúttal a kreatív iparnak a helyi gazdaságban betöltött fontos szerepét is hangsúlyozta.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere arról beszélt, hogy az Angster-orgonagyár virágzása és legnagyobb sikereinek korszaka egybeesett a baranyai megyeszékhely egyik legsikeresebb időszakával, egyúttal megemlítette a korabeli Zsolnay-porcelángyár, a Littke-pezsgőgyár és a Hamerli család által alapított pécsi kesztyűmanufaktúra működését. Az "angsteri gyökerekből" indult Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrát méltatva azt mondta: immár 25 éves kiváló munkájuknak köszönhetően a pécsi orgona híre nemcsak Magyarországon, hanem a határokon túl is újra ismertté vált.

Angster József 1834-ben született a horvátországi Kácsfaluban, Eszéken inaskodott, majd hosszúra nyúlt vándorlásai Bécsbe, onnan Németország és Svájc különböző tájegységein át Párizsig vezettek. 1867-ben Pécsett telepedett le, mintegy 800 orgonát épített, üzeme az Osztrák-Magyar Monarchiában a legjelentősebbnek számított. Részt vett a párizsi Notre Dame és más nagy székesegyházak orgonáinak építésében. Ő az egyetlen magyar orgonaépítő, aki három éven át Párizsban, a világ leghíresebb műhelyében dolgozott Cavaillé-Collnál.

Magyarországon nevéhez fűződik a pécsi zsinagóga, a kalocsai székesegyház, a fasori református templom, majd fiai nevéhez többek között a budapesti bazilika, a szegedi Fogadalmi templom orgonájának megépítése.

Angster József 1886-ban könyvet írt Az orgona története, lényege és szerkezete címmel. 2015-ben egy templomi hangszert idéző emlékművet állítottak Pécsett Angster József és családja tiszteletére.

Az önéletrajzi kötetből pénteken Deáky István karvezető, zenetanár olvasott fel. Késő délután a pécsi Szent Ferenc-templomban orgonás szentmisét tartanak az Angster-orgonaépítőkre és a gyár hajdani szakembereire emlékezve.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lángolt a belvárosi ruhaüzlet – Tűzbogár visszatért gyönyörködni a helyszínre

Egy ruhaüzlet kirakata előtt gyújtott tüzet egy 37 éves férfi, majd visszatért a helyszínre, hogy gyönyörködjön a tűzoltók...

Ölelés, kézfogás, távolságtartás – videón, ahogy az ülésterembe érkező Volodimir Zelenszkij üdvözölte az uniós vezetőket

A politikusok gesztusai sokat elmondtak arról, kivel milyen viszonyban van az ukrán elnök.

Kimondta az amerikai tábornok: a következő nagy háború már az Egyesült Államok területét is felperzselheti

Számolni kell azzal, hogy a következő háború esetén már az Egyesült Államok területén található katonai bázisokat, utánpótlási...

Feloszlatná a XII. kerületi képviselő-testületet egy Kovács Gergellyel kritikus hegyvidéki képviselő

Régóta feszült a polgármester viszonya több, korábban vele szövetséges képviselővel is.

Divat helyett praktikum: Deák Rebeka őszintén az Ázsia Expressz felkészülésről

Október 19-én dupla epizóddal indul a TV2 Ázsia Expressz című műsora, amelyben Deák Rebeka a párjával, közösen vág neki az embert...

Óriási átverés az új egészségtrend? Ezt teszi a szervezeteddel a méregdrága csodavíz

A funkcionális víz lett a wellness iparág új kedvence, de a kritikus fogyasztó számára ez inkább pszichológia. Míg a gyártók csodát...

Súlyos balesetet okozhat egy temus gyerekjelmez, visszahívták

A nindzsajelmez tartozó túl hosszú szalagokban könnyű megbotlani és be is akadhatnak. A fogyasztóvédelmi hatóság azt kéri, hogy a...

Ezt a budapesti éttermet imádni fogják a kisgyerekes szülők: Befogadó vendéglátásért indít kampányt a Salve

A Salve pizzéria-hálózat tulajdonosával Varga Giulietta-val beszélgettünk a befogadó vendéglátás kampányról.

IPhone-od van? Ezt a beállítást ellenőrizd, hogy ne kerüljenek veszélybe az adataid

Egy kényelmi funkció is biztonsági kockázatot jelenthet. Ha iPhone-t használsz, érdemes átnézned a Wi-Fi-beállításokat, hogy elkerüld a...

Laptopokat loptak el a Megafon irodájából

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

91 évesen is a McDonald’sban dolgozik – mi a titka?

Eric Edwards 91 évesen is részmunkaidőben dolgozik egy McDonald’s étteremben és esze ágában sincs nyugdíjba vonulni. A brit férfi egy...

5 rejtett viselkedés, amivel a toxikus emberek észrevétlenül irányítják a környezetüket

Öt rejtett manipulációs módszer, amellyel a toxikus emberek észrevétlenül befolyásolják a környezetüket.

0

Sport

Totyogó-bajnokság előzte meg a tizenegyest: már a nekifutásból tudni lehetett, mi lesz a vége

Néha már a rúgás előtt lehetet tudni, hogy mi lesz a vége egy tizenegyesnek. Most is ez történt.

„Kelj fel, Adolf” – náci rigmusokkal vonultak a Hajduk szurkolói az Ajax elleni meccsre Splitben

Auschwitzot és Hitlert éltették, a horvát kormány elítélte a történteket.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Élete lehetőségét kapja Florian Wirtz, négy európai topcsapat vinné a Liverpool sztárját

Úgy tűnik, hogy a német csatárnak nincs maradása az Anfielden.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Szabó Anna Eszter: Amíg a nem igent jelent, az igen pedig anált, addig még nagyon sok dolgunk van

A probléma nemcsak az erőszaktevőkből áll, hanem azokból is, akik nem tesznek ellene. Akik nem intik le a bunkó, nőalázó vicceket, akik előbb kommentelik, hogy „nem minden férfi ilyen", mint hogy megosztanának egy n

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

14. havi nyugdíj: két forgatókönyv jöhet szóba, nem mindenki örülne az egyiknek

Az szinte biztos, hogy érkezik a 14. havi nyugdíj, ám hogy pontosan milyen formában, azt még csak találgatják. Felmerült a rászorultsági alapon osztott pluszjárandóság; napokon belül kiderülhet, mikor és mennyit ka

Egy kutatócsapat mintát vett a tiltott csernobili zónában, majd kiderült, hogy továbbra is épek a nukleáris üzemanyag szemcséi

A szerkezeti stabilitásnak fontos következménye van: a radioaktív bomlás során keletkező anyagok egy része hosszabb ideig a részecskék belsejében maradhat, így lassabban kerülhet a talajba vagy a vízbe.

Rákkeltő anyagot tartalmaz több ismert olívaolaj: ezek az érintett termékek

Potenciálisan rákkeltő hatású anyagokat mutatott ki több népszerű olívaolajban egy olasz fogyasztóvédelmi magazin, amely összesen 16 terméket vizsgált meg.

Magyar Péter bejelentése Orbán Viktorról: „Brüsszelben és otthon is nettó hazugságokat terjeszt”

Magyar Péter kornányfő újabb eurómilliárdokról számolt be az európai csúcs előtt, ugyanakkor jelezte, hogy a jelenlegi formájában még nem tartja elfogadhatónak az új hétéves uniós költségvetést Magyarország

Meghökkentő jóslat látott napvilágot Baba Vanga-tól: magyar vonatkozása is van a világvége-forgatókönyvnek

A látnok szerint a magyar kutatókra kulcsfontosságú feladat vár ennek kapcsán.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Megjött a hivatalos figyelmeztetés: repkedni fognak a mínuszok pénteken, itt fog a legjobban fájni a lehűlés - Időjárás-előrejelzés

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, a derült égboltnak komoly ára lesz. Péntek reggel több helyen is mínuszokra ébredhetünk, mutatjuk a részleteket!

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Felfüggesztik ügyészi állásából a KNYF aranykonvojügy miatt lemondó vezetőjét

A legfőbb ügyész jogkőrében ideiglenesen eljáró legfőbb ügyész újabb fegyelmi eljárást is kezdeményezett Frücht Pál ellen.

blogmorzsák

8 tanács, hogy sokáig éles maradjon a látásod

Több mint kétmilliárd embert érint valamilyen szemprobléma. Mikor kell orvoshoz fordulni?

Negyedszázados az „újkori” Škoda Superb

Igaz, a története majdnem száz éves.

0






0